Dióhabos süti

Tegnap délután kenyeret sütöttem, s, gondoltam, ha már úgyis bemelegítem a sütőt, akkor sütit is kerekítek. Nem kerek lett, pedig azt terveztem, de már nem volt kedvem bíbelődni vele, így egy régi, bejáratott recept mellett döntöttem, ami tepsibe pakolva kisül magába. A másik oka, hogy ez készült: a hűtőben 3-4 üveg megkezdett lekvár foglalja a helyet, szabadulni akartam tőlük.
Hozzávalók:
  • 32 dkg liszt
  • 10 dkg zsír
  • csipet só
  • 5 dkg cukor
  • 5 tojás sárgája
  • 3/4 csomag sütőpor
  • pici tej
Töltelék:
  • 1 nagy üveg gyümölcsdarabos lekvár  
  • 5 tojás fehérje
  • 20 dkg cukor
  • 20 dkg darált dió
Elkészítés:
 A laphoz elmorzsoljuk a zsírt a liszttel, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk. Ha túl kemény (az enyém az lett), 2-3 kanál tejet adunk hozzá. Kinyújtjuk, tepsibe helyezzük.
A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá  verjük, beleforgatjuk a diót.
A tepsibe helyezett lapot megkenjük a lekvárral, rásimítjuk a diós habot. Előmelegített sütőben kisütjük.

Én őszibarack lekvárt használtam. De bármilyen más jó. Az ősszel a helyi zöldségest megkértük, hogy hozzon nekünk berakni való őszibarackot. Hozott is, gyönyörűek voltak s finomak (az őszibarackkal engem meg lehet vesztegetni), csak éppen túlérettek befőttnek. Megenni sok volt, ezért felaprítottam, lecukroztam, másnap a levét letöltöttem, ebből lett szörp, a többit felfőztem, nem sokáig, s üvegbe pakoltam.  Ezt használtam a sütihez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...