Aszalt gyümölcsös fonott kalács

Húsvétra terveztem megsütni, de akkor szerencsére nem maradt rá időm. Azért szerencsére, mert akkor biztos ránk száradt volna. De később, akkor, mikor már kihevertük a sütitúladagolást, jó ízűen megettük vacsorára teával, meg tízóraira.

Hozzávalók:
  • 1 kg liszt (ebből 40 dkg rétesliszt)
  • 1 teáskanál só
  • 40 dkg túró
  • 25 dkg margarin
  • 4 evőkanál cukor
  • 4 dkg élesztő
  • 3 dl tej+szükség szerint
  • 3 tojássárga
  • 20-20 dkg mazsola, aszalt szilva és sárgabarack
  • 1 tojássárga + 1 evőkanál tej lekenni
  • 2 evőkanál cukor beszórni
Így készült:
3 dl tejet megmelegítettem, kiskanálnyi cukrot elkevertem benne, belemorzsoltam az élesztőt, hagytam felfutni.
A liszteket, sót, többi cukrot, túrót tálba tettem, a margarinnal elmorzsoltam. Hozzáadtam a tojások sárgáját, az élesztős tejet, s összegyúrtam. Nekem elég volt a 3 dl tej, mert a túró, házi lévén, krémesen lágy volt. De ha szükséges, még langyos tej kerülhet bele. A tészta inkább kemény, rugalmas legyen.
Letakarva hagyjuk megkelni.
Az aszalt szilvát és barackot kisebb, mazsolányi darabokra vágtam, összevegyítettem a mazsolával.
Mikor megkelt, enyhén lisztezett deszkán 6 részre osztottam. Mindegyiket hosszúkás téglalap alakúra nyújtottam, megszórtam a gyümölcskeverék hatodával, feltekertem. Hármat-hármat összefontam, papírral bélelt tepsibe tettem.
Hagytam még kelni 15-20 percet. Közben előmelegítettem a sütőt 180 fokra.
A kalácsokat lekentem a sárgája és tej keverékével, megszórtam cukorral, s szép pirosra sütöttem.

Nem tettem bele sok cukrot, mivel az aszalt gyümölcsök úgyis tartalmaznak eleget. Nem is lett túl édes, de ha valaki édesen szereti, nyugodtan megduplázhatja a cukor mennyiségét.
S tessék, innen máris 4 tojásfehérjém maradt! Hasonlóan gyűlt össze a krémeshez való:-)

18 megjegyzés:

  1. De szépek! :) Én is elfogadnám reggelire vagy tízóraira egy csésze tej kíséretében, nagyon finomságosnak látszik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, köszönöm! Ha eljössz egy teára, sütök a kedvedért:-)

      Törlés
  2. Nagyon szpségesek:) Jó nagy adag, a túrós tészta nagyon tetszik, de a túróval takarékoskodom:) Nálam is ilyen gyorsan gyűlnek a fehérjék:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, köszönöm! Kisebb adaggal nem is foglalkozom:-)

      Törlés
  3. Nagyon szép kalács, a túróval isteni lehetett:) Értem én, hogy így gyűlnek a fehérjék, de én türelmetlen vagyok és elhasználom. No majd megpróbálkozom jó sokat összegyűjtögetni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Janka!
      Csak türelem, tudod, az fehérjét terem, jó sokat:-) Idővel összegyűl az, mélyhűtőben szépen vár sorára. S érdekes módon kiolvadás után is ugyanúgy viselkedik, mint frissen.

      Törlés
  4. Nagyon szépek lettek. Látom ha kalácsról van szó nálatok sem elég egy. Nálam is az alap általában kettő, de néha három!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki, köszönöm! Bizony én sem aprózom el. Amikor 4 fele kell csomagolni, elfogy, akár a három is!

      Törlés
  5. Jó nagy adagot sütöttél, de ilyen finomságból kell is !
    Túrós, aszalt gyümölcsös - jöhet hozzánk is, bármikor!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy van, Marisz! Ha már dolgozom vele, hadd legyen jó sok.

      Törlés
  6. Bizony jó lenne most reggelire nekem egy szelet:) Nagyon guszta azokkal a szárított gyümölcsdarabokkal:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, köszönöm! Én is szívesen enném reggelire, de már rég elfogyott... Jöhet a következő belőle:-)

      Törlés
  7. Olyan jó puhának, lazának néz ki az állaga, és valami csodaszép - olyan jól mutatnak benne a színes aszalt gyümölcsök. Lementettem a receptet, mert nagyon tetszik! (hogy mikor sütöm meg, nem tudom, mert már több száz lementett receptem van :), de egyszer tuti sort kerítek rá)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, köszönöm!
      Tudom, miről beszélsz:-) Én is millió meg egy receptet néztem már ki, hogy egyszer megsütöm. Majd egyszer:-)

      Törlés
  8. Guszta nagyon! Uzsonnára, reggelire szívesen fogyasztjuk kicsitől a nagyig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni, köszönöm! Ez nálunk is így van:-)

      Törlés
  9. Milyen szépséges! Szívesen megkóstoltam volna. Szeretem olvasni a hozzávalóid, mikor kelt tésztát készítesz: 1 kg. liszt... Ez már majdnem Panettone, nagyon finom lehetett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csilla, köszönöm! Kelt tészta esetében ritkán hagyom alább 1 kg lisztnél. Ha már felfordítom a konyhát (ahhoz nagyon értek), bekapcsolom a sütőt, akkor hadd legyen jó sok eredménye:-)

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...