Töltött krumpli

Megmaradt emlékeimben egy gyerekkori népmese. Arról szólt, hogy a főhős folyton elégedetlenkedett, hogy nem ehet elég édességet. Valakitől hallotta, hogy van egy ország, ahol minden cukorból van, ez a Mézi-mázi, ha jól emlékszem. El is indult, hogy megkeresse, s addig ment, mendegélt, míg rá nem talált. Itt aztán méz folyt a patakban, szörp volt a kútban víz helyett. De a sok édességet megelégelvén, megörült, mikor az egyik ablakban sonkát látott. De kiderült, hogy az is cukorból van, csak a savanyú arcú lakók egyike szeretett volna felidézni valami sósat. Itt aztán hősünk is ráébredt, hogy nem is jó egy csupán édességből álló világ, amit én is nagyon jól tudok.
Éppen ezért, hogy nehogy elegetek legyen a sok sütiből, helyette most valami mást hozok, egyik kedvencünket, ami garantáltan nagyon finom és... nem édes:-)

Hozzávalók:

  • 12-14 darab nagyobb, nagyjából egyforma méretű krumpli
  • 60 dkg darált hús
  • 1 nagy fej hagyma
  • kevés olaj
  • bors
  • pirospaprika
  • 2 teáskanál házi ételízesítő
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 20 dkg reszelt sajt
  • 1 tojás
  • 2 dl tejföl
Így készült:
A krumplit héjában megfőztem. Leszűrtem, s még azon melegében megpucoltam.
Míg hűlt, elkészítettem a tölteléket. Az apróra vágott hagymát kevés olajon üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a darált húst, sót, borsot, paprikát, ételízesítőt, belepréseltem a fokhagymát s morzsásra sütöttem. Megkóstoltam, hogy elég sós-e. Kicsit sósabb legyen, mert a krumplit nem szoktam külön sózni. Ha kész, leveszem a lángról, a reszelt sajt háromnegyedét és a tojást belekeverem.
A tepsit vékonyan kiolajoztam. A krumplik belsejét kanállal kivájtam, a hulladékot a tepsibe szórtam, s köré helyeztem a "csónakokat". 
Megtöltöttem őket. Ha marad töltelék, a krumpliforgácsokra lehet szórni. Mindegyik tetejére 1-1 teáskanál tejfölt teszek, megszórom a maradék sajttal, s 190 fokra előmelegített sütőben megpirítom.
Elég régen, egy újságban találtam a receptet, s kissé átalakítva, meghonosodott a konyhában, sőt, a testvéreim is készítik. Kissé elfelejtődött, mert elég rég készült, de a napokban eszembe jutott s gyorsan el is készítettem vacsorára. Másnapra is maradt, s bár frissen a legfinomabb, újramelegítve sem megvetendő:-)

3 megjegyzés:

  1. Ez aztán fincsi lehet! :) Tetszik az ötlet! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagymamám hasonlóan készítette, finom falat!:)

    VálaszTörlés
  3. Az édességből soha nem elég, legalábbis nekem. :D
    Nálunk is gyakran készül hasonló töltött krumpli, és mindig nagy sikere van. Jó, hogy eszembe juttattad, lehet ez lesz a szombati ebéd. :)

    VálaszTörlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...