Kevert almás süti

Mostanában a reggeli és délutáni kávéivás közben receptvideókat nézek. No nem fél órásakat, azokhoz nincs időm, vagy türelmem, hanem lerövidítetteket, az Instagramon. Meglepően sokan adják fejüket ilyen oldalak üzemeltetésére- belegondoltam, mi rengeteg idő lehet, meg persze hozzáértés. Nem csak a folyamat levideózása, ennek utószerkesztése, megvágása, szöveg hozzáadása vagy rámondása- az előkészület is hosszadalmas lehet. Elismerem a bele fektetett munkájukat- közben nekem ehhez nem csak időm nincs, de rétermettségem sem, nem beszélve a technika kezelésének hozzá nem értéséről. Lehet, hogy lassan divatjamúlt, de én maradok a végeredmény lefotózásánál- arra is igencsak rá kell beszélnem magam. Én amúgy kimondottan szeretem a fotós recepteket, mert a recept elolvasása nélkül szeretem előbb elképzelni, hogyan készülhetett. Aztán elolvasom a receptet is. 

Ennek a sütinek annyi köze lehet a dumálásomhoz, hogy a videókból elcsípett egy-egy részlet rögzül az agytekervényeimben, s mikor sütésre adom a fejem "nagy ritkán", előjön és bevetem- itt a darabolt alma masszába keverése kapott szerepet. 

Hozzávalók:

• 6 közepes alma pucolva, kockázva, belekeverve
• 4 tojás
• 25 dkg cukor
• 40 dkg liszt
• 1 csomag sütőpor
• 2 csomag vaníliás cukor
• 1 teáskanál mézesfűszer-keverék
• 15 dkg vaj
• 1,5 dl tej
• 10 dkg mandulapehely

Így készült:

Az almákat megpucoltam, szeleteltem, a közepét kivágtam és a húsát kisebb kockákra vágtam. 

A tojásokat a cukorral alaposan elkevertem, majd belekerült a liszt, sütőpor, vaníliás cukor, fűszerkeverék, olvasztott vaj, utolsónak a tej és simára kevertem a tésztát. Beleforgattam az almakockákat és tepsibe simítottam a masszát. A tetejére szórtam a mandulapelyhet, és ment is a 180 fokos sütőbe. 

Addig sült, amíg megpirult a teteje, illetve a tűpróbának is eleget tett.

Viszonylag gyorsan elkészülő sütemény, s nagy tudomány, illetve gyakorlat sem kell hozzá. Mézesfűszer helyett fahéj is kerülhet bele, a tetejére pedig mandula helyett dió. 

a végeredmény finom, puha sütemény lett- az ízvilága okán ünnepre hangolódás céljából is készülhet. 

Fetás céklasaláta

 A nyári extrém szárazság ellenére a cékla elég szépen termett a kertben. Ha nem is az összes, de egy része öklömnyire vagy még nagyobbra nőtt. S hogy ne csak a megszokott, Anyukától tanult savanyúság készüljön belőle -ez még nem került fel a blogra-, kajtattam céklás receptek között. Végül ezen a recepten akadt meg a szemem. Többször elkészült az őszön, annyira ízlett. Vacsorára tökéletes volt. Egy alkalommal fasírt is készült hozzá, de nem illettek össze, mindkettő finomabb volt külön-külön. Persze ezúttal sem követtem teljesen a receptet, nálunk így készült:

Hozzávalók:

• 4 kisebb ökölnyi méretű cékla
• 1 konzerv csicseriborsó
• 10 dkg  feta sajt
• maréknyi dió
• csipet só
• fél citrom leve

Így készült:

A céklát megmostam, héjastul főni tettem. Nem egyhamar fő meg, mikor a villa könnyedén beleszalad, akkor van kész. Ha megfőtt, még azon forrón lehúzom a héját, és hagyom hűlni. 

A diót kis lángon megpergelem.

A fetát felkockáztam, a konzervet leszűrtem.

A céklát kisebb kockákra vágtam. Csipet sót szórtam rá, egy fél citrom levét facsartam rá és átforgattam. Összevegyítettem a csicseriborsóbal, a tetejére szórtam a fetakockákat és a durvára vágott diódarabokat.

Azonnal fogyasztható.

Az édeskés cékla, a sós sajt, a roppanós diódarabok és a gesztenyére emlékeztető ízű csicseriborsó kellemes egyveleget alkotott. Egy vacsorához pedig nem is kell több. 

Morzsás-joghurtos süti

 Ilyet, vagy hasonlót sütöttem már azokban az időkben, amikor teljesen elengedtem a blogot, és semmilyen bizonyíték nem készült a sütemények elkészültéről. Amikor minden energiámat a munkámra fordítottam, szívvel-lélekkel végeztem a teendőimet. Tegnap mondta egyik Kolléganőm, hogy nem ismer rám, abból a szempontból, hogy el tudok engedni dolgokat. Így is többet bevállalok, mint amennyi az én feladatköröm. A gyerekeimért teszem, mármint a tanítványaimért. Még mindig tart a kiábrándultsági időszakom, s még mindig nem tudom, hogyan tovább. Annyi biztos, hogy ezt a tanévet így csinálom végig, viselve az ily módbeli tiltakozásom következményeit. Lehet, még néhányszor el fogom panaszolni, nem tudok túllépni rajta egyelőre. Jobb sütni valamit, mint folyton marcangolni magamat.😀

Gyakori eset, hogy azért sütök valamit, hogy felhasználjak egy bizonyos alapanyagot. Most éppen gyümölcsjoghurt várt sorsára. Egyszerű süti, a nyújtódeszkát sem kell elővenni hozzá, csak morzsolni, keverni, összeállítani, megsütni.

Hozzávalók:

A morzsához:

• 10 dkg zabpehely
• 30 dkg liszt
• 1 evőkanál vaníliás cukor
• 20 dkg vaj

A töltelékhez:

• 1 csomag vaníliás pudingpor
• 3 evőkanál cukor
• 3 tojás
• 1 liter gyümölcsjoghurt

Így készült:

A zabpelyhet késes aprítóban megőröltem. Elvegyítettem a liszttel, vaníliás cukorral, majd összemorzsoltam a vajjal, morzsává igazgattam a kezeim között.

A pudingport előbb kevés joghurtban kevertem el. majd a tojásokkal  és a cukorral simára kevertem, végül belevegyítettem a többi joghurtot.

A morzsa felét elegyengettem egy tepsi alján (28×32 cm-es), ráborítottam a joghurtos keveréket, elsimítottam, majd a többi morzsát a tetejére szórtam. Mehet is a 180 fokos sütőbe, ahol addig sütöttem, míg a teteje pirulni kezdett. 

A töltelék időközben mintha felszívódott volna- valószínúlűleg ez is történt, a száraz morzsa beitta a joghurt nedvességét. Nekem ízlett, jó volt elharapdálni egy-egy szelet nem túl édes süteményt. Több cukrot is elbírna, tényleg nem volt édes, de a cukormennyiséget elosztom több sütemény között, ha már folyton édességgel traktálom a körülöttem lévőket. 

Diós-lekváros szelet

 Már megelégeltem kerülgetni a hűtőben a többféle megkezdett lekváros üveget, s a legutóbbi nagyobb sütibevetés során a konyhapultra készítettem őket, hogy agyalhassak, miként hasznosíthatom. Mivel egyik sem kiflibe való sűrű lekvár volt, más rendeltetést kellett nekik találnom. Ilyen formában, vastag rétegben a lapok közé kenve nem volt menekülési útvonaluk, a helyükön maradtak, én pedig elégedetten jártam rá a sütiszeletekre.

Hozzávalók:

• 50 dkg liszt
• 10 dkg cukor
• 10 dkg margarin
• 10 dkg zsír
• 1 csomag sütőpor
• 3 tojás sárgája
• 3 evőkanál tejföl

Tölteléknek és a tetejére

• lekvár
• 3 tojásfehérje
• csipet só
• 5 evőkanál cukor
• 12 dkg darált dió
• 1 csomag vaníliás cukor

Így készült:

A tésztához a lisztet, cukrot, sütőport elvegyítettem, elmorzsoltam a margarinnal és zsírral. Hozzáadtam a tojássárgákat és tejfölt, összegyúrtam. Ha kemény lenne a tészta, még kevés tejföllel javítsunk az állagán. 

A tésztát 3 részre osztottam. Az elsőt tepsi méretűre nyújtottam, tepsibe igazítottam, vastagon lekentem lekvárral, erre került a következő kinyújtott lap, újra lekvár, s az utolsó kinyújtott tésztával befedtem.

180 fokos sütőbe tettem, s úgy 15 percig elősütöttem- addig, míg enyhén pirulni kezd a széle. 

Közben a fehérjéket előbb a csipet sóval, majd a cukorral és vaníliás cukorral kemény habbá vertem. Hozzávegyítettem a diót és a süti tetejére kentem. Visszatettem a sütőbe, visszavettem 170 fokra a hőmérsékletet, s addig sütöttem, míg a hab is megpirult a tetején. 

Nekem nagyon ízlett. A többféle lekvár -meggy, feketeribizli, szilva- is megtette a hatását, meg a dió a tetején. Bár időnként szívesen elkanalazok egy szelet krémes-habos süteményt is, egyre inkább részesítem előnyben a hagyományosabb ízvilágúakat. 

Lecsó sült hússal

Nagyon vártuk az őszi szünetet, napokig tervezgettem- készültem, hogy családlátogatás után nagyokat bóklásszunk Erdélyben ifjúkorunk helyszínein. Körösrév volt a fő cél, ahol úgy harminc évvel ezelőtt jártunk. Mivel nyáron kihagytuk szülővárosunkat, most egyből arra vettük az irányt, az egy éve nem látott nagynéniket meglátogattuk, unokatestvér, gyerekkori barátnő is sorra került, majd a Királyerdő-hegységet vettük célba, egy megállót beiktatva a frissen felújított Sólyomkő váránál. Ott aztán tényleg megálltunk. Bejártuk a várat, sorra vettük a felújítás pozitívumait és negatívumait, kívül-belül megnéztük, körbesétáltuk, elámultunk a csak hátulról felfedezhető irdatlan magas sziklafalon, mely tetejére építették anno a várat. Visszamenvén az autóhoz, megvitattuk, hogy itt maradjunk-e éjszakára, vagy továbbálljunk. Az ottmaradás mellett döntöttünk- de ha akartunk, sem tudtunk volna tovább menni, nem indult az autó. Telefon, mi lehet, hétvége, kit zaklassunk. Hétfőre halasztottuk az intézkedést, addig elfoglaljuk ott magunkat. Másnap túráztunk egy nagyot, következő napon végig esett jó kiadósan, így kényszerpihenőre ítéltettünk. Délután, mikor nagyjából elállt az eső, újra felmásztunk a várba, mert csak ott volt térerő, s néhány telefon után ígérkezett is segítség. Unokatestvérem párja jött értünk, ami nem volt egyszerű menet, mert nem egy könnyen megközelíthető helyen voltunk. Örök hála neki, megoldotta probléma nélkül. Egyből szerelőhöz vontatott, ahol másnap kiütötték a hibakódokat s biztatás nélkül beindult az autó. Jól megtréfált minket, azóta is beindul, de azért vár rá egy látogatás a szerelőnél, ilyet többé lehetőleg ne műveljen. Szerencsésen hazaértünk, s a tervek dugába dőlésén kívül más bajunk nem esett- jó lenne mindent ennyivel megúszni. Persze, ott maradt az űr bennünk, de idővel kitelik, van feladat, elfoglaltság bőven. 

S miért ez a recept tartozik a sztorihoz? Míg várakoztunk az autószerelő híreire, Zilahon végigsétáltuk az utcát, ahol felnőttem, megállapítottuk, hogy házunk már nem ugyanaz, egész máshogy néz ki, az utcáról nem is beszélve. Ha végigmegyünk rajta, a fenyveshez jutunk, ahol régen hétvégente nagyokat kirándultunk. Most sétányok és játszóterek vannak ott kialakítva, egész barátságos. A régi kis söröző-étterem helyén pedig egy nagy épület van, a földszintjén étkezési lehetőséggel. Ha már ott voltunk, kértünk elvitelre ebédet, s Férjem lecsót választott sült csülökkel. Nem gondoltam, hogy ennyire fog ízleni. Annyira, hogy itthon is elkészült valami hasonló, a hűtőben várakozó utolsó kerti termések felhasználásával. 

Hozzávalók:

A lecsóhoz:

• 2 nagy fej hagyma
• kevés olaj
• 6-8 paprika
• 1 kisebb patisszon vagy cukkini
• 1 kisebb padlizsán
• 3-4 paradicsom
• só
• bors, paprika
• 1 evőkanál házi ételízesítő
• 1,5 dl rizs
• 3 dl víz

A húshoz:

• 1 kg bőrös sertéscomb
• 1 evőkanál zsír
• kevés olaj
• só
• bors
• 4-5 gerezd fokhagyma

Így készült:

Előbb a húst készítettem oda, mert annak lényegesen több idő kell. A zsírt lábasba tettem, a combot egészben beletettem. Sóztam, borsoztam, s kevés olajat is alá öntve, kis lángon párolódni tettem. Többször átforgattam, majd belekerült a fokhagyma apróra vágva, 1 dl-nyi víz, lefedtem s egy órányit hagytam párolódni. Időnként ránéztem, megforgattam.

Közben a lecsóhoz a hagymát, paprikát felszeletelve kevés olajon párolódni tettem. Sót is szórtam rá. A patisszont és padlizsánt megmostam, utóbbit meg is pucoltam. Felkockáztam, s a hagyma-paprika tetejére borítottam. Bors, paprika, házi ételízesítő került rá, lefedve hagytam párolódni. Utoljára a felaprított paradicsom került bele, néhány perc után a rizs és víz. Hagytam puhára főni a rizst, néhányszor megkeverve, mert innentől hajlamos odakapódni. Ha a rizs puha, kóstolás, esetleges sózás- ízlés szerinti fűszerezés után kész.

A húst azon forrón nagy éles késsel szeletekre vágtam, s visszatéve a zsírjába, még addig pirult-párolódott, míg puha lett. Ha szükséges, közben pótolom a vizet. A végén már nem kell, így sül rá egy kis kéreg. 

Együtt tálalva a nem túl barátságos kinézet ellenére nagyon finom tud lenni.

Akkor csülökkel ettük, az is hasonlóan készülhetett, párolva-szeletelve-sütve. Nekem comb volt itthon, de bármilyen tetszés szerinti husival finom lehet, de csak úgy magában is élvezhető a lecsó. 

S ha már eleget "dumáltam", néhány fotót azért mutatok az otthon látottakról:

Zilah, református templom

Zilah, főtéri részlet

Sólyomkő vára lentről

A vár köveiből később épült kápolna romjai

Magaslaki Zichy-kastély

Kilátás a várból- lent a vadászház és az autónk

A ház, ahol felnőttem

A fenyves a város szélén

Pisztáciás aprósüti

 Több mint 200 piszkozatban részben vagy teljesen megírt recept között kajtathatok kevésébé ráérős napokon. Most is ezt tettem- s ráleltem erre a még nyáron megírt receptre a még húsvétban készült sütiről. A szöveg már rég nem aktuális, de hadd maradjon... A süti viszont bármikor időszerű lehet. 

Olyan szépen elterveztem a napjaimat itthon: délelőtt foglalkozok a bloggal, délután teszem a dolgom. De amint reggel lejövök, el kell pakolni, még a postára is elszaladok, megrakom a mosógépet, a virágok is szomjasak- s ebéd, még nincs ebéd! Úgy el tud telni itthon is a nap csak úgy, hogy semmi extrát, csak a mindennapi köröket teszem a ház, udvar, kert körül. S már este van... Úgy kéne felfogni, mint munkahelyet- reggeli, kávé, és hagyok csapot-papot, mert vár a kötelesség. De ez egyelőre nem az... Különben is, szabadságon vagyok. És még egy semmittevős napot nem engedélyeztem magamnak. Csak időfoszlányokat.

Volt az a pisztáciás csokis őrület, amikor minden második blogon is elkészült az az édesség. Én nem terveztem, de akkoriban kaptam rá a pisztáciakrémre, részben gyerekeim ajánlására. Többször készült pisztáciás süti, egy nemrégiben került fel. Ez is hasonló, mégis kicsit más:

Hozzávalók:

• 45 dkg liszt + egy evőkanálnyi
• 25 dkg vaj
• 5-5 dkg darált dió és pisztácia
• 10 dkg porcukor
• 1 csipet só
• 1 teáskanál sütőpor
• 1 teáskanál vaníliás cukor
• 2 közepes tojás

A krémhez:

• 1 csomag vaníliás pudingpor
• 3 dl tej
• 10 dkg vaj
• 10 dkg pisztáciakrém

Így készült:

A lisztet, porcukrot, sót, sütőport, vaníliát, diót és pisztáciát a vajjal elmorzsoltam, majd a tojásokkal összegyúrtam. Picit lágyabb lett a tészta a kelleténét, ezért kevés liszttel-egy evőkanálnyival- átgyúrtam.

Fél órányi pihentetés után kinyújtottam, kisebb köröket szaggattam belőle. felének a közepét is kilyukasztottam.

Tespibe pakoltam, 180 fokon világosra sütöttem. Hamar sül, amint az alja pici színt kap, jó is.

A krémhez pudingot főztem a tejből és pudingporból, hagytam kihűlni. Közen meg-megkavargattam. A puha vajat elvegyítettem a pisztáciakrémmel, és kanalanként hozzáadtam a pudingot. 

Megtöltöttem a kekszeket: egy korongra kiskanályni krémet tettem s befedtem egy lyukassal.

Azért készült így a krém, mert a csak vaj-pisztáciakrém keveréktől nem puhult meg a süti. Viszont így másnapra jól átpuhult- nekem így sokkal jobban ízlett. 

Pisztáciából meg azért került bele csak 5 dkg, mert meguntam pucolgatni- a dió viszont konyhakész volt, azzal kiegészítettem. Persze készíthető csak egyikkel, vagy csak másikkal is. 

Tepertős kifli

 Régen soha nem vettünk boltból zsírt és tepertőt. A télen levágott disznó szolgáltatta az egész évre valót- legalábbis zsírból, a tepertő jóval hamarabb elfogyott. Pogácsa mindig készült belőle- azóta is nagy kedvenc. Igaz, sok éve már boltiból készül. De a hajtogatás miatt időigényesebb, mint egy mezei pogácsa- ezért jött a gondolat, hogy csak rákenem a tésztára a tepertőkrémet és kiflit sodrok belőle- így is réteges lett, és finoman roppanós. 

Hozzávalók:

• 50 dkg liszt
• 1 púpozott teáskanál só
• 10 dkg margarin
• 5 dkg zsír
• 2 dl tej
• nagy csipetnyi cukor
• 2 dkg élesztő
• 1 tojás

A töltelékhez:

• 10 dkg tepertő
• 10 dkg zsír
• nagy csipet só
• kanálhegynyi bors
• + 1 tojás lekenni

Így készült:

A tejet megmelegítettem, elkevertem benne egy kevés cukrot, majd belemorzsoltam az élesztőt.

A lisztet, sót elvegyítettem, majd elmorzsoltam benne a margarint és zsírt. Belekerült a tojás és élesztős tej, tésztává gyúrtam majd megdagasztottam. Kevés liszttel megszórva, letakarva egy órányit hagytam kelni.

A töltelékhez valókat késes aprítóban néhány fordulattal kenhetővé tettem. 

A megkelt tésztát deszkára borítottam, három egyenlő részre osztottam. Enyhén aláliszteztem s sorra nagy, vékony körré nyújtottam. Lekentem a tepertős töltelék harmadával a korong teljes felületét. Félbe, majd negyedekre vágtam és minden negyedet még 3 részre. Kiflivé sodortam, s kissé meghajlítva tepsibe pakoltam őket. Mindegyik tésztarabbal így jártam el.

Felvert tojással lekentem s 180 fokos sütőben hagytam őket szép pirosra sülni. 

Nekem nagyon ízlett, előszeretettel rágcsáltam még reggelire is. Amíg volt belőle. Ízvilágában emlékeztet a tepertős pogácsára, mégis más. Roppanósabb, szárazabb. De pont ezt szerettem benne. Ha karácsonyra nem is, de szilveszterre fog készülni belőle egy adag- kicsi vagy nagy, attól függően, hányan leszünk rá.

Tepertős pogácsa többféleképpen készítve van már a blogon: hajtogatás nélküli, teljes kiőrlésű liszttel; krumplis tésztájú, kevés mustárral, boros is készült már, no meg itt is található egy másmilyen, ez pedig a legelső blogos korszakomban sütött tepertős pogácsa. Elképzelhető, hogy lesz még néhány változat, hisz mindig variálok valamit, vagy újabb ötlettel gyarapodok receptböngésző kalandjaim során. 

Csokis-kókuszos zabpelyhes keksz hozzáadott cukor nélkül

 Leányzómék régóta tervezik, hogy külföldön is kipróbálják magukat. Nem egy közeli országot néztek ki, Norvégia lett a céljuk. Sikertelenül jelentkeztek álláshirdetésekre, ennek "köszönhetően" mostanáig itthon voltak. Aminek persze én örültem is, önző módon. Annak a hírnek annál kevésbé, hogy mégiscsak nekivágnak. Egyelőre egy hónapra terveztek. Nem mondhatjuk, hogy ne menjenek, bármennyire nehéz elengedni őket. Az Ő kis életük, szárnyalásuk, s mi csak szurkolhatunk, hogy sikeres legyen a landolás. Úgy legyen, ahogy nekik jó, én majd elviselem az itt maradt ürességet. Tegnap mentek el, én meg egyelőre nem találom a helyemet. Tegnap estig vigasztalt a gondolat, hogy hétvégére hazajön a Fiúnk, de lemondta, teendőire hivatkozva. Viszont két hét múlva biztosan találkozunk. 

Ezt a sütit Leányzónak és párjának készítettem az útra. Ketten találtuk ki, hogy milyen legyen. Természetesen cukor nélküli, mert kerülik annak fogyasztását. Meg lehet élni édesség nélkül- már nem is esik jól, ha valami nagyon édes. De azért valamennyi hadd legyen már benne...

Hozzávalók:

• 20 dkg liszt
• 20 dkg zabpehely
• 20 dkg teljes kiőrlésű liszt
• 1 csomag sütőpor
• 1 csipet só
• kanálhegynyi szódabikarbóna
• 10 dkg kókuszreszelék
• 30 dkg vaj
• 4 közepes tojás
• 20 dkg 74%-os kakaótartalmú csokoládé

Így készült:

A zabpelyhet késes aprítóban megdaráltam.

A csokit késsel feldaraboltam.

A száraz hozzávalókat -liszteket, zabpelyhet, sütőport, szódabikarbónát, sót, kókuszreszeléket- elvegyítettem, majd a puha vajjal elmorzsoltam. A tojásokkal összegyúrtam, majd belekerültek a csokidarabok is, néhányszor átgyúrtam ezzel is a tésztát.

A tésztából kisebb, diónyi gombócokat formáltam, sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam, kissé lelapítottam. 

180 fokos sütőbe tettem, s addig sültek, míg kissé megpirultak, illetve a tetejét megnyomva már nem lágy a tészta.

Így cukor nélkül is teljes mértékben ehető, a csokidarabok megízesítik. De természetesen lehet bele tenni cukrot, 20 dkg-nyi kellően megédesítené. Vagy utólag porcukorba forgatva is megoldja az édesszájúak problémáját. Sokáig elálló sütemény, az itthon maradt mennyiség biztos alkalmas lesz arra, hogy ezt teszteljük.