Narancslekvár, cukrozott narancshéj

Régóta dédelgetett terv várt valóra a napokban...
Időm nem sok, egyébre kéne, úgy hogy rövidre fogom.
Citromhabnál láttam nemrég viszonylag rövid idő alatt elkészíthető kandírozott citrushéjat, próbáltam követni az utasításait. A narancslekvár meg régóta izgatja a fantáziámat, egy magazinban talált recept az alapja, de ezt már kevésbé követtem.

Így készült: 2 kg narancs és egy citrom héját zöldséghámozóval lehúztam úgy, hogy lehetőleg minél kevesebb fehér rész maradjon rajta.
Annyi vízben, amennyi éppen ellepte, feltettem főzni. 4-5 perc főzés után a levét leöntöttem, s még kétszer főztem, levét elöntöttem. Ekkor megmértem, s annyi cukorral tettem fel főni, amennyit a héjak nyomnak. Persze annyi vizet is adtam hozzá, amennyi ellepi. Addig kéne főzni, ameddig áttetszővé válnak. Jó ideig főztem, ekkor, mikor belekavartam, töredeztek össze, ezért úgy döntöttem, ez már áttetsző.
Leszűrtem róla a folyadékot, s még melegen kristálycukorba forgattam, tálcára egymás mellé rakosgattam. A kamrában vár sorsára, néhányszor már csemegéztem belőle:-)
Nem tudom, hogy kéne viselkednie, másnap egyik-másik még nem volt kemény, kívülről ragacsos cukorszirup borította, de 3 nap múltán mindegyik száraz lett.

A lekvárhoz a narancsokat megfosztottam a külső fehér borítástól, a citromot szintén, azt még a gerezdeket borító hártyától is. Egy grapefruitot is tettem bele, szintén hártya nélkül. Durvább darabokra vágva főni tettem 70 dkg cukorral. Mintegy két órán át főtt, időnként megkavarva. Ekkor pici szalicilt tettem bele, alaposan kimosott üvegekbe szedtem, lekötöztem, szárazdunsztba raktam, itt hagytam kihűlni.
Enyhén kesernyés utóíze van, talán a grapefruittól, vagy a narancsok hártyáját is ki kellet volna hagyni? De ez nagyon hosszadalmas és maszatos munka lenne... Ettől eltekintve finom, s nem is lett nagyon folyékony, mire kihűlt, besűrűsödött.
3 pici és 3 nagyobb, 4 dl-es üveggel lett belőle.
Még valamit: mielőtt munkához láttam volna, néhány órára ecetes vízbe áztattam a felhasználandó gyümölcsöket, így állítólag a tartósításhoz használt vegyszerek egy részétől meg lehet szabadulni. No meg alapos sikálással. De amiket olvastam a déli gyümölcsök tartósításához használt szerekről, ezek héja igazi méreg. Talán meg sem kéne ennünk...

12 megjegyzés:

  1. Nagyon sok finomságot készítettél:) Narancslekvárt már főztem, tényleg nagyon macerás. A kandírozott narancshéjat még sosem próbáltam otthon elkészteni, igaz nem is sokszor használom. De lehet, hogy igazad van, mert például citromból lehet biot venni, de a többi citrusfélével mi van? Azokat is kezelik.

    VálaszTörlés
  2. Szeretem a narancs dzsemet, tavaly én is főztem egy-két üveggel. Különleges íze van, szerintem finom! Guszta a Tiéd is!

    VálaszTörlés
  3. Trollanyu, köszi:-) És még mennyit szerettem volna... Én is először készítek kandírozott narancshéjat, most rakosgattam dobozba őket, rágcsáltam is belőle. Fincsi:-)
    Annyi mérget megetetnek velünk, amiről nem is tudunk, eggyel több vagy kevesebb... na azért nem így van, amit lehet, próbálom elkerülni, de a citromhéj olyan finom...

    Illéskrisz, köszönöm:-) Szerintem fogok ezután is főzni, egy-két sütibe kipróbálom, aztán a család visszajelzése dönt:-)

    Petra, főleg így egy kalap alatt a kettőt:-)

    VálaszTörlés
  4. Jól hangzik a narancslekvár, viszem is a leírásodat! Van, illetve volt, illetve remélem, meg is lesz, szóval van néhány sütireceptem, amibe kifejezetten narancslekvár kell. Most már legalább házilag el tudom ezt is készíteni! :)

    VálaszTörlés
  5. Citromhabtól én is "lenyúltam" a kandírozást. Azt (is) vittek szombaton a nagylányok a sulis karácsonyi vásárba.

    Tegnapelőtt meg narancslekvár készült, a kicsik azt adtak óvónéniknek és dadusoknak.
    Fotó híjján (írtam ma erről nálam) ez nem lesz posztolva, de amúgy a recept innen van http://www.oetker.hu/oetker_hu/html/default/debi-78xkqx.hu.html (kis módosítással). A narancsokat nem hártyikáztam le (tavalyelőtt olyant is készítettem, finom volt, de eldöntöttem, hogy olyant 2x készítettem: először és utoljára :p ), hanem a gerezdeket szépen turmixgépbe tettem a narancslével és adj neki. Maradtak darabkák, de mi kimondottan élveztük. És még fogok olyant készíteni (igaz már csak 1 zacsi dzsemfixem van, s decemberben nem kapható)

    VálaszTörlés
  6. Hankka, nekem is van néhány narancslekváros receptem, karácsonyra teszek is egy próbát. Találtam másféle, dzsemfixes receptet is, de nekem ez szimpatikusabb volt. Amúgy inkább időigényes, mint bonyolult.

    4Gyerek, mindjárt nézem, ha le nem ragad a szemem, mire odaérek:-)
    Én lekvárom darabos, de ez nem baj. Inkább az enyhe kesernyés utóíz zavar. Tied is kesernyés? Vagy elszúrtam? Nem vészes, kíváncsi vagyok sütiben milyen lesz. Holnap teszek egy próbát:-)

    VálaszTörlés
  7. Békés, Boldog Karácsonyt! :)

    VálaszTörlés
  8. Boldog, békés karácsonyt kívánok nektek!
    De jó ez a cukros narancshéj :)

    VálaszTörlés
  9. Csilla, köszönjük szépen, Nektek is boldog karácsonyt!

    Adél, köszi:-)
    Nektek is kellemes karácsonyt kívánok!

    VálaszTörlés
  10. Szia Gerdi!
    A lekvárral kapcsolatban:én is készítettem korábban, amikor kis mennyiséggel próbálkoztam, és teljesen leszedtem a fehér részeket, akkor nem lett keserű. Amikor másodszor nagyobb volt a mennyiség és kevesebb a türelem, akkor kesernyés lett. Nekünk így is ízlik, sütiben pedig nem lehet érezni ezt a mellékízt.Ja, és a grepefruit rásegít a keserű ízre, múltkor valamibe tettem, hogy mentsem, de nem volt jó.
    Az én receptem itt van, ha érdekel, bár lehet, hogy ugyenez, mint a Tiéd:
    http://nassolo.blogspot.com/2010/12/narancsos-omlos-keksz.html

    VálaszTörlés
  11. Mariam, köszönöm a tapasztalataid megosztását. Eddig még nem kaptam magyarázatot a keserű utóíz okára. Persze a grapefruit gyanúsított volt. Meg a gerezdeket elválasztó hártyák, ugyanis a fehér részeket leszedtem becsülettel.
    De már 3 sütibe is tettem belőle, s egyáltalán nem érzik a keserű íz rajta, csak ha úgy magába kanalazok belőle. De így is szeretem:-)
    Megyek, megnézem a Te változatodat is!

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...