Blogkóstoló 18. Londoni szelet

Már egy hete, sőt, több, hogy elkészült a Blogkóstolóra szánt sütemény. Azóta próbálok időt szorítani a közzétételére. Gondolom, rájöttetek, hogy miért nem sikerült:-) Ha nem, elárulom: újra dolgozó nő lettem. Ugyanott, ugyanaz a munkakör, s bizony igencsak örültem, mikor az egész nyári bizonytalanság után szóltak, hogy mehetek dolgozni.
Na ezt is kikotyogtam, jöhet a Blogkóstoló. Vöröskaktusz szerencsés kézzel sorsolt, ugyanis Okki blogját kaptam, ami kész kincsesbánya számomra. Számtalan receptet kinéztem, aztán rostáltam, s végül egy édeset meg egy sósat sütöttem meg. Persze ez csak a kezdet, majd sorra kerül a többi is.
Elsőként a londoni szelet készült el, ami olyan finom lett, amilyennek ígérkezett. Nagyon finom:-)



Hozzávalók:
A laphoz:

  • 30 dkg liszt
  • csipet só
  • 4 tojássárga
  • 10 dkg cukor
  • 10 dkg zsír
  • 1 citrom lereszelt héja
  • 1 csomag sütőpor
  • 1-2 evőkanál tejföl
A töltelékhez:
  • 1 üveg lekvár
  • 4 tojásfehérje
  • 15 dkg darált dió
  • 12 dkg cukor
Így készült:
A lisztet a zsírral, cukorral, sóval, sütőporral elmorzsoltam, majd hozzáadtam a tojássárgákat, egy evőkanál tejfölt, s összegyúrtam. Ha nem állna össze a tészta, még kerülhet bele tejföl.
Míg elkészült a töltelék, félretettem.
A tojásfehérjéket a cukorral felvertem, majd hozzákevertem a darált diót.
A tésztát tepsi méretűre nyújtottam. Lekentem a lekvárral, rásimítottam a diós habot.
180 fokos sütőben kisütöttem.

Őszibarackdzsem került a sütibe. Finom volt benne, a nagyobb gyümölcsdarabok élvezetesebbé tették, de valamilyen savanykás lekvárral is szívesen falatoznám.
Okki, köszönöm ezt a receptet (is), egy finomság sült ki belőle:-) Vöröskaktusznak pedig a játékot köszönöm!

Csokis-meggyes piskóta

 Másodjára sütöttem rövid időn belül, azért is, hogy fotó készülhessen róla. No meg mert megfelelő sütemény hosszú útra csomagoláshoz.  A pi...