Nutellás brownie

Leányzóm nagyon szereti ezeket a töményen édes-csokis sütiket. Nemrég kérte, hogy süssek, de elmaradt. Így névnapja estéjén megleptem vele. Mogyorókrémet is kevertem hozzá, ami szintén az Ő favoritja. S mivel nem akármilyen eseményre készült, kerek formában sütöttem, egy, a kezembe akadó gyümölcstortaformában, amiből ki kellett borítani fejjel lefele, így a tetején képződő vékony ropogós réteget nem tudtuk élvezni. Hozzáragadt a tányérhoz! :-) De sikerült meglepni a Leányzót, örült neki és finomnak is találta.

Hozzávalók:
  • 10 dkg csokoládé 
  • 12 dkg vaj
  • 25 dkg cukor
  • 2 púpozott evőkanál Nutella
  • 5 kicsi tojás
  • 15 dkg liszt
Így készült:
A csokit, vajat kis lángon felolvasztottam, majd hozzákevertem a cukrot. Ezután került bele a Nutella, majd a tojások és a liszt felváltva. Alaposan összekevertem, kikent kerek formába simítottam.
180 fokra előmelegített sütőben sütöttem 20 percig.

Egyszerű süti, finom is, csak egy bajom van vele, hogy nagyon édes. De azért egy szeletet megettem belőle. Meg másnap is egy keveset a maradékból! 😉

4 megjegyzés:

  1. Boldog névnapot a Leányzónak! Biztos nagyon fincsi volt 😊
    A Nutella önmagában is finom, hát még egy ilyen csokis brownieban.

    VálaszTörlés
  2. Tudja a Lányod, hogy mi a finom. ;) Boldog névnapot neki, így utólag is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudja bizony! :-) Köszönjük szépen, átadom!

      Törlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...