Dióhabos lekváros süti

 Az elmúlt hétvégén itthon volt Fiúnk. Pünkösd óta nem tett látogatást minálunk, így különösen vártuk. De kicsit pótolja a hosszasabb távollétet azzal, hogy holnap is jön. Igaz, csak egy napra, közeli egyetemi meg baráti programok között szakít ránk is kis időt. No és ha már itthon volt, előtte másfél napra bevettem magam a konyhába. A kelt sütiktől maradt tojásfehérjék felhasználása végett készült ez a süti: 

Hozzávalók:

A tésztához:

• 35 dkg liszt
• 5 dkg cukor
• 15 dkg zsír
• 1 csipet só
• 1 sütőpor
• 1 teáskanál vaníliás cukor
• 1 tojás
• 1 evőkanál tejföl

A töltelékhez:

• 6 tojásfehérje
• 1 csipet só
• 20 dkg cukor
• fél citrom kicsavart leve
• 20 dkg darált dió
• 1 üveg lekvár (szilva)

Így készült:

A tésztához a lisztet, sütőport, sót, cukrokat elvegyítettem, majd hozzáadtam a tojást és tejfölt, összegyúrtam. Ha kemény lenne, még kevés tejföllel lehet javítani rajta.

Míg elkészül a töltelék, letakarva hagytam a tésztát pihenni.

A tojásfehérjéket előbb a csipet sóval, majd a cukor fokozatos hozzáadásával kemény habbá vertem. A citromlé is belekerült kanalanként, közben tovább vertem a habot. Ha kész, fakanállal óvatos mozdulatokkal elvegyítettem benne a darált diót.

A sütőpapírral bélelt tepsibe (28×34 cm-es) beleigazítottam a tésztát- előbb nagyjából kinyújtottam, majd elnyomkodtam, hogy végigérjen. Rákentem a lekvárt, erre került a dióhab.

180 fokos sütőbe tettem, s addig sült, míg a teteje láthatóan megpirult- kicsit jobban, mint az enyém, mert még sülhetett volna pár percet.

Két hibája is lett a sütinek: nekem túl édes lett, a habba elég lett volna kevesebb cukor is. De lehet, csak azért, mert elég kevés cukrot használunk, például gyümölcslevesbe sem teszek már, csak amennyi van a befőttben, ha abból készül, a kávét, teát is nélküle iszom. A másik vétkem, hogy egy leheletnyivel hamarabb kivettem a sütőből, mint kellett volna- az alja igencsak határeset volt a nyers és megsült között. Ez nem az a tűpróbás süti, a teteje alapján ítéltem meg- kicsit sötétebbre kell sütni. De elfogyott, így legalább még a szokottnál is puhább lett. 

A fotózásnál beállt Hédi is- Ő rendezte el, a fotók egy részét is ő készítette. Családi vállalkozásben is lehetne csinálni: Leányzó a dizájner, mérnökként, párja az informatikus, Gergő a folyamatok szakértője mikrobiológusként, Férjem pedig megépíti, ki-be-össze-meg-szétszereli, amit szükséges. Én kimaradtam: csak sütök-főzök.😁

Diós-citromos keksz

 Szeretek kekszeket sütni, mert napokig élvezhetőek, s a reggeli kávé mellé van kísérő. Persze csak hétvégén, hétközben a kávé is ész nélkül csúszik le munka előtt. Meg szünetekben, és kirándulásokon, olyankor is megadom a módját, azaz az időt rá, hogy nyugodtan, kortyonként, egy-egy falat keksszel váltogatva, s közben semmit téve adjak magamnak egy kis én-időt. 

Hozzávalók:

• 40 dkg liszt ( +1-2 evőkanállal)
• 1 csipet só
• 10 dkg porcukor
• 15 dkg darált dió
• 1 csomag sütőpor
• 25 dkg vaj
• 1 tojás
• 1 citrom lereszelt héja
• fél citrom leve
• maréknyi dióbél a tetejére

Így készült:

A lisztet, sót, porcukrot, darált diót, citromhéjat, sütőport tálba mértem, s a puha vajjal elmorzsoltam. Eztán került bele a tojás és a fél citrom leve, összegyúrtam. Kemény, de formázható tésztát kell kapnunk.

Kis, diónyi gombócokat formáztam-gömbölygettem belőlük, s sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam, helyet hagyva közöttük. Mindegyik közepébe egy-egy negyed diót nyomtam, ezzel kicsit le is lapítva.

180 fokos sütőbe tettem, s egész világosra sütöttem őket- ellenőrzésképp megnyomtam a tetejét, ha már nem puha, kész.

Biztosan egy hétig is eláll, de szerintem tovább is- tejet nem tartalmaz. Roppanós, mégis omlós keksz, az év és a nap bármelyik részében jól jöhet. Otthon is, kirándulás közben is.

Diós lekváros kelt kifli

Az egyik kedvenc, gyakran bevetett alap kelt tésztámból készült ez a kifli, amiből édes és sós sütemény is alakulhat. Most édes- és ha előző lekváros kifli a "századik", ez a százegyedik. 

Nem mostanában készült, de néhány hónapig ellennék az elmaradtak pótlásával, no meg a böngészéssel, hogy párosítsam a fotót a recepttel, meg fordítva. S közben mindig sütök újabbat- és megint ki akarok próbálni valamit, aztán újra vár valami felhasználni való alapanyag a konyhában- elvetemült vagyok. Aztán megetetem másokkal, amit alkottam. Persze előtte megkóstolom, de ehető szokott lenni a végeredmény. 

Hozzávalók:

• 1 kg liszt
• 1 teáskanál finomsó
• 3 evőkanál cukor
• 2 dl olaj
• 2 tojás
• 4 dl tej
• 4 dkg élesztő
• lekvár tölteni
• 1 tojás lekenni
• darált dió, cukor, vaníliás cukor a forgatáshoz

Így készült:

A tejet meglangyosítottam, elkevertem benne egy evőkanál cukrot, belemorzsoltam az élesztőt és hagytam felfutni. 

A lisztet elvegyítettem a sóval, a maradék 2 evőkanál cukorral, beleöntöttem az olajat és elmorzsoltam. A közepébe méleyedést készítve, beleütöttem a tojásokat és beleöntöttem a felfutott élesztős tejet. Összegyúrtam, megdagasztottam. Ha túl kemény lenne a tészta, még kevés tejjel lehet javítani rajta. 

Kevés liszttel megszórva, letakarva hagytam megkelni.

Közben előkészítettem a darált diós keveréket- úgy 10 dkg darált diót és ugyanannyi cukrot, 2 csomag vanníliás cukrot összekeverek. Egy tojást felvertem.

A megkelt tésztát deszkára borítottam, 5 részre osztottam. Sorra mindegyiket nagy kerek lappá nyújtottam, félbe-negyedbe. majd a negyedeket is 2 vagy 3 részre osztottam, attól függően, mekkora kifliket akarok. Teáskanálnyi lekvárt raktam mindegyikre, felsodortam, lekentem a felvert tojással, meghempergettem a cukros dióba és így pakoltam tepsibe.

180 fokos sütőbe tettem, hagytam szép pirosra sülni őket.

Reggelire, tízóraira, uzsonnára, vagy egy kiadós leves mellé másodiknak is megteszi. Vagy csak úgy, édesség iránti vágyat csillapítani. 

Szilvalekvár van benne, de bármilyen kerülhet bele, ami remlhetőleg nem folyik ki sütés közben. 

Ebből a tésztából készült már kalács is, kakaós és fahéjas, de sokféle módon felhasználható. Ha 2 teáskanál sót teszünk bele és cukrot nem, sósakat lehet készíteni belőle- például ebből a tésztából készül Hédi kedvenc kiflije, ami azóta sokszor készült, és mindig vajat használok a töltelékhez- tényleg nagyon finom tud lenni.

Diós-narancsos kifli

 Azon morfondíroztam, hogy mi régen nem is tudtunk a tejérzékenységről. Biztos előfordult, csak nem tudták, épp mi baja az illetőnek, miért betegeskedik folyton. Először Fiam születése után -ez több, mint 26 éve volt- szereztem róla tudomást: az utcánkban szintén akkoriban született kisfiút hordozták orvostól orvosig, végül Magyarországon derítették ki, hogy tejallergiás. Családunkban most először "ütötte fel a fejét". Az utóbbi időben hangoztatják azt is, hogy a tej nem felnőtt embernek való, pedig vannak kultúrák, ahol alapélelmiszernek számít. Azért nagyanyáink korában is fogyott bőven belőle, a tej és tejtermékek napi szinten az étkezésük részét képezte. Nincs ez nálunk sem másképp- ha tej formájában nem is nagy mennyiségben, de tejföl, joghurt, túró, sajt meg főleg, bőven fogy. Így is marad addig, amíg nincs bajunk tőle. Akinek meg van, laktózmentes változatban fogyasztja.

Ez a kifli két hete készült, a maradék tojásfehérje felhasználása végett, mikor "leugrottunk" Szegedre elvinni Fiúnknak egy nagy adag holmiját, meg az új albérletét is szemrevételezni, ahol nagyon jól érzi magát. Akár Leányzó is ehetett volna belőle, mindössze a tészta összegyúrásához használtam tejfölt és joghurtot. 

Hozzávalók:

A tésztához:

• 60 dkg liszt
• 15 dkg margarin
• 15 dkg zsír
• csipet só
• 1 evőkanál porcukor
• 1 egész tojás
•  3-4 evőkanál joghurt és/vagy  tejföl

A töltelékhez:

• 4 tojásfehérje
• 20 dkg darált sió
• 10 dkg cukor
• 10 dkg cukrozott narancshéj

Így készült:

A tésztához a lisztet, sót, cukrot tálba tettem, elmorzsoltam a margarinnal, zsírral, hozzáadtam a tojást és annyi joghurtot-tejfölt, hogy összeálljon a tészta. Összegyúrás után 3 órányit pihent, mert közben készült a tepertős pogácsa is. 

A töltelékhez a fehérjéket felvertem a csipet sóval, beleöntöttem a cukrot, diót, narancshéjat és összevegyítettem.

Pihentetés után 6 gombócra osztottam a tésztát. Mindegyiket vékony kerek lappá nyújtottam, amit 8 fele vágtam. 1-1 teáskanálnyi tölteléket pakoltam a végére, felsodortam, tepsibe pakoltam.

Az utolsó gombócba nem jutott diótöltelék, abba lekvár került.

180 fokos sütőben pirulásig sültek.

Még melegen kevés porcukorral szórtam be.

Finom kiflik lettek, a narancshéj kimondottan jót tett neki. De anélkül, citrom- vagy narancshéjjal ízesítve a tölteléket is finom lehet. A lekváros is ízlett, vagy mákkal töltve is el tudom képzelni.

Jegesmedve

 Eddig nem kellett odafigyelnem, miből, mit főzök. Eddig. De gyűlnek a tiltott dolgok, ha a fiatalok jönnek haza. Az csak a kisebbik dolog, hogy Hédi lovagja nem szereti a gombát, de csak nem szereti. Viszont Leányzóm laktózérzékeny lett, így újabban mindig van itthon laktózmentes tej, ráadásul a kakaó, így a csoki is tiltólistára került számára, ezt a bőre bánja. Hogy ne essen kísértésbe, csak olyankor sütök csokisat-kakaósat, ha nincs itthon. Így nagyobb kihívás lett a gyerekes hétvégi menü összeállítása: igyekszem olyan recepteket keresni, ami ezeket nélkülözi, illetve a tejet helyettesíteni. Manapság már nem gond, van alternatíva bőven.

Katinál leltem erre a receptre, s mivel teljesen tejmentes, lecsaptam rá. Meg azért is, mert igen finomnak ígérkezett. Az is volt!😊

Hozzávalók:

A tésztához:

• 25 dkg liszt
• 15 dkg margarin
• 10 dkg cukor
• fél csomag sütőpor
• 1 tojás
• 1 evőkanál víz

A töltelékhez:

• 8 tojás
• 8 evőkanál cukor
• 30 dkg darált dió
• 1 citrom lereszelt héja
• csipet só

A tetejére:

• 20 dkg porcukor
• citromlé

Így készült: 

A tésztához összemorzsoltam a száraz hozzávalókat a margarinnal, majd a tojással összegyúrtam. Egy evőkanál vizet is adtam hozzá, mert nagyon kemény lett a tészta.

A diós réteghez a tojásokat szétválasztottam. A sárgákat elkevertem a cukorral, citromhéjjal, jó alaposan. Hozzáöntöttem a diót. A fehérjéket a csipet sóval kemény habbá vertem, majd több részletben a sárgákhoz vegyítettem.

A tésztát tepsi méretűre nyújtottam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. (24×30 cm-es) Erre került a diós réteg.

180 fokra előmelegített sütőbe tettem. Addig sült, míg a teteje pirulni kezdett, illetve tűpróbáig.

Mikor kihűlt, a porcukrot úgy fél citrom levével elkevertem, annyival, hogy enyhén folyós, kenhető masszát kapjak. Ezzel vontam be a sütemény tetejét. 

Finom, puha és nagyon diós sütemény lett, citromos-édes ízhatással kísérve. 

Nem követtem szó szerint az eredeti receptet, ilyen-olyan megfontolásokból, de csak kicsit tértem el. Így is, úgy is biztosan nagy sikert arató sütemény! Köszönöm a receptet, visszatérő lesz!

 

Meggyes-diós süti

Egy bizonytalanságokkal teli, lelkileg kimerítő nyár után görgetem magam előtt a terheket. Mindenfélét. Apránként sikerül letenni őket, de közben meg kell birkózni az aktuálisokkal is. Időnként eszembe jutott a blog is, de nagyon ritkán jutottam el még odáig is, hogy megnyissam. Konyhai ténykedésre adódott alkalom bőven a hétköznapin kívül is, de még fotózásra sem futotta az energiámból, nem hogy blogírásra. Van piszkozatban rögzített recept jó néhány, de már a fonalat is elveszítettem, nem emlékszem, mikor, minek készült. De ezekből táplálkozom egy darabig, míg sikerül visszarázkódni ha nem is a régi, de valamilyen kerékvágásba. 

Nem terveztem abbahagyni a blogírást, már csak azért sem, mert amolyan naplóként is szolgál. Meg egy régóta fejemben motoszkáló tervet is szeretnék megvalósítani, bár némileg új köntösben. Visszatart az a tény, hogy sok-sok éve, ráérősebb időszakomban két másik blogot is írni kezdtem, amik persze ott hevernek parlagon, bár mindkettőhöz lenne témám bőven. Ez egy újabb lenne, Férjem által, egy furgonból kialakított lakóautó-féleséggel tett utazásainkról. Előbb füzetben szerettem volna írni, de egyik alkalommal, útközben villant be a gondolat, hogy digitális formában is rögzíthetném. Mielőtt belevágnék, próbára teszem magam, egyáltalán a régi, jól bejáratott blog írására tudok-e időt szánni. Hát lássuk. Ez a süti egyike a részben, piszkozat formájában megírtaknak, a fotó által pedig a készítés ideje is nagyjából belőhető.

 Hozzávalók:

A tésztához:

• 35 dkg liszt
• 1 csipet só
• 10 dkg cukor
• 1 csomag sütőpor
• 1 citrom lereszelt héja
• 20 dkg margarin
• 4 tojás sárgája
• 1-2 evőkanál joghurt

A töltelékhez:

• 1 kis üveg meggylekvár
• 1 üveg magozott meggybefőtt
• 4 tojás fehérje 
• 1 csipet só
• 20 dkg cukor
• 20 dkg darált dió

Így készült:

A meggybefőttet leszűrtem.

A tésztához a lisztet, sót, cukrot, sütőport, citromhéjat elvegyítettem, majd elmorzsoltam a margarinnal. Hozzáadtam a tojássárgákat és egy evőkanál joghurtot, összegyúrtam. Ha nem állna össze, még kevés joghurt kerülhet bele. Könnyen gyúrható, nem túl lágy tésztát kell kapnunk. Ha ragadna, evőkanálnyi lisztet belegyúrva segíthetünk rajta.

A tésztát lisztezett deszkán tepsi méretűre nyújtottam (28×32 cm). A tepsit sütőpapírral béleltem, majd belehelyeztem a tésztát. A meggylekvárral lekentem, a meggyet elosztottam rajta.

A tojások fehérjét előbb a csipet sóval, majd a 2-3 részletben hozzáadott cukorral felvertem. Elvegyítettem benne a darált diót, majd rákanalaztam a meggyrétegre, s elkenegettem a tetején.

180 fokra előmelegített sütőbe tettem. Addig sült, míg a teteje enyhén pirulni kezdett.

Omlós, puha, finom süti- csak lekvárral vagy csak meggyel is elkészíthető, ízlés és lehetőség szerint.

S hogy ne hagyjak kétségeket a nyarat illetően: az Apósom egyre fogyatkozott szellemileg, aztán megbetegedett, birkózott a szervezetében fellépő gyulladással. Hol egyik, hol másik kerekedett felül, végül a másik legyűrte. Nyári terveink dugába dőltek, s haragudtam magamra, hogy ezeket sajnálom. Végül mégis elmentünk nyaralni, kissé nehéz szívvel, először kettesben, gyerekek nélkül, mindketten a magunkba zárt feszültséggel, amit ki kellett tessékelnünk odabentről. Amint hazaértünk, bele is vetettük magunkat a munkába, s azóta sincs megállás. Bár már nagyon szeretnék csak néhány órát unatkozni...

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót.

Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha már itt vagyok, írjak is. De a laptop áthúzta a számításaimat. Megérett egy cserére, igencsak rászolgált. Az ünnepek meg közben elrepültek, mindjárt a szünet is utána. Karácsonykor itthon volt a fiatalság, én sütöttem-főztem, Férjuram takarított, gyerekek itt-ott besegítettek. Fát díszítettünk, sokat nevettünk, együtt vacsoráztunk, ajándékoztunk, nagycsaládos karácsonyon vettünk részt, aztán újra nehéz volt Őket elengedni útjukra. Mert a szilvesztert már Szegeden töltötték, mi meg itthon vártuk az új évet testvéreimmel. Jött is gyorsan, s telik tovább az idő a megszokott kerékvágásban.

A karácsonyi sütemények számát a család lekorlátozta ötre. De mint kiderült, nem tudok számolni. Persze végül több lett, maradt is belőle, a pipik örülni fognak neki. Szilveszterre kevesebbet sütöttem, de nem tudom úgy eltalálni a mennyiséget, hogy ne maradjon valamennyi a nyakunkon. Pedig osztogattam ám belőle. 

Egyik szilveszterre készült sütivel kezdem az évet:

Hozzávalók:

A tésztalaphoz:

• 3 tojás
• 20 dkg cukor
• 30 dkg liszt
• 10 dkg darált dió
• 1 csomag sütőpor
• 1 csomag vaníliás cukor
• 1 csipet só
• 1,5 dl olaj
• 1,5 dl tej

A krémhez:

• 25 dkg gesztenyemassza
• 25 dkg mascarpone
• 2 dl tejszín
• 5 evőkanál cukor
• + 15 dkg csokoládé, 2 evőkanál olaj a tetejére

Így készült:

A tésztához elkevertem a tojásokat a cukorral, majd hozzáadtam a lisztet, sót, diót, sütőport, vaníliás cukrot, olajat- ezekkel is simára kevertem, végül több részletben a tejet. 

24×30 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam a masszát és 180 fokos sütőben tűpróbáig sütöttem.

Mikor kihűlt, vízszintesen kettévágtam.

A krémhez a tejszínt 1 evőkanál cukorral kemény habbá vertem. 

A gesztenyét a mascarponéval egyneművé kevertem, a maradék 4 evőkanál cukorral is elkevertem, majd 3 részletben hozzákevertem a tejszínhabot.

A krémet az alsó tésztalapra kentem, beborítottam a másikkal. Vigyázva kell tenni-venni a lapokat, mert könnyen törik.

A csokit az olajjal gőz fölött felolvasztottam s bevontam vele a süti tetejét.

A csoki dermedése után szeletelhető is.

A dió hirtelen jött ötlettől vezérelve került bele, de nem volt rossz döntés. Kakaós lap volt az eredeti terv, aztán a maradék darált dió elvetette ezt. Úgy sem lett volna rossz, de így is finomra sikeredett. Puha lap, lágy krém, csoki a tetején- minden adottsága megvolt a sikerhez. Nem lett túl édes, de én épp így szeretem. 

S hogyan alakul ez az év? Nem fogadtam meg semmit ezúttal sem, bár a bloggal kapcsolatban mindig ott motoszkál a gondolat, hogy többet kéne foglalkozni vele. Mikor van alkalmam kipihenni magam, olyankor kedvem szottyan rá. Egyébként semmiféle plusz, gondolkodást és tervezést, szervezést igénylő cselekedethez nincs kedvem. Elég a munkahely és család hétközbeni meg hétvégenkénti eseményeinek egyensúlyban tartása. Néha így is kibillen a mérleg valamerre... Marad a régiben: ha időm, kedvem, agykapacitásom engedi, írogatok. 

Lekváros-diós labdák

Ha nincsenek itthon a gyerekek, előfordul, hogy nem is sütök sütit a hétvégére. Vagy csak valami gyorsat csapok össze, esetleg kekszszalámit tepsibe nyomkodva. Nem így volt ez az elmúlt hétvégén- sós sütire fájt a fogam, s ha már amúgy is belevetetettem magam a konyházásba, dagasztottam egy édes tésztát is- ezzel kezdem. Végülis is sima lekváros bukta gömbbé formázva, diódarabokkal a tetején, de olyan finom lett, hogy megérdemli, hogy rá szánjam a pihenőidőmet. 

Hozzávalók:

• 1 kg liszt
• 1 teáskanál só
• 5 evőkanál cukor
• 1 teáskanál vaníliás cukor
• 12 dkg margarin
• 1,2 dl olaj
• 4 dl tej
• 1 teáskanál cukor
• 4 dkg élesztő
• 2 tojás
• 1-2 evőkanál tejföl

Továbbá: 

• lekvár (most 2 kis üveggel, 1 szilva, 1 birsalma)
• 1 tojásfehérje lekenni
• maréknyi durvára darabolt dió

Így készült:

A tejet megmelegítettem, elkevertem benne egy teáskanál cukrot és belemorzsoltam az élesztőt.

A lisztet, sót, 5 evőkanál cukrot , vaníliás cukrot elvegyítettem, majd elmorzsoltam a margarinnal és olajjal. 

Beleütöttem a tojásokat, belekerült az időközben felfutott élesztős tej, és összegyúrtam. Keménynek találtam, ezért 2 evőkanál tejföllel lazítottam. Megdagasztottam, majd kicsi liszttel megszórva, letakarva hagytam megkelni. 

Lisztezett deszkára borítottam, úgy fél centi vastagra nyújtottam, négyzetekre vágtam, 1-1 teáskanál lekvárt pakoltam a közepére. Négy sarkát összefogtam-nyomkodtam a tésztának, gömbbé alakítottam és tepsibe pakoltam.

Egy tojásfehérjét (a sós süti maradéka volt) enyhén felvertem, lekentem bele a bukták tetejét, darabolt diót szórtam rá, kissé rá is nyomkodtam.

180 fokos sütőbe téve hagytam szép pirosra sülni.

Kettőnknek sok lett volna a két nagy tepsinyi sütemény, de volt rá vendég, meg vittem anyósoméknak is, a maradékot meg elvittük munkába. Ott meg mindig jól jön egy kis energiát adó harapnivaló.

Sárga tetejű diós süti

 Sok évvel ezelőtt sütöttem ezt a sütit. Persze nem került sor a közzétételére rögvest, később meg nem találtam meg hozzá a receptet. Meg mertem volna esküdni rá, hogy egy kis méretű receptes újságból sütöttem, amit félre is tettem. Egyik nyári szünetben nem átallottam átlapozni a nem kevés újságot, de nem leltem a keresett receptet. Mint évekkel később, konkrétan az idei nyáron kiderült, igencsak melléfogtam: kávézás közben lapozgattam az egyik régi, innen-onnan lemásolt recepteket tartalmazó füzetemet, s ebben lapult az évekkel korábban keresett leírás, ceruzával jegyzetelve mellette. Még azon a héten újra is sütöttem a sütit, mely emlékeim szerint nagyon finom volt- jól emlékeztem. Kénytelen voltam, mert a recept előkerültével a hozzá tartozó fotót nem találtam! 😀

Hozzávalók:

A lapokhoz:

• 50 dkg liszt
• 20 dkg zsír
• 10 dkg cukor
• 1 csomag sütőpor
• 1 tojás
• 2-3 evőkanál joghurt/tejföl

A töltelékhez:

• 1 üveg lekvár (sárgabarack)
• 20 dkg darált dió
• 20 dkg cukor
•  1 citrom lereszelt héja

A tetejére:

• 3 tojássárga
• 10 dkg porcukor

Így készült:

A tésztához a lisztet, sütőport, cukrot elmorzsoltam a zsírral. Hozzáadtam a tojást, meg annyi joghurtot, hogy könnyen formázható tésztát kapjak. 

A töltelékhez elvegyítettem a cukrot a dióval és citromhéjjal.

A tésztát 3 részre osztottam, mindhármat tepsi méretűre nyújtottam. Az elsőt kikent tepsibe igazgattam (28×32 cm-es tepsi), vastagon lekentem lekvárral, rászórtam fele diós keveréket. Rátettem a második lapot, erre megint lekvár és a diós töltelék másik fele került. Befedtem a harmadik lappal.

180 fokos sütőbe tettem, addig sült, míg a teteje megpirult.

Közben a tojássárgákat a porcukorral alaposan elkevertem, s a még forró süti tetejére kentem.

Kihűlés után szeleteltem, de nem tilos langyosan sem.

Nagyon hasonlít a rózsa szeletre, csak itt nem kakaós a középső lap. 

Lehet, néhány év múlva rábukkanok a régi fotóra is, akkor majd mellékelem azt is.😀

Diós-almás pite

 Most éppen ez a süti a sztár nálunk, sorozatban többször elkészült.

Megvagyok, csak éppen nem volt időm, s nem mellékesen kedvem se, mert ha az lett volna, csak-csak szakítok rá egy fél órácskát néha. Volt néhány fellángolás, elhatározás, amikor egy-egy különösen finomra sikerült új sütemény került ki a kezem alól, meg mikor Fiam mondta, hogy népszerűsítette a blogomat a laborban, s többen mondták, hogy ők már ismerik- ez léleksimogató volt, de nem eléggé. Megvártam az őszi szünetet, amit idén különösen vártam. Csak két hónap telt el az iskolakezdéstől, de máris lemerültem szellemileg. Szeretnék beiktatni egy semmittevő napot is, de nem engedi a lelkiismeretem: sok mindent elhanyagoltam, amit pótolni kell, sulis teendőim is vannak, s egy továbbképzést is a nyakunkba sóztak, amit november végéig teljesíteni kell- a kezdeti kíváncsiság hamar közönnyé alakult át, így nagyon nyögvenyelősen haladok vele. Nem úgy a sütéssel-főzéssel, főleg, ha jönnek haza a gyerekek. Olyankor a konyhában töltöm az időm, meg velük. Főleg, hogy idővel egyre ritkulnak a gyerekes hétvégék is. A szokásos hosszabb távollét utáni magyarázkodást követően rátérek a sütire is.

Van a szomszéd faluban, Ipolydamásdon egy gyümölcsös, ahonnan be szoktuk szerezni a télire való almát- meg hagymát, krumplit, frissen préselt gyümölcslét. Egyszerre nem sokat, mivel hűtőházukból télen is lehet vásárolni, így nem fonnyad ránk az alma. No, ebből készült almás pite, már háromszor is az őszön. Dióval szórtam meg a tetejét, ez tette a szokásosnál is kapósabbá. Persze fotó csak egyszer készült róla, az is ilyen hevenyészett telefonos:

Hozzávalók:

A tésztához:

• 45 dkg liszt
• csipet só
• 10 dkg cukor
• 1 csomag sütőpor
• 25 dkg margarin
• 2 tojás
• 1-2 evőkanál tejföl

A töltelékhez:

• 8-10 nagyobb alma
• 20 dkg cukor
• 1 teáskanál fahéj
• 3 evőkanál gríz

A tetejére:

• 1 tojás lekenni
• maréknyi durvára vágott dió

Így készült:

A tésztához a lisztet, sót, cukrot, sütőport elvegyítettem, majd összemorzsoltam a margarinnal. Hozzáadtam a tojásokat és kevés tejfölt. Miközben gyúrtam, ha még szükségét éreztem, tettem hozzá- könnyen gyúrható, ruganyos tésztát kell kapnunk. 

Míg a tészta pihent, elkészítettem a tölteléket: az almákat megmostam, majd héjastól lereszeltem. Kicsavartam a levét, majd elkevertem a cukorral, fahéjjal, grízzel.

A tésztát két részre osztottam: felét tepsi méretűre nyújtva, kikent tepsibe helyeztem (28×32 cm-es tepsit használtam), elosztottam rajta a tölteléket, elegyengettem. A másik kinyújtott tésztalappal befedtem. Villával megszurkáltam, felvert tojással lekentem, vágott diódarabokkal megszórtam. Első alkalommal a tetejére kevés kristálycukor is került, ez aztán elmaradt.

180 fokos sütőben pirulásig sütöttem.

Porcukorral is be lehet szórni, de nekünk így épp elég édes volt. Az almás pite dió nélkül is kedvelt nálunk, de így egy fokkal finomabb volt: a megpirult dió adott neki egy plusz finom ízt.