Meggyes-csokis kalács

A szerda megmaradt sütős napnak, mióta dolgozom is. Előfordult, hogy csütörtökre halasztottam, de mindenképpen sütök hét közben is. Általában valami kelt tésztát meg kenyeret, ezt úgy egymás után. A héten kalács volt soron. Egy újságban látott recept adta az ötletet, de csakis azt, mert a leírást nem követtem. 
Hozzávalók:
  • 50-50 dkg sima liszt és rétesliszt
  • 7+1 kanál cukor
  • 4 dl tej
  • 3 dkg élesztő
  • 1 kiskanál só
  • 2 tojás
  • 1 narancs lereszelt héja
  • 10 dkg margarin olvasztva
  • 1 evőkanál kakaó
  • 1 üveg magozott meggybefőtt
  • 10 dkg csoki
  • 1 tojássárga lekenni
Így készült:
A tejet meglangyosítottam, elkevertem benne egy evőkanál cukrot, belemorzsoltam az élesztőt, hagytam felfutni.
A liszteket, sót, többi cukrot, narancshéjat összevegyítettem, beleütöttem a 2 tojást, hozzáöntöttem az élesztős tejet, összevegyítettem. Beledolgoztam az olvasztott margarint. Nekem ekkor kissé lágyabb tészta lett. Ha kemény, lehet még tejet tenni hozzá. Két részre osztottam. Felébe még tettem 1 evőkanálnyi lisztet, hogy keményebb tésztát kapjak, a másik felébe 1 evőkanál kakaót dolgoztam bele. Mindkét részt jól megdagasztottam. Letakarva 40-45 percig kelesztettem.
Még kelt, a meggyet leszűrtem, a csokit apró darabokra vágtam.
A tésztát lisztezett deszkára borítottam, mindkét részt kettévágtam. Nagyjából tepsi méretűre nyújtottam egyik fél fehér tésztát, megszórtam fele meggyel és fele csokival, s beborítottam az ugyanakkorára nyújtott barna lappal. Feltekertem, tepsibe helyeztem. A másik két fél tésztával ugyanígy jártam el. A tepsibe helyeztem a másik kalács mellé. Még fél órányit kelesztettem, ekkor lekentem egy tojássárgával.
Előmelegített sütőben addig sütöttem, míg szép piros lett a teteje.
A kalács tetejét ki is cifráztam kicsit, 1-1 darab kakaós tésztából hullámot formáztam a tetejére. De ez csak az egész kalácsot díszítette, a szeleteken már nem érvényesült.
Valami bibi lehetett az élesztővel, mert sem az aznapi kenyér nem kelt meg, ahogy kellett volna, sem a kalács. Kicsit tömör maradt, de ettől eltekintve nagyon finom volt. Éppen eléggé édes, kicsit csokis, kicsit meggyes. 
Akár három kalácsot is formázhattam volna belőle, mert elég vaskos lett így, két kalácsnak.
Vittem dolgozni is belőle, a gyerekeknek csomagoltam tízóraira a szendvics mellé. Azt már megtanultam, hogy Fiamnak külön el kell mondani, hogy mit pakolok be neki, mert elfelejt enni. Ezúttal is felsoroltam neki, van kenyér is, meg van kalács is. A szendvics mégis érintetlenül érkezett haza. Mikor felelősségre vontam, megint jött a csodálkozás: jé, volt kenyér is? A csuda látott ilyen szórakozott gyereket:-) Aztán jön haza fájós fejjel, fáradtan, szédülten. Azt viszont állítja, hogy éhes, az nem volt. De hát 6-7 órát hogy lehet kibírni egy kamasznak néhány szelet kaláccsal? 

20 megjegyzés:

  1. Annyira szép lett. Biztosan nagyon finom lehet! Én biztosan nem hagytam volna a táskában a szendvicset sem...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla, köszike:-) Tényleg finom volt, viharos gyorsasággal fogyott.

      Törlés
  2. Irigyellek nagyon a hétközi sütésért, nekem sajnos ez az év eddig csak a munkáról szól! A kalács nagyon ötletes, biztosan finom a csokis-meggyes töltelékkel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, egyelőre megtehetem, most besegít a Férjem a házimunkában. De ha jön a tavasz, kert, virágok, erre is kevesebb idő jut majd.
      Köszönöm, valóban finom volt!

      Törlés
  3. Nagyon szép lett! Nem is feltételeztem, hogy követed a leírást! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csilla, köszönöm! Nem is én lennék, igaz?

      Törlés
  4. Nagyon szep es naghon fincsi!! A regi blogom http://cevabun-cevadulce.blogspot.com elvalasztottam a tortaktol:)

    VálaszTörlés
  5. Meggyes csokis, akkor nevezhetnéd Feketerdő kalácsnak is:) Nagyon jól néz ki és izgalmas a recept. Nálunk a kislányom szokta meghagyni az ennivalók felét, mert hogy nincs ideje enni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, eszembe nem jutott. Nagyon jó ötleteket tudsz adni az elnevezést illetően!
      Még egy gyerek, akinek nincs ideje enni:-)

      Törlés
  6. Trollanyu megint találó nevet adott, jó a kalácsod! Kamaszkoromban mi mindig éhesek voltunk a suliban :D (ezek a mai gyerekek- elfelejtenek enni????)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, legalább tudjuk, kihez forduljunk, ha tanácstalanok vagyunk az elnevezést illetően:-)
      Igen, nekem is vannak ilyen emlékeim. Én Fiam itthon ehetnék folyton, iskolába nincs idő.

      Törlés
  7. Ebből én is kérnék, mert nagyon jól néz ki. Nézz be hozzám, meglepi vár rád
    http://gasztro-szepseg-es-sokmas.blogspot.com/2012/02/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
  8. Hű, ez valami csodálatos! Nagyon szép! Ügyi vagy! :)) Azért igazán küldhettél volna, hisz' tudod, mennyire imádom a kelt tésztákat...! :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, köszönöm! Legközelebb teszek Neked félre, rendben? De aztán érte jössz:-)))

      Törlés
  9. Nagzon finom lehet, ebben a kombinacioban meg en se suttem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Réka, köszönöm! Én meg a Te kalácsaidat szeretném legközelebb megsütni.

      Törlés
  10. Jól néz ki,biztosan fincsi is.Lopom:)

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm! Az ilyen lopásnak még örülök is:-)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...