Boci tészta

Másodjára sütöttem meg rövid időn belül ezt a sütit. Nem csak azért, mert egyszerű és finom, hanem mert első alkalommal kifelejtettem belőle egyik összetevőt. Mikor már a tepsiben várta, hogy beteljesüljön a sorsa, vettem észre, hogy az olajat csak odakészítettem, de nem került bele. De így is meglepően finom volt. Aztán úgy 2-3 hét múlva Gergő az Erzsébet-bálba való készülődés hevében bejelentette, hogy sütit is kell vinni. Egy ilyen gyors süti még belefért, meg aztán úgy is kíváncsi voltam, hogy a kifelejtett olaj tetézi-e a finomságát a sütinek. Csak omlósabb lett, de valahogy az előző mégis jobban ízlett. Vagy csak az újdonság varázsa tette meg akkor a hatását?
Igazából a szalalkáli keltette fel az érdeklődésemet, ugyanis ezt a fújtatót még nem használtam kevert sütibe. De nagyon jót tesz neki, piskóta állagú lett tőle a süti. Finom, puha, s a barna részbe belecsempészett csoki is dob rajta.

Az olajmentes, első süti
Hozzávalók:
2 dl-es bögrével mérve:

  • 3 bögre liszt
  • 2 bögre cukor
  • 1,5 bögre kefir 
  • 0,5 bögre olaj
  • 3 tojás
  • 1 csomag szalalkáli
  • 1 evőkanál kakaó
  • 10 dkg étcsokoládé
Így készült:
A tojásokat elkevertem a cukorral, majd a kefirrel, olajjal, liszttel elkevert szalalkálival. 
A simára kevert massza kétharmadát kikent tepsibe simítottam. A többihez kevertem a kakaót és a gőz fölött felolvasztott csokit. 
A tepsiben lévő masszára kanalaztam, majd villával lazán átkevertem a kétféle tésztát.
180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.

Ilyen egyszerű elkészíteni, s ugyanannyira finom. 
(Recept forrása: Édes és sós házi sütemények. Jó néhány sütit sütöttem már a könyvből, s még jó néhány várat magára.)

16 megjegyzés:

  1. Szakálival még én sem sütöttem, olajat viszont szoktam használni a sütikbe és szeretem is, mert állagot kölcsönöz nekik.
    Nagyon finom sütit sütöttél és mutatós is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Janka! Én szoktam szalalkálival sütni, de csak lapokat. Szeretem őket, mert mindig jó puha lesz tőle a tészta.

      Törlés
  2. Ezt a verziót nem ismertem eddig, én a túrós változatot szoktam készíteni, ezt: http://www.nosalty.hu/recept/boci-szelet-2
    Egy időben hetente kétszer is kellett csinálnom, annyira bejött a családnak. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Adri, köszönöm a linket! Én még nem sütöttem a túrós bocit, de ha megsütöm, hasonlóan fogok járni, mint Te:-) A túrós sütik nálunk is nagy kedvencek. A reszelt túróst például minden ünnepre rendeli a Fiam. Persze senki sem tiltakozik:-)

      Törlés
  3. Örülök, hogy újra itt vagy:-)
    Szép lett a sütid, és biztosan finom is. Szalakálival én sem nagyon szoktam sütni, talán egyszer egy perecet, ha jól emlékszem :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönöm! Minden újabb nekilendülés és elhatározás után holtidő jön. Nagyon várom már a téli szünetet, hogy feltöltődhessek, akkor talán több energiám lesz.
      Pedig finomak a szalalkális sütik. Sós perecet sütöttél vele? Na az is kipróbálásra vár:-)

      Törlés
  4. Én egy másik boci sütit próbáltam ki nemrég, finom volt, ez is annak néz ki! Tetszik az a rész is - az első verziónál - ahol már szinte csíkos mint egy zebra... :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsa, nem csak annak néz ki:-) Én is láttam már más sütit is ezen a néven.
      Az a csíkos rész véletlenül lett olyan. Másodjára már nem sikerült csíkosra:-)

      Törlés
  5. Mindkét változat nagyon finomnak tűnik, jók az ilyen egyszerű kevert tészták! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Visszajöttem, nagyon sok boldog névnapot kívánok szeretettel! :)))

      Törlés
    2. Hankka, köszönöm szépen, nagyon kedves vagy!

      Törlés
  6. Boci muffint készítettem már, nagyon finom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, muffinnak is finom lehet! De mutatósak lennének, jó ötletet adtál, köszönöm!

      Törlés
  7. Nem ismertem ezt a verziót, de nagyon finom puhának néz ki:) A szalakáli sütés közben olyan, mint egy bűzbomba, ritkán használom, anyukám a soklapos sütiket sütötte vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, valóban olyan puha, mint egy piskóta.
      A szalalkáli újabban nem annyira fojtós szagú, régebben az egész konyhában érzett, de ezúttal egyáltalán. Eddig én is csak lapokat sütöttem vele, de kevertben is jól működik.

      Törlés
  8. Ezt a fajta túró nélküli változatot én foltos süteményként ismerem, és imádom. Amennyire egyszerű, annyira finom! Bár szalalkálival még soha nem készítettem, érdekesnek is találtam, amikor olvastam a receptedet. Viszont hiába felejtetted ki az olajat, mégis látszik a fotókon, hogy olyan jó laza és szaftos a tésztája... :P

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...