Káposztás galuska...

... azaz nokedli.
Ha tészta, akkor nekem határozottan a káposztás a kedvencem. Mégis ritkán készítek, mert... tudomisén, a gyerekek nem eszik meg, és időigényesebb, mint egy túrós tészta. Tényleg, annak idejét sem tudom, az mikor készült utoljára. Szóval, mikor még itthon volt Gergő, említettem neki a káposztás tésztát, hogy én igencsak szeretem, s kéne készítsek, hátha ezt is megszeretné, mint annyi más ételt, mióta maga ura (majdnem). Akkor nem került rá sor, de néhány napja elővettem a kamrából a fej káposztát, ami egy hónapja körül vár felhasználásra. Nem volt itthon tészta- így a galuska mellett döntöttem. Amivel valahogy úgy vagyok, mint a palacsintával, nem szeretem készíteni. Mert sok vele a mosatlan. De azért most nekirugaszkodtam, s két napra való második fogás lett belőle, gyümölcsleves mellé.



Hozzávalók:
A káposztához:

  • közepes fej káposzta fele
  • 3-4 evőkanál olaj
  • csapott mokkáskanálnyi bors (illetve ízlés szerint)
A galuskához:
  • 50 dkg liszt
  • 3 tojás 
  • víz
  • só és víz a főzéshez
Így készült:
A káposztát lereszeltem. Kevés olajat tettem alá, sóztam és kis lángon, fedő alatt párolódni tettem. Sűrűn meg kell kavarni, mert hajlamos odaégni. Ha picit odakapódik, nem is baj, jobb íze lesz a káposztának. Addig kell párolni, míg megpuhul és kicsit megbarnul. Ha kész, ízlés szerinti mennyiségű borsot teszünk rá.
A galuskához a liszthez ütöttem a tojásokat, s annyi vizet öntöttem hozzá, hogy sűrű, még éppen keverhető tésztát kapjak. Simára kevertem.
Bő vizet tettem főni, teáskanálnyi sóval. Nokedliszaggatóval beleszaggattam a tésztát, igyekeztem gyorsan, közben át-átkevertem a vízben, hogy ne tapadjanak össze. Mikor az összes benne volt, még egy percig főztem (kis lángon) s szűrőbe öntöttem, hideg vízzel átöblítettem, lecsepegtettem.
Összekevertem a káposztával.
Tálaláskor még szórhat rá borsot, aki fűszeresebben szereti.
Nálunk nem lát cukrot a káposztás tészta. Így szoktuk meg, így szeretjük. Leányzó is megkóstolta, életében először- azt mondta, nem rossz, de nem lesz a kedvence. Pedig nagyon finom tud lenni! Így galuskával is- ahogy mi neveztük a nokedlit- ízlett. Azért az is emeli a finomsági szintet, ha a káposzta mennyisége megközelíti a tészta mennyiségét. Azaz jóóó sok legyen  a tésztán a káposzta! 😀




4 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta de megkívántam nagyon szeretem én is!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta lett! Nokedlivel még nem készítettem, de finom is lehetett! Mi nagyon szeretjük, kockatésztával szoktam csinálni, ha van időm és kedvem hozzá, akkor én gyúrom 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Nálunk is először készült nokedlivel, de semmivel sem rosszabb, mint tésztával. Mégsem, azért a házi tésztát nem veri! :D

      Törlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...