Mákos krémes

Ezzel a sütivel szeretnék nagyon boldog új évet kívánni mindenkinek!

Ez az egy édes süti készült szilveszterre, sós rágcsálnivalóból több is. Még karácsonyra terveztem egy mákos krémes sütit is, szerencsére nem sütöttem meg azt is.
Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, már csak azért sem, mert ismerem magam. Az elmúlt év meg olyan volt, hogy majdnem mondhatnám, az új is legalább olyan legyen. Egy esemény volt, amit soha többet nem kívánok átélni. Igaz, csak anyagi vonzata volt, s látván-hallván, mások miken mennek keresztül, azt mondtam, ennél nagyobb bajunk soha ne legyen. Nagyon nagyot csalódtam az igazságszolgáltatásban. Igaz, nem először, de most már azt vallom, az igazság odaát van. Ha van egyáltalán. (Azt hiszem, ez a történet is megér egy misét, egyszer csakazértis elmesélem).
Nem nyavalygok, előretekintünk, nem kell hogy többet adjon ez az év, de ne is vegyen el semmit.
Akkor sütizzünk, s legyünk vidámak! 😀

Hozzávalók:
Tészta:

  • 3 tojás
  • 20 dkg cukor
  • 1 vanília
  • 20 dkg liszt
  • 20 dkg darált mák
  • 1 dl olaj
  • 1 dl tej
  • 1-1 citrom és narancs kicsavart leve
  • 1 csomag sütőpor
Krém:
  • 2 csomag tejszínízű pudingpor
  • 4 evőkanál cukor
  • 6 dl tej
  • 5 dkg vaj
  • 2 dl tejszín
Így készült:
A tésztához alaposan elkevertem a cukrot, vaníliás cukrot a tojásokkal. Hozzáadtam a lisztet, mákot, sütőport, olajat, narancs és citrom levét, simára kevertem. Végül a tejet kevertem hozzá, 2-3 részletben.
180 fokos sütőben tűpróbáig sütöttem. (Használt tepsi mérete 28×32 cm.)
Mikor kihűlt, a lapot vízszintesen éles, hosszú pengéjű késsel kettévágtam s megtöltöttem a krémmel.
Így készült a krém: a pudingokat kevés tejjel simára kevertem. Hozzáadtam a többi tejet és cukrot, kis lángon állandóan kavargatva sűrűre főztem. Azon forrón hozzákevertem a vajat és időnként megkeverve hagytam kihűlni. A tejszínt kemény habbá vertem. Előbb egy kanállal kevertem el belőle a pudingban, majd még két részletben hozzáadtam s óvatosan összekevertem.

Nagyon finom, puha süti lett belőle. Nem túl édes, ahogy én szeretem. 
Egy olvasóm, Annamari adta az ötletet a krémhez, írván, hogy Ő tejszínhabbal lazítja a vajkrémeket. Nem tudom, nála hogyan készül, de így is finom lett a krém, s valóban könnyedebb, mint a vajkrém. 


14 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, és nagyon finom is lehet. Egyszer kipróbálom. Nem tudom, magát a vajkrémet hogyan lehet lazítani tejszínnel, hiszen a tejszín szerintem "elvágja" a vajat. Ennél is kíváncsi voltam, hogyan fog elegyedni a vaj a tejszínnel, de jó ötlet beleolvasztani a pudingba. Így már igen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Edith! Nekünk ízlik, remélem, nálatok is sikere lesz. Na ezért nem mertem a szokásos vajkrémet tejszínhabbal keverni, de lehet, működik. Remélem, Annamari majd beavat a titkába! :-)

      Törlés
    2. Ezt a makosat biztosan meg fogom sutni es a kovetkezo recepted, azok a szivecskek is gusztak. En lagyabb vajat szoktam a cukorral habosra keverni, abba a suru pudingot, es amikor ez mar szep sima krem, akkor keverem hozza a tejszint. Csak vaj es porcukorhoz en se szoktam tejszinhabot keverni. Vagy puding vagy mascarpone, vagy tojasos krem mindig megy a tejszinhab elott a vaj+porcukorhoz. A tejszinhabbol mindig egy nagyobb kanalnyit lazitonak gyorsan a kremhez keverek, nem baj, ha osszetorik, es utana forgatom ovatosan a tobbi habot bele.

      Törlés
    3. Köszönöm szépen, Annamari! Úgy gondolom, egy darabig nem fogok krémes sütit sütni, megvárom, míg mindenki kiéhezik rá :-) De alkalomadtán ki fogom próbálni a tejszínhabos krémet.

      Törlés
  2. Nagyon guszta süti!
    Az, hogy csalódtál az igazságszolgáltatásban, nem a te hibád. Néhány éve hallottam a rádióban egy riportot egy jogászprofesszorral, aki megkapta a kérdést, miszerint az emberek igazságérzete sokszor nem esik egybe az ítélettel. A professzor válasza az volt: Kérem, itt mi nem igazságot, hanem jogot szolgáltatunk.
    Vagyis: kinek az ügyvédje erősebb/vagy a bíró (véleménye) merre lejt, attól függ az ítélet.
    Kívánom, hogy teljesüljön, amit magatoknak kívántál az idénre!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!
      Teljesen egyetértek az írottakkal, s a tapasztalat is ezt mutatja. Itt egy balesetről van szó, ahol a másik fél a helyszínen elismerte, hogy hibázott, később megváltoztatta a vallomását, s neki adtak igazat. Röviden ennyi, de kisebb regényt lehetne róla írni.

      Törlés
  3. A sütit én is ki fogom próbálni, rég sütöttem mákosat. Adjon Isten minden jót, jobb évet, mint tavaly volt. Mitől félünk, mentsen meg, amit várunk, legyen meg. Szeretetet, békességet, egészséget- boldog Új évet a családnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen, Nektek is kívánok minden elképzelhető jót az új évre!
      A sütihez sok sikert! Remélem, Nektek is ízleni fog! :-)

      Törlés
  4. Finom sütivel léptetek át az új évbe 😊
    Kívánom, hogy minden vágyatok úgy teljesüljön, ahogy szeretnétek!
    BÚÉK az egész családnak 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Szépen, Katalin!
      Nektek is kívánok nagyon boldog, egészséggel, sok sütéssel-főzéssel, kirándulással teli új évet! :-)

      Törlés
  5. Ha mákos, akkor csakis finom lehet a süti. 😊 Nagyon guszta!
    Kívánom, hogy új év hozzon sok örömet, egyetértést és szeretetet! Boldog új évet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!
      Nektek is kívánok minden jót az új évben! :-)

      Törlés
  6. Ez a mákos süti nagyon guszta, biztosan finom. Boldog új évet! 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Vanilin! Boldog új évet kívánok Nektek is! :-)

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...