Túrós-sajtos sós rúd

A karácsonyt megelőző hét végén gondoltam, kicsit megkönnyítem a dolgom s megsütöm előre az ünnepre szánt sós rágcsát. Úgy is lett, s kijelentettem családnak, a széleket megehetik, a többit elteszem. Mondta erre Férjuram enyhe iróniával , hogy nem teszek én el semmit. Eltettem ugyan, de karácsony előtt két nappal süthettem másikat. Rájártak, s mi tagadás, én is. Igazuk is van, akkor még jól esik, de ünnepek alatt már rá sem bír nézni az ember.

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 3 teáskanál só
  • 25 dkg margarin
  • 25 dkg zsír
  • 25 dkg túró
  • 25 dkg reszelt sajt
  • 4 tojássárga
  • 2-3 evőkanál tejföl
  • 1 tojásfehérje lekenni 
  • magok beszórni- mák, szezámmag, lenmag
Így készült:
A hozzávalókat a tojássárga és tejföl kivételével összegyúrtam-morzsoltam, majd hozzáadtam a tojássárgákat és kevés tejfölt, majd még annyit, hogy összeálljon a tészta, de kemény maradjon. 
2-3 órai pihentetés után nem túl vékonyra kinyújtottam.
A tojásfehérjét villával felvertem egy nagy csipet sóval, lekentem vele a tésztát, magokkal beszórtam, derelyemetszővel felvágtam.
Tepsibe pakoltam s 180 fokon pirosra sütöttem őket.
A második adag már kevésbé volt kapós. Pedig nem lett kevésbé finom, sőt picivel több só került bele, mert elsőként egy leheletnyit sótlan lett. De annyi versenytársa volt... 

2 megjegyzés:

  1. Erre én mindig rá tudnék nézni :-) Nagyon finom lehetett, mint mindig minden nálad!
    Karácsonyra a Te sajtos stanglidat sütöttem meg, amit még tavaly tavasszal láttam nálad, csak tökmagtól kezdve mindenféle magvakkal meg szoktam szórni:

    http://katalin-konyha.blogspot.hu/2015/05/sajtos-stangli-gerditol.html

    Azóta sokszor megsütöttem már, kedvenc lett! Csak úgy szokam mondani, hogy csinálok a Gerdi féle stanglit :-) :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, a sóst én sem bírom megunni. Legalábbis később, mint az édeset.
      Örülök, hogy így meghonosodott nálatok a "Gerdi féle stangli"! :-) Már nagyon sokféle sós rúd van a blogon, magam sem tudom, mennyi. De mind finom...

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...