Paprikás háromszögek

A paprika nem a kedvenc fűszerem. Használom, persze, hogy használom, de kis mennyiségben. Inkább a színe végett. Több fele láttam paprikás sütit, még kalácsot is jó vastagon megtöltve paprikával, meg ilyen hajtoványnak nevezettet is. Én már a látványától elkönyveltem magamban, hogy én ezt biztosan nem szeretném. Egészen addig ez volt a véleményem, míg nem került elém egy tál még gőzölgő paprikás harapnivaló.
Kolléganő nyugdíjba vonulása alkalmából terülj-terülj asztalkát varázsolt elénk, én meg elsőként ezt kóstoltam meg. Az édesanyja sütötte, aki szintén jelen volt, s a nagy sikert és érdeklődést látva a receptet is elárulta. Én memorizáltam. Nem vártam sokáig az elkészítésével, el ne felejtsem:-)
Itthon is nagy sikert aratott. Vacsora is lett belőle, a kötelező tea mellé, másnapra pedig tízórai a gyerekeknek.

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt
  • 6-7 dl tej
  • 5 dkg élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 2 teáskanál só
  • 3 tojássárgája
  • 1 dl olaj
A töltelékhez:
  • 25 dkg margarin
  • 2 teáskanál ételízesítő (Delikát)
  • 3 teáskanál pirospaprika
Így készült:
A tejet megmelegítettem. 2-3 dl-ben elkevertem a cukrot, belemorzsoltam az élesztőt, felfuttattam.
A lisztet, sót elvegyítettem. Hozzáadtam az élesztős tejet, tojássárgákat, s a többi tejet. Én csak 6 dl-t tettem hozzá, de utólag jöttem rá, hogy mégis kellett volna az egész, mert elég kemény lett a tészta. Legvégül, mikor már egynemű a tészta, az olajat dolgoztam bele. Alaposan megdagasztottam, s letakarva hagytam megkelni.
A töltelékhez a margarint félig-meddig megolvasztottam. Azért ne legyen teljesen folyékony. Elkevertem a paprikával, ételízesítővel.
A megkelt tésztát 2 fele osztottam. Egyiket kinyújtottam hosszú téglalap alakúra, s rákentem fele tölteléket úgy, hogy két szélén maradjon 1-2 cm üresen. Feltekertem, mint a kalácsot. Háromszögekre vágtam: egyszer egyik, majd másik irányból kissé ferdén vágva szeleteltem. Tepsibe rakosgattam, egymás mellé, éppen hogy ne érjék egymást, hogy majd sülés közben ne dőljenek fel.
190 fokra előmelegített sütőbe raktam, addig sütöttem, míg szép pirosak lettek.
A tészta másik felével is ugyanígy jártam el.

Kissé így is dülöngéltek a sütik, de kit érdekelt! 
A sülés közben kifolyó margarint majd szépen felissza a süti, s frissen finoman ropogós lesz tőle. Mégiscsak finom tud lenni a paprika:-)

14 megjegyzés:

  1. Ez a recept majdnem olyan, mint az én vajdasági sós kalácsom, csak abba nem kell paprika.
    De milyen jó ötletet adtál, meg fogom csinálni frissen őrölt idei paprikával. Hű, de finom lesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz, láttam már hasonló sütit számtalan formában, de a tiedet is meg fogom ám nézni!
      Frissen őrölt paprikával még finomabb lesz!

      Törlés
  2. Nagyon szepek es bisztos nagyon finomak is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Timea, köszönöm! Nekünk nagyon finom volt:-)

      Törlés
  3. A paprikás ropogtatnivalók is nagyon finomak, ez is tetszik, nagyon jó ötlet:) Nem használok én sem sok paprikát, de azért szeretem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Trollanyu! Ebben nagyon szerettem a paprikát, egyébként csínján bánok vele.

      Törlés
  4. Nagyon guszták! Sütibe én se nagyon szoktam használni, de nagyon jól néznek ki a hajtoványaid, kipróbálós! :)

    VálaszTörlés
  5. Én is falnám, az biztos. Úgy langyosan, gőzölgően... sokat sokat:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emi, úgy langyosan, gőzölgően a legfinomabb:-)

      Törlés
  6. Nekünk is ízlene, az biztos. Érdekesnek találom,finom lehet. Szeretem a paprikát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni, én is "csak" érdekesnek találtam, míg nem kóstoltam. Most már finom is:-)

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...