Papanas

Nem egyszer láttam ilyen sütit román blogokon, de egyszer sem jutottam arra az elhatározásra, hogy én ezt meg fogom sütni. Mindaddig, amíg közelebbről meg nem ismerkedtem vele: otthoni tartózkodás alatt barátnőmékkel étteremben ücsörögve, barátnőm ezt rendelt csak. Szép nagy adagot hoztak ki, így mi is megkóstoltuk- nem csak a látványa volt megnyerő, ízre is nagyon finom. Ugyanakkor, talán épp másnap Nővérem Sógornője fagyasztóból kivettet sütött nekünk, az is nagyon finom volt. Leányzóm le is adta a rendelést nálam, így többször készült már, a fotón látható Székelyföldről hozott áfonyalekvárral. Mert azzal az igazi. Semmi különös, csak olajban sült túrófánk, de a tejföl és lekvár különlegessé teszi. Nem tudom, ki találta ki, de dicséretet érdemel érte. 
Hozzávalók:
  • 50 dkg túró
  • 10 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2 egész tojás
  • 30 dkg liszt
  • 1 citrom lereszelt héja
  • 1 evőkanál citromlé
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • csipet só
A tálaláshoz:
  • tejföl
  • áfonyalekvár
  • +sütéshez olaj
Így készült:
A túrót villával áttörtem. Összegyúrtam az összes többi hozzávalóval- a szódabikarbónát leöntöttem a citromlével előbb. Közepesen kemény, jól gyúrható, kissé ragacsos tésztát kaptam.
Eredetileg úgy csinálják, hogy gombócokat alakítanak a tésztából, azt kilapítják, közepét kilyukasztva formázzák koronggá. Én kinyújtottam, lisztezett deszkán, a legnagyobb pogácsaszaggatóval kivágtam, kilukasztottam a közepét, s forró olajban kisütöttem, a kis kivágott karikákat is. A tésztahulladékot összegyúrtam, abból is készültek fánkok.
Még melegen fogyasztottuk, simára kevert tejföllel és áfonyalekvárral megpakolva, pici fánkkal megkoronázva. Így együtt nagyon finom tud lenni!

Recept innen.

A papanasi a román elnevezése ennek a fánknak, de a túrógombócot is így nevezik- az a főtt papanas (kiejve: pápánás). Azt olvastam, hogy olasz eredetű a szó, utána is néztem: a pappa papit, pépet jelent, a pappare jelentése pedig zabálni. Méltó a nevéhez, zabálni való ez a fánk! 😀

Sajtos háromszögek

 Vajdasági sós néven találkoztam több helyen hasonló recepttel. Korábban készítettem már így formázott kelt tésztából készült süteményt, paprikásat biztosan. Most egy fotó juttatta eszembe, ami internetes barangolásaim során jött velem szembe, s eldőlt a hétvégi sütemény mibenléte. Csak ketten voltunk ezen a hétvégén, s próbálkozok ennek megfelelő adagokat sütni-főzni, persze többnyire sikertelenül- így "csak" hetven dkg lisztből dagasztottam tésztát. Még arra is rávettem magam, hogy sebtében lefotózzam a konyhai produktumaimat, mert az utóbbi időben ezt igencsak elhanyagoltam. Így -bár rengeteg elmaradás van korábbi évekből- van friss közzétenni való is. 



Hozzávalók:

  • 70 dkg liszt (ennek úgy harmada rétesliszt)
  • 1,5 teáskanál só (egy púpozott meg egy csapott)
  • 3 dl tej
  • 3 dkg élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 tojás
  • 1,5 dl olaj
  • 2-3 evőkanál tejföl
A töltelékhez:
  • 10 dkg hideg vaj
  • 20 dkg sajt (trappista)
  • + 1 tojássárga lekenni
  • szezámmag beszórni
Így készült:
A tejet megmelegítettem, annyira, hogy kellemes legyen a kéznek. Elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt. Miközben ez tette a dolgát, a liszteket elvegyítettem a sóval, majd az olajjal elmorzsoltam. Belekerült a tojás és élesztős tej, gyúrni kezdtem. Előbb 2 evőkanál tejfölt tettem hozzá, de kellett még egy kevés, hogy ne legyen kemény a tészta. Megdagasztottam, hagytam megkelni. 
Mikor megkelt, kinyújtottam, téglalap alakúra, hosszúkásra. Ráreszeltem a hűtőből kivett vajat, majd a sajtot is, úgy ügyeskedve, hogy mindenhova jusson belőle. Felcsavartam a tésztát, mint a kalácsot, s felvágtam- egyszer innen, egyszer onnan átlósan, hogy háromszögeket kapjak.
Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam, egymáshoz egész közel, mert hajlamosak az eldőlésre. Lekentem tojássárgával, szezámmaggal szórtam és 180 fokos sütőben pirosra sütöttem.



Frissen nagyon finom, puhán roppanós volt, de másnapra is megőrizte puhaságát. Ma ez lett volna a tízóraim, ha itthon nem felejtem, meg Férjemnek a napközbeni energiaadója. 


Spenótos-túrós tekercs

 Eltelt, azaz inkább elrepült a két hét szünet, kevésbé jó hangulatú ünnepekkel, rohanós készülődéssel, gyerekek jövés-menésével- alig volt olyan nap, hogy mindenki itthon legyen egyszerre. Még egy temetés is jutott év végére, és csak remélni tudom, hogy az új év kevésbé "eseménydús " lesz. Egy darab ételfotó sem készült ez idő alatt, a blogra sem néztem rá. Így kénytelen vagyok a szorgalmasabb időkben lejegyzettekből élni, még mindig.

Első idei bejelentkezés, ezért most kívánok  minden idelátogatónak boldog új évet! Tényleg boldogat, békéset, sok örömteli pillanattal telit, szeretteinkkel körülvéve. 

Régen Anyukánk egyszerre több focilabdányi házi juhsajtot vett, ami konyharuhába kötve csöpögött, érlelődött még néhány napig. Aztán lereszelte, sózta, keverte-gyúrta, majd belenyomkodta edényekbe, s így fogyasztottuk. Ez volt a juhtúró. Paradicsommal odavoltam érte. Most is, csak ritkán van szerencsém hozzá. Ha otthon vagyunk, és hozzájutunk juhsajthoz, biztosan kihasználjuk. Most boltiból készült ez a sütemény, ami nem rossz ugyan, némileg emlékeztet is rá ízben, de mégsem olyan. 



Hozzávalók:

A tésztához:

  • 50 dkg liszt
  • 1 teáskanál só (púpozott)
  • 2 dl tej
  • 2 dkg élesztő
  • nagy csipet cukor
  • 10 dkg margarin
  • 5 dkg zsír
  • 1 tojás 
A töltelékhez:
  • 20 dkg juhtúró
  • 20 dkg tehéntúró
  • nagy csipet só
  • kevés bors
  • 1 szál zöldhagyma
  • maréknyi spenót
  • darabka csípős paprika
  • + 1 tojás lekenni, szezámmag a tetejére
Így készült:
A tésztához a tejet megmelegítettem, elkevertem benne kevés cukrot, belemorzsoltam az élesztőt és hagytam felfutni.
A lisztet elvegyítettem a sóval, összemorzsoltam a margarinnal és zsírral. Hozzáadtam a tojást és a közben felfutott élesztős tejet és összegyúrtam. Ha kemény lenne a tészta, még kevés tejet adjunk hozzá. Dagasztás után kevés liszttel megszórva, letakarva kelni hagytam. 
Közben elkészítettem a tölteléket: a hagymát, spenótot megmostam, apróra vágtam a néhány karika csípős paprikával együtt. A kétféle túrót a sóval és borssal elvegyítettem, villával összenyomkodtam-törtem, majd elkevertem benne a zöldségeket is. 
A megkelt tésztát enyhén lisztezett deszkán kinyújtottam. A tészta szélétől néhány centire a töltelékből raktam egy csíkot, ráhajtottam a tésztát és tekertem egyet rajta, hogy egymásra kerüljenek a szélek, majd ezt a csíkot levágtam és tepsibe pakoltam, ha hosszú, behajlítom. Újabb töltelékcsíkot pakoltam, tekertem, levágtam. Igyekeztem olyan vastagságban osztani a tölteléket, hogy elég legyen. Ha marad tészta, formázhatunk belőle néhány kiflit.
A tésztacsíkokat egymás folytatásaként pakoltam tepsibe, kicsit össze is nyomkodtam a találkozásnál. 
Végül felvert tojással lekentem, szezámmaggal szórtam.
190 fokon pirosra sütöttem.


A spenóttal ki lehet űzni a családtagokat a világból- legalábbis a főzelékkel, kis túlzással. Hédi azt mondta, Ő szereti a spenótot egyébbe, csak ne főzelék legyen. Ez az elszólása adta az ötletet- és valóban szerette Ő is, meg mindenki más is. Tényleg finom lett. A spenót amúgy elég jellegtelen ízű, a juhtúró volt a domináns íz, de akkor is benne volt kevés zöldség. Újzélandi spenót van a kertben, ami amellett, hogy újraveti magát, azaz a lehullt magokból a következő évben kikel, egész nyáron hajtja az újabb és újabb, nem túl nagy, de húsos leveleket. Azért évente egyszer-kétszer készül főzelék is, én megeszem, ha nem is a kedvenc fogásom. 





Fánk

Nagyon sok piszkozatban félig-meddig vagy egészen megírt bejegyzésem van. Ez kész volt, több, mint négy évvel ezelőtt jegyeztem le. Rábukkan...