Oregánós-sajtos rudak

Sós süti is készült húsvétra, kétféle is. A Fiam oregánósat kért, így egyikbe belecsempésztem.
Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 15 dkg reszelt sajt +5-8 dkg a tetejére
  • 25 dkg margarin
  • 1 tojás + 1 a lekenéshez
  • 1,5 kiskanál só
  • 1 kiskanál szódabikarbóna
  • 1 kiskanál morzsolt oregánó 
  • 1,75 dl tej
A lisztet elvegyítjük a sóval, szódabikarbónával. Elmorzsoljuk benne a margarint, majd hozzáadjuk a reszelt sajtot, tojást, tejet, oregánót, s összegyúrjuk. 1-2 órát pihentetjük.
2  részre osztjuk. Tepsi hátán kinyújtjuk, a kevés sóval felvert tojással lekenjük, fele reszelt sajtot rászórjuk. A nyújtófával átmegyünk rajta, hogy jobban ráragadjon. Derelyemetszővel tetszés szerinti méretű csíkokra vágjuk, így kerül be a sütőben. Míg sül, a tészta másik felével hasonlóan járunk el. Pirosra sütjük, kihűlés után széttördeljük az esetlek összeragadt rudakat.
Ezt a módszert akkor alkalmazom, mikor sietek, most pedig igencsak vonzott az ágy már éjfél környékén. Kicsit összeragadnak ugyan, de nem kell egyenként tepsibe pakolgatni a sok apróságot, közben vigyázni arra is, hogy a sajt rajta maradjon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...