Baconos turbánok

Leányzó már egy ideje nyüstöl, hogy baconos kiflit süssek neki. Tegnap eljött az ideje, bár nem kifli lett belőle. Kissé megcsűrcsavartam a tésztát, a szalonnaszeletekkel együtt. Nem volt reklamáció önfejűségem miatt:-)


Hozzávalók:

  • 1 kg liszt + 15 dkg rétesliszt
  • 5 dl tej
  • 4 dkg élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 2 teáskanál só
  • 1,5 dl tejföl
  • 2 tojás
  • 4-5 evőkanál olaj
  • 30 dkg szeletelt bacon
  • 1 tojás lekenni
Így készült:
3 dl langyos tejben elkevertem a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt. Hagytam felfutni.
A lisztet, sót tálba tettem, beleütöttem a tojásokat, hozzáadtam a tejfölt. Beleöntöttem az élesztős tejet , a többi langyos tejet s összevegyítettem. Az olajat is ráöntöttem s megdagasztottam. 
Mikor megkelt a tészta, kinyújtottam. Hosszú, ujjnyi vastag csíkokat vágtam belőle. Felére rátettem a bacont, másik felét ráhajtottam. Így két tésztaréteg közé került a szalonna. Összesodortam, majd koszorúvá tekertem. 
Tepsibe tettem, tojással lekentem.
180 fokos sütőben szép pirosra sütöttem.

1 kg lisztből terveztem készíteni, de alábecsültem a tej mennyiségét, annyira, hogy még 15 dkg liszt kellett, hogy megfelelő állagú legyen a tészta. Ezt -is- szeretem a kelt tésztában, hogy tejjel, illetve liszttel lehet korrigálni, ha túl kemény lett vagy éppen lágy a tészta. 
Az utolsó vastagabb csík tésztába nem jutott bacon- kis tejföl és reszelt sajt keverékével megtöltöttem s kiflinek formáztam.
Vacsira is ettünk belőle, s maradt mára tízóraira is. Szerettük:-)

4 megjegyzés:

  1. Ebből azonnal kérek, rögtön akár hármat is! :) Eszméletlen jól néz ki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Martinelli, köszönöm! A csudába, az utolsó hármat reggel odapakoltam Férjuramnak... No de legközelebb az első hármat kapod:-)

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...