Habos-karamelles almás piskóta

Aranygaluska és pogácsa sütése során maradt fehérjék sorsa lett ez a finom almás süti.
Itthon van Fiam a hosszú hétvégén, olyankor a szokásosnál is többet sütök-főzök. Meg persze szülinapja is volt. Meg mindenki kívánságát teljesítettem, nem csak az ünnepeltét.
Számomra nem fárasztó a sütés-főzés, ritkán nyűg, inkább kikapcsolódás. Szeretem megtervezni, az időt beosztani, s várni, mi sül-fő ki az újabb receptek vagy elképzelések alapján. Persze megenni is, de a család elégedettsége nagyobb örömforrás.

Hozzávalók:

  • 4-5 alma
  • 6 evőkanál cukor
  • 6 tojásból piskóta
  • 6 tojásfehérje
  • 20 dkg cukor
Az almákat megpucoltam, negyedeltem, vaskosabb szeletekre vágtam.
A 6 evőkanál cukrot karamellizáltam, majd felöntöttem fél dl vízzel. Addig főztem kis lángon, míg a cukor feloldódott, s kissé besűrűsödött.
Tepsi aljára öntöttem, elkentem, hogy mindenhova jusson. (Tepsi mérete: 28×32 cm.) Kiraktam az almaszeletekkel.
A piskótát a szokásos módon elkészítettem, az almaszeletek tetejére borítottam.
180 fokos sütőben készre sütöttem. Azaz addig, míg a teteje szépen megpirult.
A tepsiben hagytam kihűlni.
Egy nagyobb méretű tálcára borítottam úgy, hogy az alja legyen a teteje.
A 6 fehérjét a 20 dkg cukorral gőz fölött felvertem s a süti tetejére simítottam.
Nekem kicsit édesebb lett a kelleténél, de amúgy nagyon finom. A karamell jó ízt ad az egésznek. No meg az alma is, persze.

2 megjegyzés:

Lekváros- diós kocka

 ... és pogácsa. Megint eltűntem kis időre, de hát nyaraltunk. Pihentető hetet töltöttünk a Zemplénben, egy csodálatos pici faluból kiindulv...