Citromkrémes szelet

Az tény, hogy amikor van kinek sütni-főzni, azaz jönnek haza a gyerekek, jóval több időt töltök a konyhában. Többfélét sütök, hogy mindenki kedvére tegyek. Leányzóm lovagjának a lemon tart a kedvence, amit én még soha nem sütöttem, de ők többször is. Ez ugyan messze van attól a citromos lepénytől, de a krémjében jelen van e savanyú gyümölcs leve. Előbb egy citrom levét csavartam bele, de vettem a bátorságot még egyet belecsempészni- s nem következett be, amitől tartottam, azaz hogy összekapja a krémet, egész jól viselkedett.

 Hozzávalók:

A tésztához:

• 40 dkg liszt
• 12,5 dkg margarin
• 5 dkg zsír
• 10 dkg cukor
• csipet só
• 2 kicsi tojás
• 1 dl tej
• 1 csomag szalalkáli
• 1 citrom lereszelt héja

A krémhez:

• 6 dl tej
• 2 csomag vaníliás pudingpor
• 1 citrom lereszelt héja
• 2 evőkanál cukor
• 20 dkg vaj
• 15 dkg cukor
• 2 citrom kicsavart leve

Így készült:

A tésztához a lisztet, cukrot, sót elvegyítettem, elmorzsoltam a margarinnal és zsírral. A tejben elkevertem a szalalkálit, s a tojással együtt a lisztes keverékhez adtam. Összegyúrtam. Ha túl lágy, ragacsos lenne, kevés liszttel átgyúrva jó lesz. Ne legyen kemény sem, mert akkor nehéz kinyújtani.

Két egyenlő részre osztottam, lisztezett deszkán mindkettőt tepsi méretűre nyújtottam. Tepsi hátán (28×34 cm-es) világosra sütöttem- épp, míg csak kezd pirulni.

A krémhez előbb a tejből, pudingporból, 2 evőkanál cukorral és egy citrom lereszelt héjával sűrű pudingot főztem, állandóan kavargatva. Hagytam kihűlni, közben sűrűn megkavargattam.

A vajat 15 dkg cukorral elkevertem, közben kanalanként hozzáadtam a közben kihűlt pudingot. A citromlét több adagban kevertem bele.

A kész krémmel megtöltöttem a lapokat.

Szeletelés előtt nem árt neki néhány óra pihentetés, mint ahogy az sem, ha hűvös helyen tartjuk.

Krémes süti párti vagyok, így nekem kimondottan ízlett. Kellemesen citromos volt, ez megint csak kedvemre való, amint a puhasága is. Feltételezem, hogy nem csak nekem ízlett. 😉

Mángoldtöltike

 Próbálom kitalálni, hogyan készíthetem el termetes leveleit, ha már megterem a kertben a mángold. Főzelékként nem volt nagy sikere, mint ahogy a spenótnak sem. Van még pár ötletem, mire lenne jó, de mivel így bevált, már többször készítettem- lényegében káposzta helyett használom a leveleket. Akkorákra nőttek idén, hogy egy levelet négy fele is szétvágok. 

Hozzávalók:

• mángoldlevél
• 60 dkg darált hús
• 15 dkg bulgur
• 1 fej hagyma
• só
• bors
• pirospaprika
• 1-1 szál kapor és csombor
• 2-3 dl paradicsomlé
• 10-15 dkg füstölt szalonna/sonka
• tejföl a tálaláshoz

Így készült:

A leveleket megmostam, mérettől függően feldaraboltam. 

Az edény aljára tettem a szalonnát/sonkát és a levélszárakat, valamint a megmosott kaprot és csombort.

A töltelékhez összekevertem a hozzávalókat, azaz a húst, bulgurt, apróra vágott hagymát, sót, borsot, paprikát. Kevés paradicsomlét is öntöttem hozzá, hogy ne legyen száraz. Megtöltöttem a leveleket, felsodortam, próbáltam csinos töltelékeket alakítani. Egymás mellé pakoltam az edénybe, egész addig, míg a töltelék elfogyott. A maradék levelet a tetejére aprítottam. Ráöntöttem a paradicsomlét és annyi vizet, amennyi ellepi. 

Főni tettem, Közben megkóstoltam a levét, ha nem lenne elég sós, még lehet pótolni.

Készre főztem- addig, míg a töltelék belsejében a bulgur megpuhult. Ezt úgy ellenőriztem, hogy kettévágtam egy tölteléket.

Nem egy töltött káposzta, de megközelíti. A mángoldlevél puhább, könnyen szétfő, ezért nem árt akkorára szabni, hogy vagy kétszer átérje a tölteléket. 

A mángold nem széles körben ismert növény, de érdemes termeszteni- spenótként használható, de nagyra növő levelei miatt jóval kiadósabb. Íze, főleg a száráé, enyhén céklára emlékeztet. Végülis közeli rokonok...

Cukros kifli

Újra itthon. Kettős érzés, egyrészt még szívesen maradtam volna Székelyföldön, másrészt újra megállapítottam, hogy mindenütt jó, de legjobb itthon. Tíz élménydús napot töltöttünk Székelykeresztúron és tágabb-szűkebb környékén- azért oda mentünk, mert Leányzónk ott önkénteskedik a nyáron, így vele is eltölthettünk egy kis időt. Abból a szempontból nem volt a legszerencsésebb választás, hogy szinte minden felkapott turistalátványosság távol van innen, de találtunk a közelben, sőt helyben is néznivalót. Amellett, hogy gondozott, virágos- és zöldséges kertekkel övezett porták sorakoznak a kisvárosban, itt található a Gyárfás-kúria, udvarán Petőfi körtefájával, ahol a költő utolsó estéjét töltötte. Legendai sírjára véletlenül találtunk rá, más úti cél keresgélése közben. Legjobban a Fogaras ejtett ámulatba, a közeli Szejkefürdőn kialakított Mini Erdély Park követi, nyomában az Öcsém-tetővel és minden mással. 

Rengeteget fotóztam, majd mutatok néhányat, de előbb egy korábban készült süti receptje következzen:

Hozzávalók:

• 60 dkg liszt
• 12 dkg margarin
• 10 dkg zsír
• csipet só
• 2 evőkanál cukor
• 3 tojás sárgája
• 2 dl tej + 1 teáskanál cukor
• 1,5 dkg élesztő
• lekvár tölteni (most birsalma)
• 1 tojás lekenni, kristálycukor beszórni)

Így készült:

A tejet megmelegítettem, kellemes kézmelegre, elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt. 

A lisztet, sót, cukrot elvegyítettem, elmorzsoltam benne a margarint és zsírt, majd a tojássárgák és élesztős tej hozzáadásával összegyúrtam. Könnyen gyúrható, de nem túl lágy tésztát kell kapnunk. 

A tésztát pihenni hagytam egy órányit, majd lisztezett deszkára borítottam, 3 részre osztottam. Mindegyiket kerekre nyújtottam, felcikkeztem, levárral töltöttem, felsodortam. 

Tepsibe pakolgattam, egy felvert tojással lekentem, cukorral szórtam be.

180 fokon hagytam pirosra sülni őket.

Finom, puha kiflik lettek. S vagy századik lekváros kifli a blogon. Nem néztem utána, de biztos jó sok van, mert sokszor sütök, csak úgy, elképzelés szerint, s mert szeretjük őket, kiadósak és minden alkalomra megfelelnek. Vendégeknek is, kirándulni is, munkába vinni harapnivalónak. 

S íme, néhány fotó a nyaralásról- azoknak, akik már látták, és azoknak, akik még nem, hogy kedvet kapjanak e szépséges kis mostoha sorsú országrész megtekintéséhez:

Petőfi körtefája Székelykeresztúron

Öcsém-tető, 1707 m

Egyeskő a menedékházzal, 1470 m

Énlaka

Korond, Csigadomb

Szejkefürdő

Orbán Balázs sírja

Mini Erdély Park

Egy makett a sok közül: Bonchida

Fogaras

2494 méteren, Capra csúcs

Fehéregyháza, Petőfi-múzeum

Segesvár

Segesvár, óratorony

Almás-tökös pite

Amikor töklevest főztem, a megmaradt fél tökről a gyümölcskosárban lévő hat almára vándorolt a tekintetem, aminek pite lett volna a sorsa, de keveseltem tölteléknek. Ekkor villant be az ötlet, hogy hozzáreszelem a tököt, így elegendő lehet. Kíváncsi voltam a végeredményre- kellemes meglepetés volt, teljesen almáspite megjelenése és íze volt.

 Hozzávalók:

A tésztához:

• 45 dkg liszt
• 1 csipet só
• 10 dkg cukor
• 1 csomag sütőpor
• 12 dkg margarin
• 10 dkg zsír
• 2 kicsi  tojás
  
• 1 evőkanál joghurt/tejföl

A töltelékhez:

• 6 közepes alma
• 50 dkg tök (tisztán mérve)
• 20 dkg cukor
• 1 teáskanál fahéj
• 4 evőkanál gríz

Így készült:

A tésztához összegyúrtam a hozzávalókat: előbb a lisztet, cukrot, sót, sütőport elvegyítettem, elmorzsoltam a margarinnal és zsírral, majd a tojásokkal és joghurttal összegyúrtam. 

Miközben a tészta pihen, az almát lereszeltem, kicsavartam. A tököt is lereszeltem- ezt elmulasztottam kicsavarni, sok levet engedett összekeverve a cukorral. A töltelék minden hozzávalóját összekevertem.

A tésztát két részre osztottam, mindkettőt tepsi méretűre nyújtottam. 

Az egyiket kiknet tepsibe tettem, rákanalaztam-simogattam a tölteléket, a másik lappal befedtem. Villával megszurkáltam.

190 fokos sütőbe tettem, szép pirosra sütöttem.

Kisülés után porcukorral szórtam.

Teljesen almáspite íze volt, és, bár tartottam tőle, az alsó lapot sem áztatta meg a lucskos töltelék. Legközelebb a tököt is kicsavarom. S közben azon agyaltam, milyen lenne, ha csak reszelt tök kerülne a lapok köz, cukrosan-fahéjasan? 

Tökleves

 Nyaranta gyakran voltunk Mamánál. Mikor már nagyobb voltam, középiskolás, előfordult, hogy biciklivel tekertem el odáig- csekély 16 kilométer, dombra fel, majd le. Egy ilyen alkalommal éppen töklevest főzött Ágnes mama. Azelőtt sosem ettem, mert Anyukánk konyhájában nem volt az étlapon ez a leves. De nekem nagyon ízlett, mint ahogy minden, amit ott ettünk. S mivel én voltam az ügyeletes ebéd ügyben, mikor Anyukánk dolgozott, otthon is megfőztem. Csak úgy gondolomra. Ebédelni hazajáró Apukánk nem volt túl jó véleménnyel róla, azt mondta, a kutya se enné meg. De Ricsi kutyánk egymás után két tálkával is kilefetyelt belőle, így nem lehetett annyira rossz... De legalább kiderült, miért nem készül nálunk soha ez a leves- mert Apuka nem szereti. Pedig ehető, főleg, ha van benne egy kis füstölt is. Nem gyakran, de évente egyszer főzök töklevest. Most épp akkor, mikor ketten maradtunk Férjurammal, mert gyerekeink sem díjaznák. 

Hozzávalók:

• egy nagyobb tök/cukkini fele
• kapor, csombor 
• só
• 15-20 dkg sonka/ húsos füstölt szalonna
• 1 mokkáskanál pirospaprika
• 2 evőkanál liszt
• kevés olaj
• 2-3 dl tej
• 2-3 evőkanál ecet

Így készült:

A szalonnát és a sonkát is apróra vágtam - most mindkettőből használtam egy-egy darabkát. Előbb a szalonna került az edénybe, sütöttem kevés ideig, majd a sonka is hozzákerült. Együtt is sült néhány percig, majd felöntöttem úgy 2 l vízzel. Hagytam főni darabig. 

Közben kettévágtam a tököt, kiszedtem a belsejét, megpucoltam, lereszeltem. Felét használtam levesnek, másik felére más sors várt. A csombort, kaprot megmostam, (nem használtam sokat, 1-1 kisebb szálat)  s a tökkel együtt az edénybe került. Sóztam, s hagytam felfőni. Mikor felfőtt, az olajból és 1 evőkanál lisztből rántást készítettem: kis lángon, éllandóan kavargatva világosbarnára pirítottam. A levesbe borítottam- ilyenkor kicsit fröcsögni szokott, kell közben kavargatni a levest. A tejből és másik kanál lisztből habarást készítettem- ez is a levesbe kötött ki. Pirospaprikát szórtam bele, ecettel ízesítettem. Ha szükséges, még sózom. Ha felfőtt, kész is.

Gyerekkorunkban a tök leginkább takarmánynak termett, s a kukorica közé vetették. Amikor rákaptunk a rántott tökre, feljártuk a fél kukoricaföldet, mire megfelelő méretű termést találtunk. A kisebbek rántani jók, a nagyobb, amíg nem kemény a héja, levesnek, főzeléknek, fasírtnak, tölteni, s egyre több mindent próbálok ki belőle az idők folyamán. 

Napraforgómagos sós keksz

Amikor Hédi is elment itthonról egész nyárra, azt mondtam, nem is fogok sütni-főzni. Minek? De nem tartott sokáig letörtségem, azaz hiányolom nagyon a gyerekeket, de a konyhában forgolódást nem hagytam ki huzamos ideig. Munkából hazatérő Férjuram elé ételt kell tenni. A sütést is csak egy hétvégén hagytam ki, következőn mindjárt kétfélét is sütöttem. Egyik ez a sós volt. 

 Hozzávalók:

• 70 dkg liszt (fele rétesliszt)
• 2 teáskanál só
• 25 dkg margarin
• 15 dkg zsír
• 1 csomag szárított élesztő
• 25 dkg reszelt sajt
• 1 tojás
• 3 evőkanál joghurt
• napraforgómag a tetejére
• 1 tojás lekenni

Így készült:

A liszteket tálba tettem, elvegyítettem a sóval, száraz élesztővel, elmorzsoltam a zsírral és margarinnal. A reszelt sajttal is elvegyítettem, majd a tojás és joghurt hozzáadásával összegyúrtam. A tészta könnyen formázható kell legyen- ha túl lágy, még 1-2 evőkanál liszt kerülhet bele, ha kemény, kevés joghurt.

Fél órányi pihentetés után kinyújtottam, felvert tojással lekentem, napraforgómaggal beszórtam. Derelyemetszővel felkockáztam, sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam.

190 fokos sütőben szép pirosra sütöttem. Fontos, hogy megpiruljanak, akkor lesz ropogós.

Finoman roppanós lett, pont, ahogy szeretem. Ki is tettem magamért az elfogyasztásában. Kirándulni is vittünk belőle- a bujáki vár volt a cél, úgy 32 fokban. 

Voltunk már Bujákon, akkor a Sasbérci Kilátó volt a cél, s útbaejtettük az aprócska, ámde látványos Kálváriát. Most sem hagytuk ki. Némi kóválygás után megtaláltuk a várhoz vezető alaposan kitaposott ösvényt is- nem az úton, hanem az erdőn keresztül mentünk, hogy útba ejthessük a Kálváriát is. Nem igazán tobzódik útjelző táblákban a hely- pedig csodálatos látnivalói vannak. De legközelebb jobban fogunk tudni tájékozódni. A vár olyan állapotban van, mint aminek nincs gazdája- mintegy 400 éve. De így is rá lehet csodálkozni az eltelt időnek és növényzetnek dacosan ellenálló falmaradványokra, egy, ma is álló boltív mesterien elhelyezett köveire.