Csokikrémes diós piskóta

Na tessék, olyasmin akadok föl, hogy milyen nevet adjak a sütinek:-)
Ez volt az én kedvencem a húsvéti sütik közül. Akartam valami csokisat is sütni, mert a tervezésnél azt is figyelembe veszem, hogy több színű, ízesítésű, formájú legyen a kínálat. No és mindenki találjon ínyére valót. A csokis pedig mindig szerepel valamilyen formában. Ahogy végignéztem a szóba jöhető recepteket, valamiért mindegyiket elhessegettem. Maradtam egy kitaláltnál: diós piskóta csokis krémmel. Nem fantáziadús (akárcsak a neve), az igaz, de annál finomabb.

Hozzávalók:
A piskótához:

  • 6 tojás
  • 6 evőkanál cukor
  • fél csomag sütőpor
  • 1 csipet só
  • 4 evőkanál liszt
  • 6 evőkanál darált dió
A krémhez:
  • 5 dl tej
  • 5 evőkanál rétesliszt
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 15 dkg cukor
  • 25 dkg margarin
  • 2 evőkanál kakaó
A tetejére:
  • darált dió
Így készült:
A piskótához a tojásokat szétválasztottam. A sárgákat fele cukorral és a sütőporral habosra kevertem. A fehérjét csipet sóval felvertem, majd a többi cukor hozzáadásával keményre vertem. A sárgákhoz adtam, majd kanalanként hozzákevertem a lisztet, majd a diót.
Sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam, 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.
A krémhez a közepesen púpos kanállal mért lisztet kevés tejben simára kevertem. A többi hozzáadása után állandóan kavargatva sűrűre főztem. Mikor levettem a lángról, beletördeltem a csokit, s kevergettem, míg felolvadt. hagytam kihűlni, közben néha-néha megkevertem.
A puha margarint a cukorral kikevertem. A kihűlt csokis pépet kanalanként belekevertem, végül a kakaót is hozzáadtam.
A kihűlt piskóta tetejére kentem a krémet, darált dióval szórtam be.

Valamikor, még túlbuzgó újonc koromban folyton lestem, mikor szól már hozzá valaki az alkotásomhoz. Én meg azon nyomban válaszoltam. Közben nem értettem azokat, akik nem így cselekszenek. Most már megértem. Valószínűleg időhiánnyal küzdő kisgyerekes, dolgozó anyukák, akik este későn lehuppannak pihenni a gép elé, s lefirkantanak 1-1 receptet, vagy más témájú bejegyzést. Most már velem is előfordul, hogy napok múlva reagálok a kedves hozzászólásokra. Sőt, olyan is van, hogy elfelejtem. Pedig mindegyik kedves, s jóleső érzés, hogy olvasnak egyáltalán. 

34 megjegyzés:

  1. Biztos, hogy nagyon finom, imádom a diós sütiket (is), nem a név a lényeg:) Láttam sürgölődtél Húsvétkor is, rengeteg finomság készült nálatok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Trollanyu!
      Sürgölődtem bizony! Nehogy szégyent valljak:-)

      Törlés
  2. Azért én hagyok ám megjegyzést, ha erre járok!! :) Ez majd kipróbálós lesz, és kíváncsian várom a piros tetejű sütid receptjét is, ami a húsvéti asztalon látható. :) Áruld el légyszi, hogy a Nosaltyt hogy bírtad berakni oldalra, mert nekem nem frissíti magát, legalább is ezt a választ kapom a bloggertől, ha szeretném berakni az akiket olvasokhoz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csilla, jaj, félreértés ne essék, nem a megjegyzéseket hiányolom, hanem a válaszokat azoktól, akiknek én írtam, ...még amikor nagyon ráértem. Természetesen nagyon értékelem a megjegyzéseiteket, a Tieidet különösen.
      A piros tetejű sütit Anyósom sütötte, alul piskóta, rajta túró, meggy, azon meg zselé. De elkérem a receptjét, s küldöm neked!
      A Nosaltyt meg simán beírtam, mint bármelyik más listába felvenni kívánt blogot, semmi különösebb tennivaló nem volt vele.

      Törlés
    2. Értettem én. :))) Nem sok helyre járok már én sem, ha meg bekukkantok nem hagyok mindig megjegyzést, mint régen. Hol idő, hol kedv nincs hozzá. Mindannyian dolgozunk, fáradtak vagyunk, vagy jut idő erre, vagy nem. Úgy veszem észre, hogy mindannyian átéljük sorban ugyanazokat a dolgokat, gondolatokat, érzéseket a blogolással kapcsolatban. :) A Nosaltyt akkor megpróbálom még egyszer. :)

      Törlés
    3. Akkor jó:-)
      Úgy látszik, idővel a legtöbbünknél alábbhagy a kezdeti lelkesedés:-)
      Megnézem, hogy sikerrel jártál-e a Nosaltyval kapcsolatban!

      Törlés
  3. Az elnevezésekkel én folyamatosan gondban vagyok, néha nehezebb, mint elkészíteni vagy megírni a receptet.
    Ez is egy isteni sütike lehetett, most annyira jól esne:)
    Az időből pedig sosincs elég:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Janka, arra is gondoltam, Trollanyuhoz fordulok, neki mindig olyan jó ötletei vannak a névadáshoz! De így is jó, akár recept sem kell, a név elárulja:-)
      Idő? Te jó ég, mindjárt 11, reggel korán kelek... megyek is! Jó éjt!

      Törlés
  4. Lenne kedved játszani? Nézz be hozzám!
    http://habvero-es-fakanal.blogspot.hu/2013/04/jatekot-hirdetek.html
    Örülnék neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Melinda, megnézem a játékot, de nem ígérem, hogy játszani is fogok, bár szívesen tenném, ha időm engedné.

      Törlés
  5. Az idő mindenkinek egyre kevesebb.
    Finom csokikrémes ez a piskóta! Finomabbnál finomabb dolgok készülnek, csak kerülne sor mindeniket kipróbálni:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni, miért van ez? Mintha rövidebb lenne egy nap, mint régen volt. A hetek is úgy repülnek, már megint itt a hétvége...
      Ezzel én is így vagyok, annyi mindent szeretnék kipróbálni, de hát nem lehet mindig sütni-főzni, ha kell, ha nem:-)

      Törlés
  6. Mindegy mi a neve, én biztos szeretném!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márti, köszönöm:-) Megsütöd, vagy eljössz egy kóstolóra? Most már nem is laksz olyan messze:-)

      Törlés
  7. A sütid nagyon gusztusos, "ennivaló", akárhogy nevezzük is!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon fincsi lehet ez a sütid is, jól néz ki, különösen a jó kis vastag krém tetszik benne! :) Sajna én sem tudok már mindig válaszolni, gyakran csak egy megjegyzésben köszönöm meg mindenkinek, hogy benézett hozzám és megjegyzést hagyott! :) Pedig milyen jó lenne, ha több időnk volna és tudnánk kicsit "beszélgetni"! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, én is a vastag krém miatt szerettem, s mert nem volt túl édes.
      Azért néha-néha "beszélgetünk", lassan ismeretlenül is ismerjük egymást:-)

      Törlés
  9. Én nagyon szeretném, mert szeretem mindkét alap hozzávalót:)

    VálaszTörlés
  10. Húúú, ez nagyon finomnak néz ki!!! Azta, de jó lenne most egy szeletke... Tudom, már rég készült nálad, híre-hamva sincs. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, bizony finom volt! Hát igen, már két hete, hogy készült, de legközelebb gondolok Rád:-)

      Törlés
  11. Nagyon kedvelem a dió ízét a süteményekben, krémből is az a jó, ha sok van belőle :)
    Régebben tényleg több időnk volt mindenre, felgyorsult világban élünk, főleg, akik városokban laknak, azoknak nem marad elég idejük a régen mindennapos dolgaikra. Az internet sokat elvesz abból a bizonyos- régen több időnk volt mindenre- érzésből. Ez természetes. Néha hasznos időtöltés, néha nem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, akkor ez maradéktalanul megfelel az ízlésednek!
      Én vidéken lakom, kis faluban, mégis összement az idő, legalábbis úgy tűnik. S milyen igazad van, míg régen Szüleink kézimunkával töltötték az estéket, mi a gép előtt ülünk. Szép lassan belopta magát az életünkbe; nemcsak időtöltés, de szükséglet is.

      Törlés
  12. Kedves Gerdi!
    Nagyon jónak látszik a recept, csak az a gond, hogy totál kezdő vagyok, és nem tudom hogy az evőkanál igazán mennyi a piskótánál. Inkább csapott vagy púpozott, vagy a kettő között? Nagyon megköszönném, ha leírnád vagy ha esetleg tudod, akkor grammban a mennyiségeket.
    Előre is köszi a választ, üdvözlettel
    Évi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Évi!
      Grammban nem igazán tudom megadni a mennyiségeket, sosem mértem. Ha kisebb a tojás, akkor közepesen púpos kanállal szoktam tenni bele, nagy tojáshoz 1-1 púpos evőkanál lisztet és cukrot. Tehát amennyi megáll a kanálon.
      Van egy külön bejegyzésem a piskótáról, itt: http://gerdisuti.blogspot.hu/2011/10/honap-temaja-piskota.html. Talán ez is segít.
      Bízom benne, hogy tudtam segíteni!
      Sok sikert a sütéshez! Üdvözlettel: Gerdi

      Törlés
  13. Kedves Gerdi!
    Köszönöm szépen! Ez tényleg nagy segítség. Igazán aranyos vagy, hogy ilyen hamar válaszoltál.:)
    Minden jót kívánok, beszámolok majd a sütésről.
    Üdvözlettel:
    Évi

    VálaszTörlés
  14. Kedves Gerdi!
    Ma sütöttem meg, és rettentő finom és magas lett. Nagyon boldog vagyok.:) Felhasználtam a piskótás oldaladon találtakat és az egykezes módszerrel készítettem:)Sokkal kevesebb volt a mosogatnivaló is így.
    Még egyszer hálás köszönet!:)
    Üdvözöllek!
    Évi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Évi, hát még én milyen boldog vagyok! De tényleg, annyira tudok örülni az ilyen hozzászólásoknak:-)
      További sikeres sütögetést! Üdv. Gerdi

      Törlés
  15. Kedves Gerdi :) Most szeretném elkészíteni és azt szeretném kérdezni, hogy a krémnek is ki kell kűlnie amikor rákenem a piskótára?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, elkések a válasszal...
      A krémnek eleve kihűltnek kell lennie. A margarin-cukor keverékhez a kihűlt lisztes pépet kell hozzákeverni. Ha melegen kevered hozzá, összekapódik a krém. Remélem, tudtam segíteni. Ha mégsem, kérdezz bátran:-)
      Sok sikert a sütéshez!

      Törlés
  16. Azt lehet tudni,hogy itt a 6 tojáshoz miért csak 4 ek. liszt kell????? Most nem érvényes az: ahány tojás annyi liszt szabály???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ivett, azért, mert itt a dió kiváltja a liszt egy részét. Amúgy valóban amennyi a tojás, annyi evőkanál liszt.

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...