Nővérem készített így pizzaszószt, s tavaly tettem én is egy próbát. Bevált, s idén is nekiláttam, emlékeim alapján. Mint kiderült, miután telefonon kibeszéltük ténykedéseinket, nem teljesen jól emlékeztem rá, ugyanis paprika és répa nem kellett volna bele, de nem vált hátrányára, egész finom lett, így az "elrontott" készítési módot örökítem meg. Ami a pizzát illeti... havonta egyszer biztosan készül, mégsincs a blogon, bár többször készültem lejegyezni, hogy is készül minálunk. De ami késik, nem múlik- a rávaló már kész. 😃
Hozzávalók:
- 4 kg paradicsom
- kevés olaj
- 4 nagy fej hagyma
- 6 paprika (piros és zöld vegyesen volt)
- 1 fej fokhagyma
- 1 nagy sárgarépa
- 1 csípőspaprika
- só
- bors
- bazsalikom, kakukkfű, rozmaring
- kanálhegynyi tartósítószer
Így készült:
Az összes zöldséget megmostam, pucoltam-szeleteltem, (persze a paprika csumáját eltávolítottam, az esetleges hibás részeket kivágtam), egy nagy lábas alját kiolajoztam, s az összes zöldséget belepakoltam, 1 teáskanál sót, a zöldfűszerekkel együtt- bazsalikomból raktam többet, másik kettőből kevesebbet. 170 fokos sütőbe tettem, ahol legalább 2 órán keresztül sült. Időnként átkavartam. Az se baj, ha itt-ott megsül-pirul a tetején lévő zöldség.
Most úgy alakult, hogy másnap folytattam: a rozmaringot kiszedtem belőle, a bazsalikom szárát is, csak a leveleket hagytam, a kakukkfűnek meg eleve csak a leveleit tettem bele. Botmixerrel pépesítettem, nem teljesen simára. Megkóstoltam, szükség szerint még sóztam, bors is került bele mokkáskanálnyi és a végén pici tartósítószer. Tűzhelyen fél órát még főztem, aztán üvegekbe pakoltam, lezártam, fejtetőre állítottam úgy 10 percre.
9 darab 4 dl-es üveggel lett ebből a mennyiségből.
Nagy előnye, hogy a sütő megmenekít a kavargatástól- nem sül oda benne, csak azért kavartam át néha, hogy a tetején megpirult zöldségdarabok alulra kerüljenek. S 9 pizzasütéshez megvan a rávaló szósz.
Köszi, Tesó, az ötletet, ez is egy minden évben elkészítendő recept marad. 😊
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése