Ha nem is túl gyakran, de évente néhányszor készítek lepényt. Olyan finom, mifelénk szokásosat. Hazatérve otthonról -Zilahról-, még telve az ott szerzett tapasztalatokkal és régi emlékek felelevenítésével, nekiláttam nagymamáim lepényének. Kétféle készült, almás és a kedvenc, kapros-túrós. ( Van már a blogon néhány változat,
itt és
itt. Mindegyik igen finom!)
A tészta nem egészen hagyományosan készült, mert margarinnal dagasztottam. Fel nem bírom idézni, nagyszüleimnél hogyan készült, szerintem sima, házi tejjel dagasztott kelt tészta volt. Anyukám is sütötte, többféle töltelékkel, de arra sem emlékszem, Ő milyen összetevőket használt a tésztához. Én így készítettem:
Hozzávalók:
A tésztához:
- 1 kg liszt
- 25 dkg margarin
- 1 teáskanál só
- 4 dl tej + szükség szerint
- 1 evőkanál cukor
- 4 dkg élesztő
- 3 kisebb tojás (házi)
Az almatöltelékhez:
- 5-6 nagyobb alma
- 4 evőkanál cukor
- 1 mokkáskanál fahéj
- 2 evőkanál gríz
A sütéshez:
Így készült:
A tejet megmelegítettem, elkevertem benne a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt. Hagytam felfutni.
Közben a lisztet, sót tálba tettem, elmorzsoltam a margarinnal. Hozzáadtam a tojásokat, élesztős tejet és gyúrni kezdtem. Közben még kevés tejet öntöttem hozzá, hogy közepesen kemény, könnyen dagasztható tésztát kapjak.
A tésztát letakarva hagytam megkelni.
Közben az almákat megmostam, héjastul lereszeltem. Kicsavartam a levét, majd elkevertem a cukorral, fahéjjal, grízzel. Ízlés, illetve az alma minőségétől függően több cukor is kerülhet bele. Ez a töltelékmennyiség fele tésztához volt elég.
A megkelt tésztát enyhén lisztezett deszkára borítottam. 25 kis gombócra osztottam. Lehet kevesebbre is, akkor nagyobb lepények lesznek.
A kis gombócokat egyenként vékonyra, hosszúkásra nyújtottam. Felére tölteléket tettem, másik felét ráhajtottam, a széleit körbe lenyomkodtam.
Olaj és zsír keverékében, serpenyőben sütöttem, közepes/kis lángon. Nem kell hamar sülnie, hogy a töltelék is, a tészta is átsüljön.
A tészta másik fele tetszés szerinti töltelékkel készíthető: lekvár, cukros dió, édes tehéntúró, sós juhtúró kaporral vagy anélkül, reszelt sajt... sok minden kerülhet bele. Sőt, útközben, az Aranyosfői jégbarlangnál egy langaléta gyerek-azt néztem, hogy a csudába fér el hosszában a lakókocsi-konyhájában- az áfonyalekváros mellett, amilyet mi kértünk, krumplisat meg káposztásat is sütött. Mifelénk olyan nem készítettek, de miért is ne...
A tészta semleges ízűre készült, se nem sós, se nem édes, mivel kétféle töltelékkel készült, de a belesült édes és sós töltelék megízesíti.
S ha már nosztalgiázok, néhány fotó "otthonról", szülővárosomból:
|
A szépen felújított Vigadó ... |
|
...és az igen elhanyagolt állapotban lévő téren álló Wesselényi-szobor |
|
Az út túloldalán ilyen szépen burkolt, virágos és gondozott. |
|
A Polgármesteri Hivatal épülete. Nem, nincs ünnep, csak mindig, minden ki van lobogózva. Valamit bizonyítani akarnak vele... |
|
Ebben az iskolában tanult Ady Endre |
|
Ennyi látszik a gyönyörű református templomból a főtérről. Sikeresen elrejtették. Zilah legrégebbi -13.századi-, sokszor felújított épülete |
|
És újra a hányatott sorsú szobor, melynek környéke ifjúkorunk találkahelye volt. |
Zilah rengeteget változott a majd 20 év alatt, mióta otthagytuk. A külterületek beépültek, egyre terjeszkedik a város. Néhol azt sem tudtuk, épp hol járunk. Néha örömteli látvány, máskor elszomorító, amit tapasztalunk. Aminek legjobban örültem, de sajnos nem sikerült lefotózni: végre magyarul -és németül- is olvashatjuk a város nevét a helységnévtáblákon. Remélem, mikor újra hazajutunk, még így láthatom!
Egy nap a környéket is bejártuk, azaz a közelben fellelhető nevezetességeket. Azokról is érdemes szót ejteni! Legközelebb következik...