Ötlapos citromos süti

A húsvét sem úgy zajlott le, ahogy elterveztük. Úgy volt, hogy hozzánk jön az egész család, úgy is készültem, sütöttem-főztem szorgalmasan, de időközben fele társaság lebetegedett. Nem is főztem utána egész héten, azaz szombatig, annyi minden maradt a nyakunkon. No sebaj, a tervek szerint jövő hétvégén bepótoljuk az összejövetelt. De már nem fogok két napot a konyhában tölteni, szalonnasütés a program.
A húsvét nem a kedvenc ünnepem- gyerekkorunkban, mivel ugye négyen vagyunk lánytestvérek, egymásnak adták a locsolók a kilincset, s azt úgy nem szerettem. Jöjjenek, csak ne locsoljanak. Akkoriban piros tojás járt a locsolkodásért, festettünk is jó sokat, azt még jó mókának is tartottam. No meg megkínáltuk őket sütivel. Manapság pénz jár a locsolónak- de már nem sok locsolkodó jön, és mi tagadás- az utóbbi években nem is várjuk őket, ilyenkor többnyire családi programot tervezünk. Idén Nővéremékkel együtt mentünk volna világgá, de mivel nem tudtak jönni, visszavittük Gergőt Szegedre- kedden már órái voltak, mindenképp utazott volna vissza hétfőn-, s ha már ott voltunk, bejártuk a füvészkertet. Az idő is csodás volt- bár nálunk már hűvösebb volt aznap, de délen ragyogó napsütéses idő volt-, a látvány is megérte a nagy utat. Összecsaptuk a kellemest a hasznossal. 😃
Szó szerint két napot töltöttem a konyhában húsvét előtt- pénteken sütöttem, szombaton főztem, meg tojást festettünk a gyerekekkel, hagymahéjjal, ahogy tesszük évek óta. Több süti is készült, köztük ez a citromos lett a kedvencem:

Hozzávalók:
A lapokhoz:

  • 15 dkg cukor
  • 60 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • csipetnyi szódabikarbóna
  • 16 dkg zsír
  • 2 tojás
  • tej (kb. 1,5 dl)
A krémhez:
  • 9 evőkanál rétesliszt
  • 9 dl tej
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 20 dkg cukor
  • 20 dkg vaj
  • 1 citrom lereszelt héja és kicsavart leve
Így készült:
A tésztához a lisztet, cukrot, sütőport és szódabikarbónát tálba tettem, elmorzsoltam a zsírral. Hozzáadtam a két tojást, és apránként annyi tejet, hogy jól gyúrható tésztát kapjak. Ne legyen kemény, mert nehéz lesz kinyújtani a lapokat.
5 részre osztottam, s lisztezett deszkán sorra tepsi méretűre nyújtottam őket. Tepsi hátán világosra sütöttem sorra a lapokat. (23×32 cm-es tepsin sültek) Egyik lap kicsit jobban megsült, ez lett a legalsó.
A krémhez a lisztet (közepesen púpos kanállal mérve) kevés tejjel simára kevertem. A többit is hozzáadtam fokozatosan, s a vaníliával együtt, kis lángon, állandóan kavarva sűrűre főztem. Miközben hűlt, sűrűn megkavartam.
A vajat elkevertem a cukorral, majd kanalanként hozzáadtam a közben kihűlt pépet. Habosra kavartam. Végül belekevertem a citrom héját és kicsavart levét.
A lapokat megtöltöttem a krémmel. 
Tetejére papírt tettem, erre egy másik sütit, hogy lenyomja. Másnapra jól átpuhult, könnyen lehetett szeletelni.

Finoman puha, kellemesen citromízű süti lett. Ebből ettem a legtöbbet, azaz több szeletet. Volt olyan süti, amelyiket csak éppen megkóstoltam.
Ilyenek a hagymahéjjal festett, levéllel díszített piros tojások:




5 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki a sütid, biztos finom volt, hisz citromos, és az én nagyon szeretem :-)
    A tojásaitok is nagyon szépek lettek. Mi már rég nem festünk színes tojásokat, régen, mikor a lányom kicsi volt, akkor festettünk, aztán az iskolában ők festettek hagymahéjjal, hasonlót a tietekéhez.
    Nekem nem kellett sokat sütnöm-főznöm, mert utaztunk Apukámhoz, és húsvét után még pár napot ott töltöttünk. Egy édeset és egy sósat sütöttem azért, és egy töltött húst, azt vittük.
    A húsvét hétfői dél-magyarországi szép időt szerencsére mi is tapasztaltuk, Siklóson és Mohácson jártunk. Nagyon jó volt, rengeteget fényképeztünk. Nemsokára teszek fel belőlük a Konyhás blogomra egy kis ízelítőt, aztán a többit a Mözsire, illetve a Dél-Magyarországira :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Katalin!
      Kíváncsian várom a kirándulós fotóidat! Mi még nem jártunk arra, de talán majd eztán.

      Törlés
    2. Már egy részük fent is van. A konyhás blogomon egy összefoglaló:
      https://katalin-konyha.blogspot.com/2019/04/borlekvarok-es-siklosi-kirandulas.html
      és a Délvidék blogomon a Siklósi vár, részletesen:
      https://karpatutak5.blogspot.com/2019/05/kirandulas-siklosi-varban.html

      Kellemes kirándulást :-)

      Törlés
  2. Finom lehetett ez a citromos sütid! A húsvét ma már egészen más mint régen volt! Ügyesek vagytok szépek lettek a tojások!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, nekem ízlett! :-) Köszönjük!
      Sajnos ma már az ünnepeket is magával ragadja ez az anyagias világ. Régen sokkal egyszerűbb, mégis ünnepibb volt az összes, főleg a karácsony.

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...