Medvehagymás pogácsa

 Első medvehagymás recept a blogon. Már évek óta tervezem, hogy elmegyünk medvehagymaszerző útra, de sosem jött össze. Mostanáig. Tavaly a közelben, ismerős utasítása alapján próbáltunk a nyomára bukkanni a Börzsönyben ennek a tavaszi vitaminbombának, sikertelenül. Idén az interenetet hívtam segítségül- túloldalon, Borsosberényből kiindulva vágtunk neki a zöld + jelzésen. Arrafelé nem leltünk a nyomára, visszafelé ugyanott haladva, beletörődve a kudarcba, teljesen véletlenül, a patakparton zöldellő növény közelebbi megtekintése végett letérve az útról, tengernyit találtunk- csak még épp, hogy kezdett a napvilág felé törekedni. A nagyobbakból szedtünk egy jó csokornyit, arra gondolva, hogy visszamegyünk- bár már látom, ebből nem igazán lesz semmi. Majd jövőre. S ha már sikerült szedni belőle, tesztelni is kellett- elsőként pogácsába. Másodikként ugyanazt megismételve, családi kérésre. 

Az első pogácsa két heti hiányzásomra igazolást adó eseményre készült- portfólió védésre érkező vendégeknek, akik, bár a hátam közepére sem kívántam őket, megérdemelték. Nagy kísértést éreztem, hogy hagyjam az egészet, de ha már nekifogtam, befejeztem. Értelme nem sok, ha csak a sok ráfordított szabadidő és a két hetes stressz annak számít. A fáradtságot még mindig rámtelepedve hurcolom magammal, de a "hosszú" tavaszi szünetben talán leteszek belőle valamennyit. 

No de jöjjön már az a pogácsa, ne csak locsogjak.


Hozzávalók:

  • 4 dl tej
  • 4 dkg élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 kg liszt
  • 12,5 dkg margarin
  • 20 dkg zsír
  • 2,5 teáskanál só
  • 2 nagyobb tojás
  • kisebb csokor medvehagyma
  • + 1 tojás lekenni, csipet só
Így készült:
A medvehagymát megmostam, összefogva deszkán felaprítottam.
A tejet megmelegítettem, elkevertem benne a cukrot és belemorzsoltam az élesztőt.
A lisztben elvegyítettem a sót, elmozsoltam a margarinnal és a zsírral. Hozzáadtam a tojásokat, a közben felfutott élesztős tejet. Összegyúrtam, majd belevegyítettem a medvehagymát. Megdagasztottam, majd letakarva hagytam egy órányit kelni.
Deszkára borítottam, kinyújtottam, hajtogattam, majd újra kinyújtottam, jó ujjnyi vastagra. Éles késsel bevagdostam a tetejét, majd apró pogácsaszaggatóval kivágtam, tepsibe pakolgattam. 
A csipet sóval felvert tojással lekentem a tetejüket.
190 fokos sütőbe tettem. Addig sültek, míg szép pirosak lettek.
Két nagy tepsivel lett belőle.

Kíváncsi voltam a fogadtatásra, de mindenkinek ízlett, aki kóstolta. Sőt, még egy adagot rendeltek belőle. A maradék levél a fagyasztóba került, valószínűleg az is pogácsában végzi.

Arrafelé indultunk


Aprócska medvehagymák


Hóvirágok társaságában

Birsalmasajtos apróságok

Hókiflinek  vagy másmilyen lekváros kiflinek minden ünnepen kell képviseltetnie magán. Ezúttal lekvár helyett birsalmasajttal töltöttem. Az ősszel legalább két héten keresztül birsalmáztam délutánonként, mire minden tervezett finomság elkészült belőle: befőtt, lekvár, birsalmasajt- ezt három részletben főzögettem, mire elkészült. Ajándékoztam is belőle, csemegéztünk is néhány kockát, a gyerekek is vittek belőle, a maradékot meg, miután kellően kiszáradt, dobozba zártam- ebből került a karácsonyi kiflikébe. Vagy rudacskába, papucskába- azért becézgetem, mert egész aprócskára, falatnyira szabtam őket.


Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • csipet só
  • 1 evőkanál porcukor
  • 1 evőkanál vaníliás cukor
  • 22 dkg zsír
  • 4 evőkanál tejföl
  • + birsalmasajt, porcukor
Így készült:
A birsalmasajtot hosszúkás darabokra vágtam.
A lisztet, porcukrot, vaníliás cukrot, csipet sót elmorzsoltam a zsírral, majd összegyúrtam annyi tejföllel, hogy összeálljon a tészta. Nekem négy púpozott evőkanálnyi kellett.
A tészta pihent 2-3 órányit, miközben sült a többi. 
Kinyújtottam, négyzetekre vágtam, mindegyik közepére 1-1 darab birsalmasajt került. Egy részét papucsnak formáltam, többit simán feltekertem- ezek voltak azok, amik inkább téglalap alakúra sikeredtek a felvágás során. 
180 fokos sütőben sültek, addig, míg kissé megpirultak.
Tálcára pakoltam, porcukrot szitáltam rájuk.

Sokáig eláll és élvezhető. Az aprósütikből még most, karácsony után több mint egy héttel is van. Nővéremékhez terveztünk menni a hagyományos családi karácsonyozásra, de Sógorom lebetegedett, így elhalasztottuk január elejére a találkozást. Szilveszterre meg Nővéremet verte le a lábáról az a vírus... Na ezért maradt annyi süti, mert kevesebb helyre tudtam elajándékozni. 
A birsalmasajt így készül nálunk.

Répakocka

 

S mivel kezdtem az újbóli nekiveselkedést? Receptkereséssel a fotóhoz. Lassan felvetnek a füzetek, lapocskák a lefirkantott receptekkel, amikbe itt-ott belefutok, s az éppen kéznél lévő lehetőségre lejegyzem, hogy döntésképtelen helyzetekben elővegyem, hátha megvilágosodok, épp mivel örvendeztessem meg a családot. Ezt a receptet is egy ilyen lapocskán találtam, "kicsit" átformáztam, leírtam mellé a változtatásokat, aztán visszaraktam a többi közé. Én balga, aztán lapozhattam át a mindenséget. De végül ráleltem, így ide is lejegyezhetem:


Hozzávalók:

2 dl-es bögrével mérve:

  • 2 bögre rétesliszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 közepes sárgarépa
  • 1,5 bögre cukor
  • 4 tojás
  • 1 bögre darált dió
  • 1,5 bögre olaj
  • 1 mokkáskanál fahéj
  • 1 mokkáskanálnyi reszelt gyömbér
  • 10 dkg fehér csoki+ 3 evőkanál olaj a tetejére
Így készült:
A répákat megpucoltam, apróra reszeltem.
A tojásokat elkevertem a cukorral, majd sorra belemértem a többi hozzávalót és alaposan összekevertem.
Sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam a masszát (26×36 cm-es). 180 fokos sütőben addig sült, míg szépen megpirult a teteje, illetve tűpróbát is végeztem a biztonság kedvéért.
Mikor kihűlt, bevontam a tetejét a gőz fölött, olajjal felolvasztott csokival.



Az eredeti recept szerint (fogalmam sincs, honnan szalasztottam, azt nem írtam mellé, pedig szokásom) tejföllel elkevert fehér csoki kerül a tetejére- ezt nem mertem kipróbálni. Így maradt csak a csoki. Finom, puha, gyorsan fogyó sütemény lett. Húsvétra is jöhet!😊

Sajtos-túrós

Ha édeset sütök, feltétlenül összegyúrok gyorsan valamilyen sósat is. Most ez a recept inspirált, csak feleztem a margarint zsírral (25 helyett 20 dkg-ot tettem), a túrót pedig sajttal. Igazán finom, ropogós lett.



Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 1,5 teáskanál só
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg zsír
  • 25 dkg túró
  • 25 dkg reszelt sajt
  • 2 tojássárga
  • 1 fehérje és köménymag a tetejére
Így készült:
A sajtot lereszeltem.
A lisztet elvegyítettem a sóval, összegyúrtam a margarinnal és zsírral, majd a tojássárgákkal és túróval, sajttal. Sima tésztává gyúrtam.
Kinyújtottam, lekentem egy, enyhén felvert tojásfehérjével, leszórtam köménymaggal és derelyemetszővel felvágtam. Most épp négyzet alakúra, de tetszés szerint rúd is lehet.
180 fokos sütőben pirulásig sütöttem. Kell hagyni, hogy legyen színe, mert akkor lesz igazán ropogós.



Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...