Szilvás-diós sütemény

Saját termésből készült süti! :-) Idén először tettek ki magukért kis gyümölcsfáink. Nem volt eget verő mennyiség, ettünk róluk jó sokat, a sárgabarackból lekvár is készült, körtéből néhány üveg befőtt, de a szilvából csak gombóc meg süti. 
Egy régi szakácskönyvből inspirálódtam.  Az alja mandulás lap lett volna, rajta őszibarack, piskótamasszával leöntve s sütve. Egyik porcikája sem egyezik meg az eredetivel, de így is finom süti sült ki belőle. A szilvás sütik mindig finomak! :-)


Hozzávalók:
A diós laphoz:

  • 30 dkg liszt
  • 10 dkg darált dió
  • 10 dkg zsír
  • 10 dkg cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 nagy tojás
  • 1 evőkanál joghurt 
Töltelék:
  • szilva (kb. 1 kg)
  • 10 dkg cukor
  • 1 mokkáskanál fahéj
  • 2 evőkanál gríz
A kavart tésztához:
  • 2 tojás
  • 12 dkg cukor
  • 20 dkg liszt
  • fél csomag sütőpor
  • 1 dl olaj
  • 1 dl joghurt
  • 1 dl tej
  • 1 csomag vaníliás cukor
Így készült:
A szilvát megmostam, feleztem, magját kiszedtem. Rászórtam a cukrot, fahéjat, grízt, alaposan összeforgattam.
A diós laphoz valókat tésztává gyúrtam. Tepsi méretűre nyújtottam (28×32 cm-es). Kikent tepsibe tettem. Rápakoltam a szilvát, egymás mellé, hogy mindenhova jusson,
A kavart tésztához valókat csomómentesre kevertem, s rácsorgattam a szilva tetejére.
180 fokos sütőben sütöttem, míg a teteje szépen megpirult.

Almás lepény

Ha nem is túl gyakran, de évente néhányszor készítek lepényt. Olyan finom, mifelénk szokásosat. Hazatérve otthonról -Zilahról-, még telve az ott szerzett tapasztalatokkal és régi emlékek felelevenítésével, nekiláttam nagymamáim lepényének. Kétféle készült, almás és a kedvenc, kapros-túrós. ( Van már a blogon néhány változat, itt és itt. Mindegyik igen finom!)
A tészta nem egészen hagyományosan készült, mert margarinnal dagasztottam. Fel nem bírom idézni, nagyszüleimnél hogyan készült, szerintem sima, házi tejjel dagasztott kelt tészta volt. Anyukám is sütötte, többféle töltelékkel, de arra sem emlékszem, Ő milyen összetevőket használt a tésztához. Én így készítettem:

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 1 kg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 1 teáskanál só
  • 4 dl tej + szükség szerint
  • 1 evőkanál cukor
  • 4 dkg élesztő
  • 3 kisebb tojás (házi)
Az almatöltelékhez:
  • 5-6 nagyobb alma
  • 4 evőkanál cukor
  • 1 mokkáskanál fahéj
  • 2 evőkanál gríz
A sütéshez:
  • olaj és/vagy zsír
Így készült:
A tejet megmelegítettem, elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt. Hagytam felfutni.
Közben a lisztet, sót tálba tettem, elmorzsoltam a margarinnal. Hozzáadtam a tojásokat, élesztős tejet és gyúrni kezdtem. Közben még kevés tejet öntöttem hozzá, hogy közepesen kemény, könnyen dagasztható tésztát kapjak.
A tésztát letakarva hagytam megkelni.
Közben az almákat megmostam, héjastul lereszeltem. Kicsavartam a levét, majd elkevertem a cukorral, fahéjjal, grízzel. Ízlés, illetve az alma minőségétől függően több cukor is kerülhet bele. Ez a töltelékmennyiség fele tésztához volt elég.
A megkelt tésztát enyhén lisztezett deszkára borítottam. 25 kis gombócra osztottam. Lehet kevesebbre is, akkor nagyobb lepények lesznek. 
A kis gombócokat egyenként vékonyra, hosszúkásra nyújtottam. Felére tölteléket tettem, másik felét ráhajtottam, a széleit körbe lenyomkodtam.
Olaj és zsír keverékében, serpenyőben sütöttem, közepes/kis lángon. Nem kell hamar sülnie, hogy a töltelék is, a tészta is átsüljön.


A tészta másik fele tetszés szerinti töltelékkel készíthető: lekvár, cukros dió, édes tehéntúró, sós juhtúró kaporral vagy anélkül, reszelt sajt... sok minden kerülhet bele. Sőt, útközben, az Aranyosfői jégbarlangnál egy langaléta gyerek-azt néztem, hogy a csudába fér el hosszában a lakókocsi-konyhájában- az áfonyalekváros mellett, amilyet mi kértünk, krumplisat meg káposztásat is sütött. Mifelénk olyan nem készítettek, de miért is ne...
A tészta semleges ízűre készült, se nem sós, se nem édes, mivel kétféle töltelékkel készült, de a belesült édes és sós töltelék megízesíti.

S ha már nosztalgiázok, néhány fotó "otthonról", szülővárosomból: 
A szépen felújított Vigadó ...
...és az igen elhanyagolt állapotban lévő  téren álló Wesselényi-szobor
Az út túloldalán ilyen szépen burkolt, virágos és gondozott.
A Polgármesteri Hivatal épülete. Nem, nincs ünnep, csak mindig, minden ki van lobogózva. Valamit bizonyítani akarnak vele...

Ebben az iskolában tanult Ady Endre
Ennyi látszik a gyönyörű református templomból a főtérről. Sikeresen elrejtették. Zilah legrégebbi -13.századi-, sokszor felújított épülete
És újra a hányatott sorsú szobor, melynek környéke ifjúkorunk találkahelye volt. 
Zilah rengeteget változott a majd 20 év alatt, mióta otthagytuk. A külterületek beépültek, egyre terjeszkedik a város. Néhol azt sem tudtuk, épp hol járunk. Néha örömteli látvány, máskor elszomorító, amit tapasztalunk. Aminek legjobban örültem, de sajnos nem sikerült lefotózni: végre magyarul -és németül- is olvashatjuk a város nevét a helységnévtáblákon. Remélem, mikor újra hazajutunk, még így láthatom! 
Egy nap a környéket is bejártuk, azaz a közelben fellelhető nevezetességeket. Azokról is érdemes szót ejteni! Legközelebb következik...

Sajtos-sonkás cukkinitekercs

Gondolkodtam rajta, hogy megörökítsem-e, mert megosztó volt nálunk a fogadtatás. A gyerekek azt mondták rá, hogy meg lehet enni, de ilyet többet ne csináljak. Anyósomnak kimondottan ízlett, én is jóízűen ettem belőle vacsorára.
Egy receptvideóban láttam (eredeti itt), s a lényeget megragadva, saját ízlésre alakítva, elkészítettem.

Hozzávalók:

  • 1 cukkini/tök
  • só, bors
  • kapor
  • 6 tojás
  • 3 evőkanál liszt
  • 2 tömlős sajt (2×100 g)
  • sonkaszeletek
Így készült:
A cukkinit/tököt ( tököt használtam) megmostam (még rántani való méret volt, de nem túl kicsi), héjastul lereszeltem. Sóztam, borsoztam, apróra vágott kaprot kevertem hozzá és a tojásokat, valamint a lisztet.
Egy nagy tepsit sütőpapírral kibéleltem, beleöntöttem a masszát s 180 fokon megsütöttem. Addig, míg enyhén pirulni kezdett.
Mikor kihűlt, lekentem a sajttal, kiraktam a sonkaszeletekkel és feltekertem.
Mintegy fél órát hagytam pihenni, majd szeleteltem.
Zöldségekkel ettük.
Szerintem ami miatt nem aratott osztatlan sikert, az a cukkinilepény állaga. Puha. Azt kérdezték a gyerekek, miért nem sütöttem meg jobban. Meg volt az sülve, de hát a tökfélék már olyanok. A tökfasírt sem lesz olyan jó ropogós, mint krumpliból készült változata. Az ízével nem volt semmi baj.

Diós tetejű keksz

Úgy gondoltam, a röpke kilenc napra nem lesz elegendő a levendulás keksz és a sajtos rúd, ezért ha már úgyis belelendültem a sütésbe, gyártottam még egy adag kekszet. Ugyan nem fogyott el az összes, még maradhattunk volna néhány napot, de a túrázások közötti pihenők során volt mit rágcsálni.
Férjemnek ez a keksz ízlett jobban, a gyerekeknek a levendulás.

Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 15 dkg porcukor
  • 18 dkg zsír
  • 1 citrom héja és leve
  • 2 tojás
A tetejére:
  • 3 evőkanál darált dió
  • 3 evőkanál kristálycukor
  • 1 mokkáskanál fahéj
  • 1 tojásfehérje
Így készült:
A tésztához előbb elmorzsoltam a lisztet a zsírral, majd belekerült a cukor, sütőpor, citrom lereszelt héja és leve, valamint a tojások. Összegyúrtam. Picit lágynak találtam, ezért egy evőkanál liszttel segítettem rajta.
A tésztát enyhén lisztezett deszkán kinyújtottam, nem túl vékonyra, úgy fél centisre. Korongokat szaggattam ki belőle.
A tojásfehérjét enyhén felvertem. A púpozott kanállal mért diót, cukrot, csapott mokkáskanálnyi fahéjat összevegyítettem.
A korongokat lekentem a tojásfehérjével, majd belemártottam a diós keverékbe, így kerültek a tepsibe.
175 fokon világosra sütöttem őket.

Útra készen :-)

A keksz finom volt, a nyaralás pedig... mindent összevetve remekül telt. Bár szinte mindennap volt részünk esőben is, kétszer el is áztunk, azért a látvány mindenért kárpótolt. Egyszerűen nem tudom megunni, ha minden évben ott nyaralnánk, akkor sem lenne unalmas. 
A Pádis-fennsík az Erdélyi-szigethegység természeti csodákban bővelkedő területe. Itt a patakok kalandos utat járnak be: barlangból ki-be, több tíz méteres zuhanást követően valahol ismét elrejtőznek, aztán megint csak előbukkannak, a természet-alkotta szépségekre fogékonyakat ámulatba ejtve újra és újra. Számtalan barlang, zsomboly, búvópatak, vízesés, szurdok, s ijesztő magasságok, pazar panorámát kínáló kilátók találhatók itt. Bár némely dolog igen elszomorító: bár a turisták rengeteg pénzt visznek-vinnének az országba, értük nem sokat tesznek: a szemét helyenként zavaró mértéket ölt, mert nincs megoldva a szemétszállítás; tavaly szeptemberi vihar óta nem tudták eltakarítani a jelzett turistaösvényekre borult fákat, néhol lehetetlenné téve a továbbhaladást. Igaz, veszélyt jelző táblákra futotta. Ilyen táblákkal oldják meg a kilátóknál tönkrement korlátok-erkélyek pótlását is. De azért történt valami pozitív is időközben: az utak minősége jelentősen javult. De akkor is, ahogy szállásadónk egy korábbi vendége megjegyezte: nem érdemlik meg Erdélyt. Kapták ajándékba, s nem tesznek érte semmit... 
S ez csak töredéke az Erdély területén fellelhető természeti szépségeknek. 
Áradozhatnék (s panaszkodhatnék) napestig, de inkább mellékelek néhány fotót. Bár ezek nem igazán adják vissza a mélységeket és magasságokat, a távolságot sem, ráadásul az örökké párás idő miatt nem is látszódnak jól a távolabbi hegyek.
Boga-völgye

Schmidl vízesés

Három Király vízesés



Kilátás a Boga-kőről



Annyira szeretem ezt a látványt!

Több, mint 1400 m magasan

Aragyásza barlang








Csodavár 





Rozsda-szakadék

Ismét a Schmidl vízesés- honnan jön a víz?

Aranyosfői jégbarlang


Jósikafalvi víztározó
S el sem jutottunk minden helyre, ahova terveztük, így még vissza kell mennünk! :-)
Szülővárosomban és környékén is kószáltunk, az megér egy újabb bejegyzést. 

Sajtos-köményes sós rúd

Már megint sós rúd. Nem tudom, hányadik, egyszer nekiállok leltárba venni őket, de az nem most lesz. Ez lett az aktuális kedvenc. Annyira ízlett, -s mint kiderült, egy hét múlva is élvezhető-, hogy elhatároztam, a nyaralásra is sütök belőle egy nagy adagot. Túrázás közben jól jön majd energiapótlásra.
Egy román nyelvű blogon találtam a receptet, itt. Annyira nem különleges, csak sütőporral készül a tésztája. Előbb úgy gondoltam, csak fél adaggal teszek egy próbát, végül egész kg lisztből készítettem. Nem bántam meg. Vagy mégis, mert volt mit rágcsáljak, ha kell, ha nem. Erről jó lenne leszokni...

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 20 dkg zsír
  • 2 csomag sütőpor
  • 4 tojássárga
  • 3 evőkanál almaecet
  • 2,5 teáskanál só
  • 3 púpos evőkanál tejföl
  • tetejére reszelt sajt, köménymag, 1 fehérje, csipet só
Így készült:
A lisztet, sót (2 púpozott teáskanállal és még egy féllel tettem hozzá) tálba tettem, elmorzsoltam a margarinnal és zsírral. Hozzáadtam a sütőport, ecetet, sárgákat, valamennyi tejfölt. Gyúrni kezdtem, közben szükség szerint adagoltam a tejfölt. Jól gyúrható tésztát kell kapjunk.
A tészta rövid ideig pihent, majd kinyújtottam. Lekentem az enyhén felvert fehérjével, melybe belekevertem egy csipet sót. Beszórtam a sajttal és köménymaggal.
Derelyemetszővel felvágtam, tepsibe pakoltam s 185 fokon kisütöttem. Addig sültek, míg szép színt kaptak. Nem kell túlsütni, de sápadtak sem legyenek.

Finoman ropogós, kellemesen sós, omlós rudak lettek. Szeretem rajta a köménymagot, de persze el is hagyható, vagy sajt helyett magokkal szórható be.  Vagy vegyesen. Ízlés, kedv kérdése.


Csokis-meggyes piskóta

 Másodjára sütöttem rövid időn belül, azért is, hogy fotó készülhessen róla. No meg mert megfelelő sütemény hosszú útra csomagoláshoz.  A pi...