Blogkóstoló 15. Mokka szelet

Az előző fordulóról lemaradtam, most igyekeztem időben jelentkezni kedvenc- s egyetlen általam játszott- blogos játékomra.
Ezúttal Süni a játék háziasszonya, s nagy örömömre ismeretlen blogot sorsolt nekem. Persze az ismerősöknek is szoktam örülni:-) Szóval Zsuzsanna blogja jutott nekem, s adandó alkalommal élvezettel vetettem bele magam a receptjei böngészésébe. Jó néhány receptet kijegyzeteltem közben, s vittem magammal a konyhába. Miután több rostán is átestek a kiszemeltek, kettő maradt fönn. Vasárnap terveztem elkészíteni őket, de közbeszóltak a gyerekek: más kívánságuk volt, így engedve nekik is, egyik süti készült el. A mokka szelet. A másik, amit legjobban megnyert magának, a reggeli csokis kenyér. Hogy mindkettő csokis, az fel sem tűnt, csak utólag. De ez nem lehet véletlen:-)
Akkor jöjjön a mokka szelet. Csak ici-pici változtatásokat eszközöltem rajta, egyet figyelmetlenségből: meg kellett volna felezni a krémet, fele kávés, fele kakaós kellett volna legyen. Enyém egyféle lett, kávés-kakaós. Legközelebb jobban figyelek:-) De így is nagyon finom volt!

Hozzávalók:
A piskótához:

  • 6 tojás
  • 7 evőkanál cukor
  • fél csomag sütőpor
  • 1 csipet só
  • 1 dl olaj
  • 6 evőkanál liszt
  • 1 evőkanál kakaó
  • 1 evőkanál őrölt kávé
A krémhez:
  • 2 csomag tejszínízű pudingpor
  • 5 dl tej
  • 20 dkg vaj
  • 18 dkg cukor
  • 2 csomag 3 az 1-ben kávé
  • 1 evőkanál kakaó
A mázhoz:
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 3 dkg vaj
Így készült:
A tojásokat kettéválasztottam. A sárgáját 4 evőkanál cukorral és a sütőporral habosra kevertem, majd hozzáadtam a kávét és a kakaót. Több részletben belekevertem az olajat. A tojásfehérjéket előbb a csipet sóval, majd a többi cukorral felvertem. A két masszát összeborítottam, majd kanalanként belekevertem a lisztet. 
Sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam a tésztát, 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.
A krémhez a pudingokat a kávéval elkevertem a tejjel, sűrűre főztem. Kevergetve kihűtöttem. Közben a puha vajat a cukorral elkevertem, majd belekanalaztam a kihűlt pudingot, végül belekevertem az 1 evőkanál kakaót.
A krémet a kihűlt piskótára simítottam.
A csokit a vajjal gőz fölött felolvasztottam, a krémre simítottam. Villával becsíkoztam a tetejét.

Még meg sem dermedt rajta a csokimáz, máris kóstolgattuk. Csokis, kávés lévén garantált volt a siker:-) Tényleg finom, puha piskóta jó sok krémmel...
Zsuzsanna, köszönöm a receptet, vagyis inkább azt mondanám, a recepteket -egy kivételével mind süti-, amiket azért szép sorjában meg fogok sütni:-) Süninek pedig a játékot köszönöm!


16 megjegyzés:

  1. Nagyon szépet sütöttél, és a virágod is nagyon tetszik! Először, mikor még csak kicsiben láttam, azt hittem hogy fokföldi ibolya, de aztán láttam, hogy valami más :-)

    VálaszTörlés
  2. Igazán finom lehet, a kávé-csoki kombináció csak jó lehet :)

    VálaszTörlés
  3. Hmm, imádom a kávés sütiket ;)

    VálaszTörlés
  4. Én jól bebambultam ezt a fordulót, sőt az összes játékot, legközelebb résen leszek.
    Biztos vagyok benne, hogy nagyon finom ez a süti :)

    VálaszTörlés
  5. Ezt nagyon szeretném. Könyvjelzőbe került :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon finom sütit választottál! :) Egyik kedvenc párosítás a csoki-kávé.

    VálaszTörlés
  7. Csokis kávé - csakis nyerő lehet, nekem jöhet ez a verzió! <3

    VálaszTörlés
  8. Érdekes, hogy nem szeretem a kávét, soha nem kávéztam, de a kávés sütiket imádom!! Egy szelettel is Tőled is szívesen elfogadnék. :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon finom lehet annyira guszta!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon kívánatos, biztos vagyok benne, hogy így, az egyféle krémmel is finom volt!
    A növényt pedig Campanulának tippelem. :)

    VálaszTörlés
  11. Csoda guszta sütike, szerintem sem von le semmit a finomságából az egyféle krém! :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon guszta sütit készítettél! Szerintem így is tökéletes lett! :)

    VálaszTörlés
  13. Guszta nagyon! Szívesen megkóstolnám:)

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  15. Köszönöm szépen Mindegyikőtöknek a kedves hozzászólást!
    Marisz, eltaláltad, a virág Campanula, törpe harangvirág. Lányom kapta nőnapra Apjától:-)

    VálaszTörlés
  16. Szépet is hoztál, meg finomat is ebben a posztban! :)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...