Lekváros-grízkrémes torta

Férjem névnapjára készült, több lépcsőben. :-) Még az aktuális napon megsütöttem a piskótát, diósat, nem egészen tudva még, mi lesz belőle. Aznap nem volt időm folytatni, így másnap raktam össze, hirtelen ötlettől vezérelve lekvárral és grízkrémmel. Mert a lekvár ott volt megkezdve előttem a pulton, miért is ne kétféle egyszerre. A grízkrém meg már a többféle lehetséges változat egyike volt. Harmadnap pedig már ettünk is belőle. Tegnap ettük meg az utolsó szeleteket. Finom volt!
Hozzávalók:
A piskótához:

  • 5 nagy tojás
  • csipet só
  • 6 evőkanál cukor
  • 5 evőkanál liszt
  • 6 evőkanál darált dió
A töltelékhez:
  • lekvár (kétféle, szilva és sárgabarack)
  • 5 dl tej
  • 5 evőkanál gríz
  • 20 dkg cukor
  • 25 dkg vaj
  • 1 teáskanál vaníliás cukor
Így készült:
A tojásokat szétválasztottam. A fehérjéket előbb a csipet sóval felvertem, majd az összes cukorral kemény habot vertem belőle. Azért tettem egy ráadás kanál cukort, mert szép nagy házi tojásokból készült. A habhoz hozzáadtam a sárgákat, még kicsit együtt vertem, majd kanalanként belekevertem a lisztet, végül a diót.
Kikent tortaformába simítottam a masszát, 180 fokon tűpróbáig sütöttem.
A kihűlt piskótalapot 4 lapra vágtam. Mivel szép magas lett, egész jól sikerült.
A tejből és grízből a vaníliás cukorral tejbegrízt főztem. Időnként megkavarva hagytam kihűlni. 
A vajat a cukorral elkevertem, majd kanalanként hozzákevertem a tejbegrízt.
A piskóta alsó két lapját szilvalekvárral töltöttem, a felső kettőt baracklekvárral. Középre került a grízkrém nagyobbik része.
A külsejét bevontam a maradék krémmel. Darált dióval és kandiscukorral díszítettem, de ez már kedv, ízlés, lehetőség dolga. 

A lekvár jó ötletnek bizonyult. Általa kissé savanykás lett az amúgy édessé váló torta, sőt, száraz sem volt. 
Így nem csak tortának, szeletes sütinek is elkészíthető, a siker nem maradhat el.

11 megjegyzés:

  1. Ezt nagyon szeretném, pont az én ízlésemnek való! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Martinelli, nem marad más hátra, el kell készítened, mert már híre-pora sincs, hogy küldjek Neked! :-)

      Törlés
  2. Nagyon finom lehetett ez a torta! Szeretem nagyon a grízes krémeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, köszönöm! Finom volt, de ha grízkrémes, csakis az lehet! :-)

      Törlés
  3. Sajnos, mindent nem süthetek meg, ami tetszik.....:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos, én sem, Marisz! :-) De vagyunk így ezzel még néhányan, biztos vagyok benne.

      Törlés
  4. Sajnos, mindent nem süthetek meg, ami tetszik.....:(

    VálaszTörlés
  5. Boldog névnapot a Férjednek! Szép tortát kapott :-)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...