Magvas pogácsa

Mert rég volt pogácsa! Legalábbis a blogon. ☺
Ezek a gyerekek állandóan mennek valahova. Ha nem szülinapra, csak úgy találkozni a régi barátokkal. Ezek az alkalmak újabb és újabb okot adnak nekem a sütésre. Pogácsával állítottak be a buliba.
Még hogy gyerekek... Fiam már néhány éve papíron felnőttnek számít, Leányzóm meg néhány hónap múlva éri el azt a kort. Hihetetlen, de így van. Újév napján hazafelé tartva Férjem megjegyezte, milyen "jót" beszélgettünk. Mert hallgatásom közepette többek között az járt a fejemben, hogy ősztől Kislányom is kirepül. Ő ugyan közelebb lesz, de csak hétvégente fog életet lehelni a házba. Furcsa lesz, de ez is eljön, ebbe is bele kell törődnöm. És közben szorítok Neki, hogy összejöjjön a kellő mennyiségű pontszám, hogy felvegyék a már évek óta kinézett intézménybe.
Férjem szerint nézzem a jó oldalát: még többet süthetek, mert majd két fele kell pakolni! 😀
Ezt a pogácsát sütöttem nekik:
Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 2 púpos teáskanál só
  • 3 dl tej
  • 1 élesztő
  • 25 dkg margarin
  • 1 evőkanál zsír
  • 2-3 evőkanál tejföl 
  • 3 tojássárga
  • 7 dkg magkeverék (lenmag, szezámmag, tökmag, napraforgómag)
  • tetejére 15 dkg sajt reszelve
Így készült:
A tejet megmelegítettem, elkevertem benne a sót, belemorzsoltam az élesztőt. Hagytam felfutni.
Közben a lisztet elvegyítettem a sóval. Ha hideg a liszt, épp a kamrából hoztam ki, be szoktam tenni egy percre a mikróba.
A lisztben elmorzsoltam a margarint és zsírt. Hozzáadtam a tojássárgákat, élesztős tejet, s annyi tejfölt, hogy megfelelő keménységű legyen a tészta. Végül belegyúrtam a magokat s megdagasztottam a tésztát.
Letakarva kelni hagytam.
Mikor megkelt, vékonyra nyújtottam, hajtogattam. Újra pihentettem 15-20 percig, majd ujjnyi vastagra nyújtottam. Kiszaggattam, tepsibe pakoltam, tetejükre 1-1 csipet reszelt sajtot tettem.
180 fokos sütőben szép pirosra sütöttem őket.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...