Kávés-kakaókrémes piskóta

Leányzó jegyezte meg, hogy úgy eltelt a karácsony, mintha nem is lett volna. Meg is indokolta, hogy miért: mert nem volt időnk ráhangolódni. S milyen igaza van! Már hetekkel előtte ott a tudat, hogy közeledik, közeledik, s ha el is felejtenénk, lépten-nyomon emlékeztetnek rá a kirakatok, boltok, kivilágítások, de hiába a sok cicoma, ha a gondolataink minden mással le vannak foglalva. S péntek délutántól, ki-ki hazaesve iskolából, munkából, próbáltuk biztosítani, hogy minden a szokásos menetrend szerint haladjon. Ez többé-kevésbé sikerült, mégis hiányzott valami. De a lényeg: a család együtt volt. S ennél nagyobb ajándékot az elkövetkező karácsonyokra sem kívánok.
Én szinte ki sem mozdultam a konyhából, a többiek takarítottak. Elkészült minden időben, amit elterveztem, s mint mindig, most is túlzásba vittem. Tanulhatnék már belőle... Többféle süti készült, a legtöbb kipróbált recept, ez viszont új. Nem is recept alapján készült, csak egy sima piskóta kétféle ízesítésű krémmel.

Hozzávalók:

  • 7 tojásból piskóta
  • 6 dl tej
  • 1 tojás
  • 2 csomag vaníliás pudingpor
  • 20 dkg cukor
  • 25 dkg vaj
  • 1 evőkanál holland kakaó
  • 1 evőkanál őrölt kávé
Így készült:
Elkészítettem a piskótát. Most, mivel egyedül készítettem, a fehérjéket az összes cukorral kemény habbá vertem, majd rövid ideig a hozzáadott sárgákkal, végül lassú mozdulatokkal belekevertem 7 evőkanál lisztet és fél csomag sütőport. Nagy tepsibe sütöttem. Kihűlés után vízszintesen kettévágtam. 
A krémhez elkevertem a tojást a pudingporokkal, pici tejjel és 1 evőkanál cukorral -ezt a kimért 20 dkg-ból vettem el-. Fokozatosan hozzákevertem a többi tejet is, majd állandóan kavarva sűrűre főztem. Hagytam kihűlni, közben sűrűn átkevertem. 
A vajat a többi cukorral elkevertem, majd kanalanként hozzáadtam a kihűlt pudingot.
A krémet kettéosztottam. Felébe kevertem a kakaót, ez került a két piskóta közé, a másik felébe a kávét vegyítettem, ezt a piskóta tetejére kentem.
Amúgy a karácsony a kedvenc ünnepem. Mindig várni szoktam, most változó intenzitással. Szeretem a fenyő illatát, az együtt díszítését, a családi vacsorát, a régi emlékeket... A másnapi nagy családi összejövetelt, a gyerekek örömét. Mindez megvolt idén is, s remélem, ez is egy volt a szép emlékű karácsonyok közül. 





3 megjegyzés:

  1. El tudom képzelni, milyen sokat dolgoztál,és biztos nagyon el is fáradtál, de fő, hogy együtt voltatok és minden jól sikerült.
    Nálunk is gyorsan elteltek a napok, vendégvárással, vendégségbe járással, mint mindig... :-) Még hátra van a Szilveszter és az új év, aztán jöhetnek a munkás hétköznapok :-)

    VálaszTörlés
  2. Ja, és elmaradt, hogy finom lehetett a sütid, és nagyon jól néz ki a fiatalság :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönöm szépen! Nagyon gyorsan eltelnek ezek a napok, ki se heverjük jóformán karácsonyt, máris nyakunkon a szilveszter. Aztán kettőt pislogunk, s vége a szünetnek. De minden jó hamar eltelik, aztán jönnek másmilyen napok. De nem bánkódom miatta, az idő telik, ha akarjuk, ha nem.

      Törlés

Csokis-meggyes piskóta

 Másodjára sütöttem rövid időn belül, azért is, hogy fotó készülhessen róla. No meg mert megfelelő sütemény hosszú útra csomagoláshoz.  A pi...