Kávés-kakaós kifli

Ma reggel korán felébredtem, s azzal szórakoztam, hogy visszanéztem a korábbi fotókat, s megállapítottam, megint sikerült összegyűjteni jó sok elmaradást. Mivel elég gyakran elfelejtettem, hogyan készült egy-egy korábbi süti-étel, rászoktattam magam, hogy piszkozatban írjam meg a receptet, s így csak a fotót és az elkészítés menetét kell hozzáadni. Illetve a szövegelést! 😀 
Aztán végignéztem a piszkozatokat- sok évvel ezelőttik is vannak, sőt, teljesen megírt és közzé nem tett bejegyzések is akadnak köztük. Valószínűleg ez is olyan lesz. Mert mikor több a szabadidőm, megírok néhány elmaradtat, aztán időszűke idején csak egy kattintás közzétenni. No, a kulisszatitkokba is beavattam a kedves olvasókat! 
Ez a kifli alakú kekszféleség még Nővérem meglepetés-szülinapja idején készült, több mással egyetemben, hogy bulira is legyen, Fiamnak is jusson pakkba való.

Hozzávalók:
  • 35 dkg liszt
  • csipet só
  • 10 dkg porcukor
  • 1 evőkanál őrölt kávé
  • 2 evőkanál kakaó
  • csapott mokkáskanál fahéj
  • 25 dkg margarin
  • 1 tojás
  • 5 dkg fehér csoki becsorgatni
Így készült:
A lisztet, sót, porcukrot, kávét és kakaót meg fahéjat tálba pakoltam, elvegyítettem, majd elmorzsoltam a margarinnal. A tojást is beleütöttem és tésztává gyúrtam.
A tésztából négy rudacskát formáztam, amelyeket hideg helyen pihentettem 1 órányit.
Pihentetés után kis darabokra vágtam, mindegyik darabot két tenyerem között formáztam, kiflivé hajlítottam.
Tepsibe pakoltam, 180 fokon sütöttem. Figyelni kell, elég hamar sül. Mikor már nem lágy a teteje, kész.
Kihűlés után a gőz fölött felolvasztott fehér csokival becsorgattam a kiflikéket.



 Recept innen. Persze némi változtatással.
Finom, roppanós, kellemesen rágcsálható süti lett belőle. És feltételezem, hogy sokáig elállna, ha el nem fogyna. Így akár kirándulásra is készülhet, akár gyereknek csomagolni több napra elegendő kávé mellé való harapnivalót, vagy karácsonyra, mint az eredeti recept szerzője tette. (Aki szépséges fotókat készített róla.)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon helyes kiflik! Biztos finom rágcsálni való volt, és hamar fogyott. Bár én nem szeretem a kávét, de aki igen, annak biztos nagyon ízlett 😀.
    Én is fel szoktam jegyezni, amikor valami újat sütök vagy főzök, és piszkozatba is be szoktam írni. Aztán van hogy csak hetek múlva kerül fel, volt már olyan is hogy pár hónap múlva, de annál tovább nem szoktam semmit várólistára tenni 😁.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Katalin! Nálunk mindenkinek ízlett. A héten is sütöttem belőle egy adagot, csak éppen kihagytam a fahéjat- nekem így jobban ízlett.
      Nekem van sok éves piszkozatba megírt recept- azóta ki tudja, hova lett a hozzá tartozó fotó... Egyszer nekiállok takarítani azok között is, meg a fotók között is- sokhoz meg a recept nincs meg. De így is van épp elég, mit közzétegyek- vagyis közzétehetnék, ha elegendő időt szánnék rá.

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...