Csokis-meggyes piskóta

 Másodjára sütöttem rövid időn belül, azért is, hogy fotó készülhessen róla. No meg mert megfelelő sütemény hosszú útra csomagoláshoz. 

A piskóta eléggé mellőzve lett az utóbbi években, pedig régebben elég sok sütemény alapjául szolgált. No meg minden igyekezetem ellenére elég sokszor összeesett sütés után, pedig jó mestereim voltak a fortélyok megtanítására. A kevert-kavart sütemények pedig gyorsabban készen vannak, és nem szoktak huncutkodni. Nemrégiben olvastam valahol hasonló elkészítési módot, kipróbáltam, s jól viselkedett a sütemény. Vagy csak elég érett lettem a piskótakészítéshez! 😄



Hozzávalók:
  • 7 tojás
  • 1 csipet só
  • 0,5 dl olaj
  • 8 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál vaníliás cukor
  • 9 evőkanál liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 üveg magozott meggybefőtt
  • 10 dkg csokoládé
Így készült:
A meggyet leszűrtem, a csokit feldaraboltam.
A tojásokat szétválasztottam. A sárgákat elvegyítettem az olajjal.
A fehérjéket a csipet sóval verni kezdtem, közben kanalanként adtam hozzá a cukrot, végül a vaníliás cukrot is. Addig vertem, míg jó kemény lett, már nem folyt le a habverőről. Ekkor szintén habverővel elvegyítettem benne a sárgákat, tovább verve. Óvatos mozdulatokkal kanalanként, fakanállal belekevertem a lisztet, a sütőporral együtt.
Sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam a masszát (28×32 cm a tepsi mérete), tetejére szórtam a meggyet és csokidarabokat. 
180 fokos sütőbe tettem a piskótát, és addig hagytam bent, míg a teteje láthatóan megsült, enyhén barnulni kezdett. Állítólag nem szabad közben nyitogtatni a sütő ajtaját...





Szépen felnőtt, puha, piskótának megfelelő állagú lett. 
Gyerekkoromban sokszor készült piskóta, leginkább, amikor a tyúkok becsülettel ellátták tojással a gazdát. Legegyszerűbb változata a lekvárral tekert volt, ami versenybe száll bármilyen mézes-mázas süteménnyel. Valamikor arról is készült fotó, elő kéne halászni a laptop bugyraiból.


Aszalt paradicsommal-sajttal töltött csirkemell

 Már egy hete tombol a szabadság, azóta noszogat egy mélyre lökött gondolat, hogy üljek le blogot írni. Most sikerült felszínre törnie a temérdek másik elraktározott szándék alól. Köszönhető ez az általam nem igazán jól viselt melegnek is. Vagyis inkább forróságnak. Ami kivesz belőlem minden tettvágyat.

Az elműlt tanév nagyon hosszű volt, kimerítő, minden plusz energiát igénybevevő, a több évközi szabadság ellenére is. Nagyon látszik ez a blogon- mindamellett, hogy időnként lefotóztam ugyan a konyhai ténykedéseimet, de nem jutott szellemi kapacitás megfogalmazni gondolataimat. 

Végigpörgettem az ételfotókat- rengeteg van, amiről nem készült bejegyzés, Van, amiről azt sem tudom, közzétettem-e, vagy hogyan készült. Sok piszkozatban, részben megírt recept van. Lenne, mit írogatni, néha kedvem is lenne. Olyan gondolatom is volt, hogy elengedem ezt a vonalat. Még azért egy vékonyka fonal köt hozzá.

Most nem egy sütit hozok, hanem főételt. Elmúlt hétvégére készült, nem csak nekünk, Fiam is itthon volt. Ma csak joghurtos káposztát ettem hozzá.



Hozzávalók:

  • 2 nagy csirkemell
  • só, bors, paprika keveréke
  • 1 üveg aszalt paradicsom
  • 20 dkg krémfehér sajt
  • 1-2 ágacska rozmaring és kakukkfű
Így készült:
A sajtot csíkokra vágtam. A paradicsomról az olajat a sütőedénybe öntöttem, beledobáltam a megmosott, kisebb darabokra tépett zöldfűszert is.
A csirkemellett vékony szeletekre vágtam. Mindkét felé megszórtam a fűszerkeverékkel- só, bors, paprika egyvelegével. A szeletekre raktam egy darab sajtot, egy vagy két aszalt paradicsomot, mérettől függően.  Feltekertem, a tepsibe raktam. Egymás mellé pakoltam a tekercseket, a husiszelet végével lefele, hogy ne tekeredjen le. 
180 fokos sütőbe tettem, s addig sült, míg megpirult kissé a teteje. 

Bolti aszalt paradicsomot használtam, a saját készítésű már elfogyott. Én kimondottan szeretem, Férjem kevésbé. Ebben a husiban is ízlett. Nem először készült, s nem is utoljára, az biztos.
Petrezselymes krumpli készült hozzá, de ebben a nagy melegben jobban esett csak káposztasalátával- a szeletelt káposztát csak sóztam kicsit, s annyi joghurttal kevertem el, hogy jól bevonja-átjárja.
S hogy mennyire vagyok hatékony: tegnapelőtt kezdtem el írni ezt a bejegyzést... 😀

Csokis-meggyes piskóta

 Másodjára sütöttem rövid időn belül, azért is, hogy fotó készülhessen róla. No meg mert megfelelő sütemény hosszú útra csomagoláshoz.  A pi...