Sült édesburgonya fűszeres mártogatóssal

Nem olyan régen kaptunk rá az édesburgonyára. Igaz. csak hárman, Férjuramnak nem nyerte el a tetszését. Nekünk is olajban sülve a leginkább, valamilyen mártogatóval.
Úgy készült legutóbb is:

Hozzávalók:
  • 4 darab édesburgonya
  • fűszerkeverék (nálunk só, bors, paprika)
  • bő olaj a sütéshez
A mártogatóshoz:
  • 1 nagy pohár joghurt
  • csipet só
  • 1 gerezd fokhagyma
  • kevés bors
  • apróra vágott zöldfűszerek: petrezselyemzöld, metélőhagyma, oregánó, rozmaring
Így készült:
A batátákat megpucoltam, vízbe tettem.
Az olajat melegedni tettem, közben fele batátát hasábokra vágtam. Mikor elég forró az olaj, beletettem a szeleteket. Hagytam sülni addig nagy lángon, míg egy kis színt kapott, enyhén zörgős lesz. Nagyon nem lesz, ez nem krumpli.
Mikor megsült, következett a második adag.
Közben a joghurtban elkevertem a sót, borsot, zúzott fokhagymát, az ízlés szerinti zöldfűszereket.
Mikor megsült a második adag krumpli, lyukas kanállal, jól lecsepegtetve azt is kiszedtem, fűszereztem, összeráztam.
A mártogatóssal jóízűen megettük.
Édeskés íze van, ahogy a neve is elárulja, de fűszeresen egész kellemes. Az állaga másabb, mint a krumplié, puhább, de jólesően rágcsálható.
Megpróbáltam hajtatni az interneten fellelhető módon, két hónapja vízben van, de meg se nyikkan. Úgy hogy nem lesz saját termesztésű batátánk...
Viszont fűszerkertet tavaly telepítettünk, s már van mit csipkedni belőle. Előszeretettel használom mindenféle zöldségsalátához őket, vegyesen, amihez épp kedvünk van. Kedvenc talán a bazsalikom, -persze csak a mindenbe jó petrezselyem után- ami régen is volt Anyukánk kertjében, de csak az illata miatt nevelték. 

8 megjegyzés:

  1. Guszta finom lehet. Ha legközelebb látok ilyen krumplit kipróbálom kíváncsi vagyok az ízére, bár szerintem csak én enném abban biztos vagyok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Egyszer érdemes kipróbálni, aztán vagy lesz ismétlés, vagy nem. Nálunk csak Férjem nem rajong érte. Nekem kimondottan ízlik.

      Törlés
  2. Finomat ettetek! Mi is szeretjük a batátát, Apukámnak tavaly sok termett, többször ettünk belőle. Én csak hájastul felkarikáztam, és sütőpapíron, tepsiben natúran minden nélkül, sütőben megsütöttem. Jó köretnek is, és csak úgy magában is 😄

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó Nektek, Apukád által termelt batátátok van! Én is próbálkoztam vele, de nem akart kihajtani, így marad jövőre a próbálkozás. Sütőben is sütöttük, de így ízlett jobban, a kevésbé egészséges változat.

      Törlés
  3. Nagyon jól néz ki, szívesen ropogtatnám... :-)

    VálaszTörlés
  4. Mi is szeretjük. Olajba sütve még nem készítettem, csak hasábokra vágva sütőben sülve, ahogy Katalin is írta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem így a legegészségesebb, de szerintem a legfinomabb! :D Akárcsak a krumpli.

      Törlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...