Sajtos rúd Okkitól

Nem mostanság készült, még az előző Blogkóstoló idején, amikor is Okki blogjából kellett szemelgetnem. Sok receptet szemeltem ki, ezt el is készítettem. Nem csalt a megérzésem, olyan lett, amilyennek én szeretem: omlós, sajtos, ropogós. Kétszer egymás után megsütöttem, annyira elnyerte a tetszésemet. Sőt, ezután sem lesz elhanyagolva, biztos vagyok benne.
A recept eredetije Okkinál, én azért picikét változtattam rajta, "jó" szokásomhoz híven:-)

Hozzávalók.

  • 40 dkg liszt
  • 20 dkg reszelt sajt + a tetejére
  • 15 dkg margarin
  • 15 dkg zsír
  • szükség szerint tejföl
  • 1,5 teáskanál só
Így készült:
A lisztet, sajtot -trappistát használtam-, zsírt, margarint, sót tálba tettem s összegyúrtam. Nekem némi rábeszélés árán tejföl nélkül is összeállt a tészta, így kihagytam belőle.
Rövid pihentetés után -ez el is maradhat, ha sürget az idő- kinyújtottam a tésztát, reszelt sajttal megszórtam, a nyújtófával rányomkodtam, majd derelyemetszővel tetszőleges rudakra szabdaltam.
Tepsibe rakosgattam, 180 fokos sütőben világosra sütöttem. 

A só adagolásával még mindig hadilábon állok, inkább sokszor kevesebb sót teszek az ételbe. Sütivel más a helyzet, azt már kitapasztaltam, hogy kelt tészta esetén az 1 kg liszthez 2 teáskanál só kell átlagos sósság eléréséhez. No de ez is lehet csapott és púposabb. Én bizony összegyúrás után meg szoktam kóstolni a nyers tésztát. Ennek kicsit sósabbnak kell lennie, de a sajttól is függ, mennyit igényel a tészta.
Ez így, ahogy volt, nagyon finom lett. Az ünnepekre is el fogom készíteni, főleg, mert előre is megsüthető. Csak aztán kapjak neki megfelelő rejtekhelyet:-) 


7 megjegyzés:

  1. Hm, nagyon finom rágcsálnivaló! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta, sós nasira bármikor kapható vagyok, így most ezekből a finom rudakból is szívesen fogadnék párat! :)

    VálaszTörlés
  3. Én is mindent kóstolgatok :) Az ünnepi rágcsákhoz listára teszem!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszták ezek a rudacskák! Tetszenek! :) Ezek is mennek a listámra :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szeretem az ilyent. Jöhetne egy jó adag ide is :)

    VálaszTörlés
  6. Milyen jó, hogy Te is elkészítetted. Örvendek, hogy ilyen nagy sikere volt! :)
    Jól is jönne most már darab egy kis délutáni rágcsának. ;)

    VálaszTörlés
  7. Jaj, de rég jártam nálad (meg igazából mindenkinél).
    De most itt vagyok és nézelődök egy picit...
    Annyi édességet ettem az előbb, úgyhogy most ezen a sós nasin nagyon megakadt a szemem. De jó lenne rágcsálni. :)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...