Fűszeres-mézes gyógylikőr

Karácsonyig még elkészülhet:-)
Sok évvel ezelőtt Férjem hozta nekem a receptet, egy kis cetlire írva, gyönyörű kézírással (ma már biztos kinyomtatva érkezne). Addig-addig készültem az elkészítésére, míg eltűnt a cetli. Aztán ráakadtam a NoSaltyn, szerintem még a hozzávalók szövege is ugyanaz. A "gyerekököl" mértékre legalábbis biztosan emlékszem.
Tegnap szűrtem le az elsőként elkészült itókát (érés közben azért időnként megkóstoltam), s oda is tettem a második adagot. Nekem ugyan az első mennyiség is elég lenne egy évre is, de ajándéknak is kitűnő. Amellett, hogy finom, édeskés és kellemesen csípős-fűszeres ízű, egész jó immunrendszer-erősítő, a benne lévő fűszereknek és a méznek köszönhetően, s a pálinka (igazi, nem bolti ilyen-olyan ízesítésű) gyógyhatása sem szőnyeg alá seprendő, persze mértékkel fogyasztva. A recept küldője azt mondta, a gyerekeinek is ad belőle egy-egy keveset, de én határozottan elutasítom az aprónép legkisebb mértékű alkoholfogyasztását is.
Hozzávalók:

  • 1 tasak egész fahéj
  • 1 tasak egész szegfűszeg
  • gyerekököl méretű gyömbérdarab
  • 30-50 dkg méz (én a középutat választottam)
  • 7 dl (házi szilva)pálinka
Így készült:
A gyömbért vékonyan megpucoltam, egész vékonyan felszeleteltem.
Egy nagyobb csavaros üveg aljára szórtam a fűszereket, gyömbérdarabokat, ráöntöttem a mézet és a pálinkát. 
Lefedtem, s míg a méz feloldódott, naponta átkavartam. Néhány nap múlva már szép borostyánszíne volt.
Legalább 3-4 hétig kell érlelődnie, de akár 5-ig is. Az enyém több, mint egy hónapig állt a kamrában, egész sötét színe lett. Leszűrve kissé zavaros volt, de másnapra szépen leszállt. 
Persze a gyerkőcök is kíváncsiak rá, hogy milyen is, 1.1 nyalintást engedélyeztem is nekik. Leányzó megkérdezte, pálinka nélkül tudnék-e nekik készíteni? Rögtön szöget ütött a fejembe, már csak a friss gyömbér beszerzésére vár az ötlet megvalósítása.

Időközben, pontosan november 28-án volt két éve, hogy megírtam első bejegyzésemet. Azóta sok minden változott, a blogírási kedvem ugyan nem, de időm lényegesen lecsappant. Nem szándékoztam amúgy sem nagy hűhót csapni az ügynek, ennek megfelelően el is feledkeztem rendesen a "jeles" napról. Azt meg főleg nem terveztem, hogy alkohollal fogom köszönteni a blogot születésnapja alkalmából, de ha már így alakult, koccintsunk:-)

12 megjegyzés:

  1. Még sok boldog blogszülinapot kívánok! Isten-isten, nagyon finom ez a pálinka!:-)
    A szilvapálinkát mindig is dicsérték, kiöli a bacikat:-)a mézzel, gyömbérrel tiszta gyógyír!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni, köszönöm szépen!
      Így van, nem hiába itták meg nagyapáink-nagyanyáink a mindennapi pohárka pálinkájukat.

      Törlés
  2. Akkor én is hallatom a virtuális koccintásomat....boldogságos évfordulót Neked! A recept meg abszolút kipróbálós! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsa, köszönöm szépen!
      Ma Húgaimmal is megkóstoltattam, rögtön receptet kértek, s kaptak is belőle.

      Törlés
  3. Akkor egészségedre! A pálinka nagyon jól hangzik, szívesen megkóstolnám, csupa jó dolog van benne. Én csak mézes pálinkát csináltam eddig, de ez még finomabb lehet.
    Még további sok-sok szép és jó receptet és jó sütést-főzést kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egészségünkre:-)
      Katalin, köszönöm szépen! Én nem igazán szeretem az alkoholt, legfeljebb édes bort vagy likőrt iszom. De ez ízlik még nekem is!

      Törlés
  4. Tényleg fincsi lehet, ha már a gyerekeknek is ízlett! :) Kedves egészségünkre, és boldog blogszülinapot! :) Kívánom, hogy örvendeztess meg minket további sok finomságról készített bejegyzéssel és leld örömödet a blog írásában! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, köszönöm szépen! Ezek után csakis örömöt lelhetek a blogírásban:-)

      Törlés
  5. Nagyon fincsi lehet!! Boldog blogszulinapot kivanok!!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon sok Boldog blogszülinapot Kívánok!!! Ne lankadjon ezután sem a blogírás iránti szenvedélyed!! Örvendeztess meg minket még nagyon sok finomság receptjével!! Én is koccintottam , gondolatban! Finom lehet a likőr, biztosan szuper a gyógyhatása!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marika, köszönöm szépen! Igyekezni fogok:-)

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...