Nem tudom, más hogy van vele, de ahogy telik az idő, -még véletlenül sem azt mondom, ahogy öregszem😄-, egyre többet s egyre meghatódottabban gondolok vissza az elmúlt időkre. Főleg gyerekkorom helyszíneire. Valószínűleg az is közrejátszik ebben, hogy kissé távol sodródtunk szülőföldünktől. Álmaimban szoktam ott járni, a valóságban egyre ritkábban. Pedig ennyi év után sem múlt el a honvágy. Mindig jó hazamenni, bár elég sok dolog elszomorító odahaza.
Az ízemlékek is hozzátartoznak a múlthoz. Ágnes mama lepénye, Berta mama levesei jó sok házi tejjel főzve, Anyukánk süteményei... Emlékezetesek a szüretek is, amikor a sokféle szőlő végigkóstolásával terhelt pocakunkat a Mama főztjével "csillapítottuk". Gulyásleves, jó kis dobai lepény...
Szüreten utoljára több, mint 20 éve voltunk, akkor is Férjem szülőfalujában. Nálunk még régebb. Pedig de jók is voltak azok az évi egyszeri alkalmak, amikor az egész család felkapaszkodott a dombon, hogy annak túlsó oldalán lévő szőlős tőkéit lecsupaszítsuk. Mindig nagyon jó volt a hangulat, nem is munka volt a szőlőszedés, hanem szórakozás. Ha Nanám is ott volt, nem csak a sok szőlőkóstolástól, hanem már a sok nevetéstől is fájt a hasunk. A domb alján kezdtük a munkát, s haladtunk egyre feljebb, nem túlságosan örülve egy-egy tő novaszőlőnek, ami már az érintéstől elengedi a szárát s nem volt túl vicces a lehullott száraz levelek közül kiválogatni a szemeket. Nem egy nagyratartott szőlőfajta volt, de én kifejezetten szerettem, még jobban a rózsaszínűre érett Elvira válfaját. Mama ment előttünk, mentve a télire elteendő fajtákat. Egy röpke ebédszünetre megálltunk, a zakuszkás kenyér új lendületet adott s bizony tudtunk örülni, amikor végre a pince melletti utolsó tőkék kerültek sorra. A kádakba szedett szőlő szekéren, később traktoron került haza. Előbb jóllaktunk mama gulyáslevesével, ami más volt, mint ahogy én főzöm. Nagyobb darab húsok, csontosan is bele voltak főzve és több volt benne a krumpli. Másodiknak "csak" lepény volt, többféle töltelékkel. A szilvalekváros az örök kedvencem. Utána következett a második felvonás, a szőlő darálása, préselése. Ez már inkább férfimunka volt, de gyerekként előszeretettel sertepertéltünk körülöttük.
Akkor főzzünk egy szüreti menüt- gulyáslevest és dobai lepényt.
Már korábban terveztem ezt a bejegyzést, s meglepődtem, hogy nincs leírva még a gulyásleves receptje, pedig már többször lefotóztam. Még most sincs- de rögvest nekilátok.
Szeretjük ezt a levest, mégsem főzöm gyakran. Ma eszembe jutott, hogy az legyen az ebéd, ne megint húsleves. Ezt is a magam módján főzöm, jó zöldségesen, néha galuska is kerül bele, most épp nem. Előfordul, hogy csak pogácsa van mellé.
Gulyásleves hozzávalói:
- 1 kg sertéscomb
- 1 nagy fej hagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- kevés olaj
- só
- 1 evőkanál házi ételízesítő
- 2-3 sárgarépa
- 1-2 petrezselyem
- kis darabka zeller
- 6-8 krumpli
- néhány petrezselyem és zellerlevél
- bors, paprika
Így készül:
A hagymát, fokhagymát apróra vágom. A húst apróra felkockázom, és kevés olajon, a hagymákkal együtt, nagy csipet sóval párolódni teszem. Megpucolom, felaprítom a répát, petrezselymet, zellert. 15-20 perc múlva felöntöm vízzel a husit -2,5- 3 literrel-, még sózom, belekerül az ételízesítő, zöldségek és lefedve addig főzöm, míg a hús megpuhul. Közben megpucolom és felkockázom a krumplit is. Belekerül a levesbe a krumpli, bors, pirospaprika és felaprított zöldfűszer. Kóstolás után még lehet sózni, fűszerezni. Ha a krumpli is puha, kész is. Csípőspaprikát szoktunk tálalni hozzá.
Lepényrecept többször is íródott már, összeszedem őket:
Elsüként kapros-juhtúrós sósan és tehéntúrós édesen- recept
itt:
Tejbegrízes töltelékkel csak Ágnes mamánál ettem- így is finom. Recept
itt.Almás töltelékkel is készült, leginkább a lehullott alma hasznosítása céljából Recpet
itt.Azt hittem, diós is van a blogon- de csak fotó van róla, itt, lentebb a gulyásleves -ebben nokedli is van- mellett feszít. Az cukros-vaníliás darált dióval van töltve és úgy is nagyon finom.
Szilvalekváros is készült valamikor, arról is csak fotó van- bármelyik másiknál leírt tésztát sűrű szilvalekvárral kell tölteni. A gyerekeknek, mikor még kicsik voltak, mindig készült néhány cukros-kakaós, de kipróbáltam már krumplis meg párolt káposztás töltelékkel is. A hegyekben ettünk áfonyalekvárosat is- na az sem volt elhanyagolható. Szóval tetszés szerint, számtalan, ízlés, kedv, lehetőség szerinti töltelékkel elkészíthető.
És ráadásnak: a lepény "melléktermékeként" készült az Ágnes mama által
rétesnek nevezett sütemény:
