2014. július 31., csütörtök

Aszalt szilvás-csokis süti

Nagyon ügyes voltam júliusban, ez az 50. bejegyzésem:-)
Úgy terveztem, hogy ebben a hónapban minden elmaradást behozok. Ugyan már, áprilisnál tartok, s tavalyi sütifotók is vannak. Bár sok ki is marad, mert nem mindre emlékszem, hogyan készült. Szerencsémre mikor tudtam, nem lesz időm közzétenni az aktuális sütit, lefirkantottam a receptet. Ennek a sütinek a receptje is egy ilyen cetlin szerepel, így lehetséges a megörökítése.
Akkor jöjjön:

Hozzávalók:

  • 12 dkg margarin
  • 20 dkg cukor
  • 4 tojás
  • 1,5 dl tejföl
  • 30 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 3 teáskanál kakaó
  • 1 mokkáskanál fahéj
  • 15 dkg aszalt szilva
  • 10 dkg étcsokoládé és 3 evőkanál olaj a tetejére
Így készült:
Az aszalt szilvát apróbb darabokra vágtam.
A puha margarint elkevertem a cukorral, majd egyenként elkevertem benne a tojásokat. Hozzáadtam a tejfölt, a sütőporral elkevert lisztet, kakaót, fahéjat, simára kevertem. Végül beleforgattam az aszalt szilva darabokat.
180 fokon tűpróbáig sütöttem.
Mikor kihűlt, bevontam az olajjal gőz fölött felolvasztott csokival.

És lassan vége júliusnak, az augusztus meg egy szempillantás alatt elrepül. A szokásos őszi aggodalom meg egyre erősödik. Szóval most sem várom a szeptembert... 
Mi következik ebből? Jó sok sütit fogok sütni:-)))



Banános-csokis torta

Kislányom szülinapjára készült. Ami még áprilisban volt:-) Hihetetlen, hogy telik az idő, s hogy ősszel már 7. osztályos lesz 12 éves Nagylányom...
Hogy még többet süthessek( :-))), szokott készülni torta a jeles napon is, amikor is a kis család van jelen, aztán meg a nagy családdal is megünnepeljük, előre megbeszélt, lehetőleg mindenkinek megfelelő időpontban. Ez a kis családi köszöntésre készült.

Hozzávalók:

  • 5 tojásos kakaós piskóta
  • 2 banán 
  • 1 citrom leve
  • 4 dl tejföl
  • 4 evőkanál cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 4 dl tejszín
  • bevonni: 20 dkg étcsokoládé, 5 dkg vaj
Így készült:
A piskótát kerek tortaformában sütöttem meg. Kihűlés után vízszintesen kettévágtam.
A banánt villával összetörtem, a kifacsart citromlével összekevertem.
A tejfölt elkevertem a cukorral és vaníliás cukorral. Többszöri átkeverés után a cukor feloldódik.
A tejszínt kemény habbá vertem.
A cukros tejfölhöz kevertem a banánt, majd a tejszínhabot.
A piskóta alsó lapja köré tettem a tortaformát, megtöltöttem a krémmel, befedtem a felső lappal és hűtőbe tettem. Néhány óra dermedés után a tortakarimát levettem, s bevontam a gőz fölött vajjal felolvasztott csokival.
Banánkarikákkal és szórócukorral díszítettem.

A nagy családi szülinap pedig húsvétban volt megtartva, akkor ananászos túrótorta készült, az ünnepelt rendelésére. Az minden lett, csak szép nem. De azért is megettük:-)



2014. július 30., szerda

Csokis-kókuszos szelet

Ez a süti is maradék tojásfehérje hasznosítása céljából készült. No azért nem úgy működik, hogy azért sütök, mert van maradék tojásfehérje, hanem ha már úgyis esedékes a sütés, olyan receptet keresek, amibe felhasználhatom a maradékot.
Ez a süti sem most készült, még Sógorom szülinapja táján, május elején. Hozzájuk vittük, torta kíséretében, mert nekem lassan mindenhova süti illetve torta a belépőm:-)



Hozzávalók:
A lapokhoz:

  • 35 dkg liszt
  • 2 evőkanál kakaó
  • fél csomag sütőpor
  • 15 dkg cukor
  • 15 dkg margarin
  • 1 tojás
  • 1,5 evőkanál tejföl
A töltelékhez:
  • 6 tojásfehérje
  • csipet só
  • 10 dkg cukor
  • 25 dkg kókuszreszelék
A tetejére:
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 2 dkg vaj
  • 1-2 evőkanál kókuszreszelék
Így készült:
A tésztához valókat összegyúrtam. A tejfölt apránként adagoltam, annyi került bele, hogy összeálljon a tészta.
1-2 órányi pihentetés után két részre osztottam, mindkettőt tepsi méretűre nyújtottam. 
A tojásfehérjéket felvertem előbb a csipet sóval, majd a cukorral. Hozzákevertem a kókuszreszeléket.
Egyik lapot vékonyan kikent tepsibe tettem, elsimítottam rajta a tölteléket, majd befedtem a másik lappal.
180 fokos sütőben megsütöttem.
Mikor kihűlt, bevontam a gőz fölött vajjal felolvasztott csokival és beszórtam kókuszreszelékkel.

A torta is csokis volt, mert azt mindenki szereti. Már nem emlékszem, pontosan hogyan készült. Kakaós piskóta, csokis krém. 

Tejbegrízes madártej

Szeretjük a madártejet, nem is kicsit. Mégis ritkán készül. Nem szeretem a hab részét készíteni. Talán azért, mert még soha nem sikerült igazán formás habgaluskákat főzni. Ahelyett, hogy gyakorolnám, inkább elodázom a készítését. Vagy... habgaluska helyett más kerül bele, mondjuk, tejbegríz. Így megmarad a tojásfehérje, de sebaj, legalább azt is felhasználhatom valamibe:-)
Hozzávalók:
A tejbegrízhez:
  • 1 l tej
  • 15 dkg gríz
  • 10 dkg cukor
A madártejhez:
  • 1 l tej
  • 12 dkg cukor
  • 5 tojássárga
  • fél vaníliarúd
Így készült:
A tejből, cukorból, grízből nem túl sűrű tejbegrízt főztem. 
A tojássárgákat elkevertem a tej egy részében.
A többi tejet a cukorral és fél vaníliarúddal főni tettem. Hozzáadtam a tojássárgás tejet, s épp csak hagytam felfőni. 
A grízre rámertük a madártejet, s jóízűen megettük:-)


Barackos-sárgadinnyés lekvár

Régebb, ha lekvárt főztem, csakis tetemes mennyiségnek fogtam neki. Most képes vagyok néhány üveggel bíbelődni, hogy kielégítsem kíváncsiságomat. Most a többféle gyümölcs látványa ihlette lekvár készült. Sárgadinnye, sárgabarack, őszibarack sorakozott a konyhapulton, látványra több, mint amennyit meg bírtunk volna enni, mielőtt romlásnak indulna. Ezért a feleslegnek ítéltet összeaprítottam, hogy majd a téli hónapokban is élvezhessük az ízüket.
Hozzávalók:

  • fél sárgadinnye
  • 6-8 kajszibarack
  • 8-10 őszibarack
  • 60 dkg cukor
Így készült:
A megmosott gyümölcsöket felaprítottam. Az egészet összeturmixoltam, s a cukorral főni tettem. Elég sokáig főztem, kis lángon, időnként megkavarva. Közben megkóstoltam, hogy elég édes-e. Mikor elég sűrűnek találtam, üvegekbe pakoltam. 5 kis üveggel lett. Kihűlés után lezártam.

Nem bíbelődtem tartósítási módszerekkel, mert az első üveggel mindjárt készülése után elfogyott, azóta már a második is a végét járja, kettőt elajándékoztam. Így biztos vagyok benne, hogy nem lesz ideje megromlani.
A sárgadinnye eleinte érzett az ízén és illatán, később egész enyhén. Még Férjem is szerette, kenyérre kenve meg palacsintában is, pedig Ő közismert sárgadinnye- gyűlölő. 


Bundás kenyér sütőben sütve

Nem is tudom, minek kell mindent összeolvassak, mert aztán jön a lelkiismeret-furdalás, hogy megint valami egészségtelent tettem az asztalra. Így volt ez legutóbb a citromhéjjal. Alapos utánaolvasás után úgy döntöttem, ecetes vízbe beáztatva és megsikálva használható. De nemrég azt olvastam, hogy a vegyszerek nem távolíthatóak el a felületéről. Na jó, nem használunk most már citromhéjat sem. Biocitrom meg elvétve található azokon a helyeken, ahol megfordulok...
Az olajban sült dolgok sem arról híresek, hogy egészségesek, sokkal inkább arról, hogy finomak. Pedig nyaranta elég sok rántott dolgot eszünk. Múlt héten a szikkadt kenyérből bundás kenyeret akartam sütni, de azelőtt meg rántott cukkinit ettünk. Nehogy már megint olajban süssek, sütőben kötött ki a tojásba mártott kenyér. És... finom lett!


Így készült:
A tojásokat felvertem 2-3 evőkanál tejjel, sóval, borssal. Belemártottam a kenyérszeleteket,sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam, kissé egymásra, mert csak így fértek el. A maradék tojást ráöntöttem a kenyerekre. Megszórtam reszelt sajttal, s addig ültek a sütőben, míg a szélek pirulni kezdtek.
Egyébként cukkinit is lehet ily módon sütni, bepanírozva, tepsibe pakolva. Én még nem próbáltam ugyan, de Anyósom igen, kóstolót is hozott át. No meg húst is... s nem marad el az olajban sülttől az sem:-)

2014. július 29., kedd

Joghurt házilag

Egy ideje itthon készül a joghurt. Régebben már próbálkoztam, aztán megszakadt a lánc.
Mindössze annyi az egész, hogy kell venni egy doboz natúr joghurtot, beoltani vele a frissen forralt, de már nem forró házi tejet, néhány órán át meleg helyen tartani, s másnap már ehető is. Mindig ebből kell hagyni a következő adaghoz. Hűtőben egy hétig biztosan eláll, tovább nem tartottam még. Hetente készül az újabb adag, csavaros befőttes üvegekbe. Hédi gyümölcsjoghurtot is készít belőle: gyümölcsdarabokkal és kis cukorral vagy mézzel elkavarva kész is.
A kész joghurt:
S ebből már készül az újabb "generáció":
Ezek az üvegek úgy 3,5 dl-esek, s két evőkanállal teszek bele az előző joghurtból. Felöntöm a meleg házi tejjel -ne legyen már forró, úgy kéznek kellemes meleg-, elkavarom, s melegen hagyom néhány órán át- úgy időzítek, hogy éppen főzzek, s a tűzhely mögé sorakoztatom az üvegeket. De be lehet bugyolálni őket, vagy napra tenni. Estére meg is dermed, de még másnapig kint hagyom, hogy savanyodjon még, aztán megy a hűtőbe, és vár sorára.
Egy újabb házilag elkészíthető dolog, ami lényegesen olcsóbb, mint a bolti termék. S ez sem egy utolsó szempont manapság:-)

"Hangyás" kenyér

Tegnap kenyeret is sütöttem, ezúttal fehéret, egy marék lenmaggal pöttyösítve.
Még mindig nem kovászos, az a ropogós, repedezett héjú kenyér, hanem az általam megszokott, egyszerű, kényelmes utat választom. Amiben annyi a kényelmetlenség -mondjuk nekem nem az-, hogy kézzel dagasztok. Mindig. A kinyiffant kenyérsütő ugyan még erre képes, de én is. Szeretem csinálni, így érzem a tésztát, liszt-tej esetleges hozzáadásával megfelelő állagot tudok elérni.


Hozzávalók:

  • 70 dkg fehér búzaliszt
  • 30 dkg rétesliszt
  • 4 evőkanál búzacsíra
  • 2 teáskanál só
  • 3 dl tej
  • 4 dkg élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 4 dl víz
  • maréknyi lenmag
  • 4 evőkanál olívaolaj
Így készült:
A liszteket, búzacsírát, sót összevegyítettem. A közepébe mélyedést csináltam, beleöntöttem a meleg tejet, melyben elkevertem a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt. Összekevertem kevés liszttel, s letakarva hagytam megkelni. Ekkor a meleg víz hozzáadásával megdagasztottam. A végén hozzáadtam az olajat és lenmagot, ezzel is átdagasztottam. 
Pici liszttel megszórva, letakarva 40-50 percig hagytam kelni.
Lisztezett deszkára borítottam, 6 részre osztottam Mindegyiket rúddá sodortam, 3-3-at összefontam, tepsibe tettem.
15 percet így pihentettem, majd lekentem vízzel, lenmaggal beszórtam, s 180 fokra bekapcsolt sütőbe tettem.
Pirosra sütöttem.
A fonás csak a külcsín miatt van, s mert szeretek  kelt tésztával ilyen dolgokat művelni. 
Szóval nem vagyok egy nagy kenyérsütő bajnok, de legalább megpróbálok a család elé valami boltinál egészségesebbet tenni. Mert bár azt írja a kenyéren, hogy tartósítószert nem tartalmaz, közben még egy hét múlva sem penészes -igen, van úgy, hogy egy hét után is marad az egy kilós kenyérből-, akkor ezt hogy higgyem el? 

2014. július 28., hétfő

Túrós-őszibarackos lepény

Hétvégére kifogytunk a gyerekekből. Elmentek a vendéggyerekek, a mieink is, egyik ide, másik oda. Így hétvégén nem sütöttem-főztem. Mit mondjak... jól esett a lazítás a majd egy hónapos vendégfogadás után. Nem, nem voltak terhemre a gyerekek, sőt, szeretem, ha zajlik az élet s van kire sütni-főzni. Na de mára hazakerültek a gyerekeim, s bepótoltam az elmulasztott két napot. Végre volt kinek kedvére tenni:-) Hát sütöttem. Finom túrós-barackosat.


Hozzávalók:
A tésztához:

  • 45 dkg liszt
  • 15 dkg margarin
  • csipet só
  • 10 dkg cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál tejföl
A töltelékhez:
  • 50 dkg túró
  • 20 dkg cukor
  • 3 dl tejföl
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 3 evőkanál gríz
  • 4 nagy őszibarack
  • fél citrom leve
Így készült:
A lisztet, sót, cukrot, sütőport tálba tettem, elmorzsoltam a margarinnal. Hozzáadtam a tojásokat és tejfölt, összegyúrtam. Még pici lisztet gyúrtam hozzá, mert elég ragacsos lett a tészta. Két részre osztottam, pihentettem fél órányit.
A töltelékhez a túrót villával áttörtem. 
A barackokat megmostam, felkockáztam. Héjával együtt, mert sajnáltam megfosztani a szép piros külsejétől.
Az összes hozzávalót összekevertem.
Az egyik lapot tepsi méretűre nyújtottam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. Elsimítottam rajta a tölteléket, befedtem a másik kinyújtott lappal. 
180 fokos sütőben szép pirosra sütöttem. 35 percig sült.
Még melegen megvágtam, de ez nem volt jó ötlet, esett szét. De kihűlés után már szép szeleteket lehetett vágni belőle. A kóstoló szelet után a család részéről "kérek még" volt a dicséret:-)

2014. július 27., vasárnap

Gombás őzgerinc

A boltban még gombás-tejfölös csirkemell volt a terv, de a népes társaság sokféle ízlése borította az elképzelést. A husiból mindenki első számú kedvence, rántott hús lett, a gombából pedig őzgerinc. De abba is csempésztem egy kis húst is:-)

Hozzávalók:

  • 50 dkg csiperke
  • 1 nagy fej hagyma
  • 6 tojás
  • fél csirkemell
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 4-5 evőkanál zsemlemorzsa
  • bors
  • olaj
Így készült:
3 tojást 10 perc alatt megfőztem.
A gombát felaprítottam, sóztam, s az apróra vágott hagymán kevés olajjal megpároltam. A végén hozzáadtam a feldarabolt húst, azt is hagytam megpuhulni.
Hozzáadtam a feldarabolt főtt tojásokat, a reszelt sajtot, morzsát, sót, ha még kell, borsot. Összekevertem.
Két őzgerinc formát kibéleltem fóliával, vékonyan kiolajoztam, elosztottam bennük a gombás masszát.
180 fokon fél órát sütöttem.
Süthettem volna egy formában is, mert így elég lapos lett. De a lényeg: finom lett!

2014. július 24., csütörtök

Diós isler

Mikor épp az elkészítendő receptet keresem, rendszeresen azon kapom magam, hogy már megint valami csokisat néztem ki! Nem is tudom, miért...
Van, hogy visszafogom magam, s keresek valami mást, nehogy megunjuk a sok csokit, de ezúttal nem úgy tettem. Diós linzertésztát gyúrtam, a korongokat Hédivel összeraktuk savanykás áfonyalekvárral, utána vastag csokibevonatot kapott. S kiderült: még senki sem unja a csokit:-)

Hozzávalók:

  • 40 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 15 dkg porcukor
  • 15 dkg darált dió
  • csipet só
  • lekvár
  • 20 dkg étcsokoládé + 5 dkg vaj 
Így készült:
A lisztet, sót, cukrot, margarint, darált diót tálba tettem s addig gyúrtam, míg összeállt a tészta.
1 óra pihentetést követően lisztezett deszkán kinyújtottam. A tetejét is liszteztem kissé, meg közben morogtam is vele, mert szeretett szakadni s a nyújtóval együtt elhagyni a deszkát. De végül sikerült. 
Nagy pogácsaszaggatóval kiszaggattam, kés segítségével sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam a korongokat.
175 fokon világosra sütöttem őket.
Miután kihűlt, lekvárral párosával összeraktuk őket.
A csokit a vajjal gőz fölött felolvasztottam, s belemártottam a sütiket.


Nagyon finom, omlós, nem túl édes, jó csokis süti lett belőle. 
Lekvár kerülhet bele ízlés szerint bármilyen, de ha savanykás, csak előnyére válik:-)

Zsömle hamburgerhez

Nálunk úgy zajlik a hamburgerezés, hogy fasírtmasszából megsütöm a húst, a zsömlét megsütöm vagy megvesszük -ez időfüggő-, aztán felaprítok mindenféle otthon fellelhető zöldségből külön tálkákba jó sokat -paradicsom, paprika, hagyma, uborka, káposzta, jégsaláta, néha savanyú ubit is-, mindezt kirakom az asztal közepére ketchup, majonéz kíséretében, s mindenki azt s annyit pakol a húsos zsömléjébe, amit s amennyit óhajt. Öröm nézni, ilyenkor mennyi zöldséget megesznek a gyerekek:-)
Még hogy nem egészséges a hamburger!
Ezúttal én sütöttem meg hozzá a zsemlét is. Olyan laposat terveztem sütni. Kicsit túlságosan is lapos lett, de sebaj, így kettőt is meg bírtak enni a gyerekek.

Hozzávalók:

  • 60 dkg fehér liszt
  • 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 3 evőkanál búzacsíra
  • 1,5 teáskanál só
  • 2 dl tej
  • 1 teáskanál cukor
  • 4 dkg élesztő
  • 3 dl víz
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • szezámmag
Így készült:
A tejet meglangyosítottam, elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt.
A kétféle lisztet, sót, búzacsírát tálba tettem, elvegyítettem.
Mikor felfutott az élesztő, a liszthez öntöttem, s fokozatosan adagolva hozzá a vizet, összegyúrtam. Vízből annyi kell, hogy megfelelő keménységű legyen a tészta. Végül hozzáadtam az olajat s megdagasztottam.
Letakarva 40 percig kelesztettem.
Lisztezett deszkára borítottam, úgy másfél ujjnyi vastagra kinyújtottam. Mivel a legnagyobb pogácsaszaggatóm is kicsinek bizonyult, egy megfelelő méretűnek ítélt élesebb szélű bögrével vágtam ki a korongokat. Tepsibe pakoltam, vízzel lekentem, szezámmaggal szórtam.
180 fokon kisütöttem.
A tésztahulladékot összegyúrtam, kinyújtottam, zsömlét "faragtam" abból is.
16 zsemle lett, két nagy tepsiben sültek ki.

Fogyasztás előtt a zsemlékbe helyezett húst mikróban átmelegítettük, megpakoltuk zöldséggel, s ketchup vagy majonéz, vagy éppen mindkettő került bele. A majonéz is házi volt, sajnos a házi ketchupból (recept itt) épp hogy kifogytunk. De kitartott egész télen-tavaszon, s hamarosan készíthetem az újabb adagot:-)


2014. július 23., szerda

Joghurtos reszelt süti

Aki kóstolta, mindenki azt gondolta, túrós. Pedig egy szem túró sincs benne:-) Hanem jó sok joghurt. Méghozzá házi készítésű.
A hétvége sütije volt, strandra terveztük vinni. Ami végül dugába dőlt, mármint a strandra menés. A parkoló telve volt, akkor már sejtettük, hogy odabent meglehetős tolongás lehet. Nem akartuk hering módjára tölteni a vasárnapunkat, továbbálltunk. Egy folyócska partján kötöttünk ki, így végül mindenki elégedett lehetett. Jutott napsütés is, víz is, árnyék is- nekem leginkább az kellett. Lángos ugyan nem, de volt helyette süti:-)

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 40 dkg liszt
  • 15 dkg cukor
  • 20 dkg margarin
  • 1 csomag sütőpor
  • csipet só
  • 4 tojás sárgája
  • 1 evőkanál citromlé
A töltelékhez:
  • 6 dl natúr joghurt
  • 2 dl tejföl
  • 15 dkg cukor
  • 1 citrom leve
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 4 evőkanál gríz
  • 6 evőkanál liszt
  • 5 tojásfehérje (4 is elég, de nekem volt egy maradék)
  • csipet só
Így készült:
A lisztet, sót, cukrot elmorzsoltam a margarinnal, majd hozzáadtam a tojások sárgáját és citromlét. Összegyúrtam. 2-3 órára hűtőbe tettem.
A töltelékhez a cukrot elkevertem a tejföllel. A lisztet elvegyítettem a grízzel, majd kevés joghurt hozzáadásával simára kevertem. Hozzákevertem a többi joghurtot, majd a citromlét, cukros tejfölt, vaníliás cukrot, végül a csipet sóval felvert tojásfehérjéket.
A tészta nagyobbik részét tepsibe reszeltem, ráöntöttem a tölteléket, majd ráreszeltem a többi tésztát. 
180 fokra előmelegített sütőben pirulásig sütöttem.

Csipkelekváros-csokis süti

Van nekem egy gyerekkori barátnőm. Egy. Egy utcában laktunk, együtt róttuk a Nagy-utcát iskolába jövet-menet, együtt mentünk a "rövidebb úton" hazafele. Aztán a középiskolában is megmaradt a barátság. Utána ki-ki járta a maga útját, de mikor gyereke született, minket hívtak keresztszülőnek. Gergő fiamat szintén ők (is) keresztelték. A földrajzi távolság közben alaposan megnőtt köztünk, de mikor hazalátogatunk, a sűrű programban ők is mindig helyet kapnak.
Most Keresztfiam nálunk nyaral, s Anyja -többek között, egyéb hazai ínyencségekkel együtt- küldött egy üveg saját készítésű csipkelekvárt. Felét a gyerekek elkóstolgatták, másik fele süti tölteléke lett. Így legalább meg is van örökítve:-)

Hozzávalók:

  • 25 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 0,5 dl olaj
  • 4 teáskanál kakaó
  • 30 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 2,5 dl tej
  • fél üveg csipkelekvár
  • 10 dkg étcsokoládé + 2 dkg vaj a bevonáshoz
Így készült:
A tojásokat a cukorral kikevertem. Hozzáadtam az olajat, azzal is egyneművé kevertem, majd belekerült a kakaó és felváltva a sütőporral elkevert liszt és tej.
Simára kevertem.
Sütőpapírral bélelt, 32×26 cm-es tepsibe simítottam a masszát.
175 fokos sütőben tűpróbáig sütöttem.
Mikor kihűlt, vízszintesen kettévágtam a sütit, lekvárral töltöttem.
A csokit a vajjal gőz fölött felolvasztottam, rákentem a sütire.
Miután megdermedt a csokimáz, szeletelhető.


Természetesen más lekvárral is tölthető:-)
Én még soha nem készítettem csipkelekvárt. Pedig tavaly is szerettem volna. El is indultunk a gyerekekkel szedni, de keveset találtunk. S ha már nekilát az ember lánya, akkor nem érdemes kevéssel bíbelődni. Mert bizony hosszadalmas munka. Emlékszem, Anyukám is mennyi időt eltöltött vele: először is le kell szedni, aztán megtakarítani, a végeit levágni, vízben főzni, sűrű szövésű szitán átpasszírozni, aztán megint főzni cukorral, míg besűrűsödik. De annyira finom tud lenni! Mikor első számú kedvencemet, a szilvalekvárt dicsőítem, olyankor megfeledkezem a csipkelekvárról:-)
Rövidebb idő alatt elkészül ez a süti, mint megírni a "körítést":-) Szóval egyszerű, gyors, finom, pihe-puha, és főleg csokis!

2014. július 22., kedd

Kávés korong

Úgy látszik, öregszem:-) Kétszer is végignéztem, ezt a sütit közzétettem-e? Nem emlékeztem. Pedig eddig ilyesféle töprengésre nem adtam okot magamnak... Remélem, csak a nagy meleg telepedett rá az amúgy is óriási kupacra pakolt gondolataimra:-)
Ebből kiderült, hogy ez is egy régebben készült süti.
A kávés sütiket szeretjük, hát ha még csokisak is! Márpedig ez olyan!

Hozzávalók:

  • 20 dkg margarin
  • 2 tasak 3 az 1-ben kávépor
  • 25 dkg cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 evőkanál rumaroma
  • 3 tojás
  • 1 csomag sütőpor
  • 15 dkg étcsokoládé
  • 50 dkg liszt
Így készült:
A margarint felolvasztottam. Elkevertem a cukorral, kávéval, vaníliás cukorral, rumaromával, majd egyenként belekevertem a tojásokat. Hozzákevertem a sütőporral elvegyített lisztet, végül a darabolt csokit.
A tésztát 1-2 órát pihentettem.
Golyókat formáltam belőle, sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam nem túl közel egymáshoz. Kissé lelapítottam őket. 
180 fokos sütőben kisütöttem.
Most éppen jó lenne a reggeli kávém mellé. 
Így is finom, de ha még pörkölt diódarabokat is kevernénk hozzá... fenséges lenne:-)

2014. július 19., szombat

Túrós karikák és sajtos kiflik

Piroskánál láttam meg ezt a formázást, lecsaptam rá. El is készült úgy két hónap múlva, s újabb két hónap elteltével meg is mutatom:-)
Nálunk túrótöltelékkel készült, meg eperdarabkákkal, mivel épp érett az eper. Nem jutott az összes tésztába túró, így lett kifli is. Sajtos, hogy sós is legyen.


Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 20 dkg margarin
  • 1,5 teáskanál só
  • 1 evőkanál cukor
  • 2 tojássárga+1 egész tojás
  • 5 dl házi tej
  • 4 dkg élesztő
A túrótöltelékhez:
  • 50 dkg túró
  • 10-15 dkg cukor
  • 8-10 szem eper
  • 2 evőkanál gríz
A sajtos töltelékhez:
  • 10-15 dkg reszelt sajt
  • 2-3 evőkanál tejföl
  • Piros Arany
  • 1 tojás lekenni 
  • kristálycukor beszórni
Így készült:
3 dl meleg tejben elkevertem 1 evőkanál cukrot, belemorzsoltam az élesztőt.
A lisztet, sót tálba tettem, elmorzsoltam a margarinnal. Hozzáadtam a tojásokat, valamint az élesztős tejet. Dagasztani kezdtem, közben annyi langyos tejet adtam hozzá, hogy megfelelő keménységű legyen a tészta. 
Letakarva hagytam megkelni.
A túrót villával áttörtem, hozzáadtam a cukrot (ízlés szerint lehet többet-kevesebbet), az apróra vágott epret és a grízt.
A tésztát lisztezett deszkára borítottam. Több, mint feléből túrós készült.
Előbb gombócokra osztottam, majd nagyjából téglalap alakúra nyújtottam. Egyik felét bevagdostam, másik felére került a töltelék.
Feltekertem, s koszorú alakban összefogtam.
Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgattam, tojással lekentem,  cukorral beszórtam, s 180 fokra előmelegített sütőben pirosra sütöttem őket.
A tészta többi részét a sajt-tejföl-só- paprika keverékével töltöttem, kiflivé formáltam.

Elég gyakran készítek egy tésztából édeset és sósat is. Ilyenkor semleges ízű tésztát dagasztok, s majd a töltelék ízesíti meg. A karikák tetejére is azért került cukor, hogy édesebb legyen.
A túró itt-ott kifolyt. Látszik a fotókon is, hogy az alján kihasadt a tészta, s kikukucskált a töltelék. Próbáltam rájönni az okára, de hamarabb elfogyott, mint kitaláltam volna:-)