Körözött

Egy időben, mikor rákaptunk, viszonylag gyakran készült, aztán mellőzött lett. Nem olyan régen eszembe jutott, s az épp esedékes nagybevásárlás során vettem hozzávalót. Azaz paprikát elfelejtettem, mert abból is szoktam egyet beleaprítani. Most került helyette bele házi darált paprika- így is finom volt.
Szeretem készíteni, mert egyszerű, kiadós, s van kenyérre kenni való, változatosabbá lehet tenni a reggelit vele. Vagy épp a vacsorát. Paprikába töltve s felkarikázva pedig hidegtálon is jól mutat.

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb fej hagyma
  • kevés só
  • 25 dkg tehéntúró
  • 12 dkg juhtúró
  • mokkáskanálnyi egész köménymag
  • nagyobb csipet pirospaprika (illetve ízlés szerint)
  • 1 teáskanál házi darált paprika
  • tejföl/vaj
Így készül:
A hagymát apróra vágtam. Összekevertem a villával áttört túrókkal, a fűszerekkel. Ha túl száraz lenne, nem kenhető állagú, kevés tejfölt vagy puha vajat szoktam belekeverni.

Készülhet csak tehéntúróból vagy csak juhtúróból is, de szerintem vegyesen a legjobb. Meg az apró roppanós paprikakockák is finomak benne, azt is érdemes tenni bele.
Találtam olyan régen fotózott hidegtálat is, amint van paprikába töltött körözött:

Kolbásszal töltött párolt karaj, franciasaláta, tepsiben sütött és felkockázott fasírt uborkával és olajbogyóval felnyársalva van még rajta. 




6 megjegyzés:

  1. A kőrözöttet mi is szeretjük, tehén- és juhtúróból egyaránt. A hidegtálad is nagyon guszta!

    VálaszTörlés
  2. én csak tehéntúróból szoktam (meg is kivántam, holnap ez lesz :-) ki fogom próbálni vegyesen is, köszi az ötletet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fenci, szívesen! Örülök, hogy tudtam ötletet adni! :-)

      Törlés
  3. Óh, juhtúró is van benne, csodás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Szerintem így a legfinomabb, vegyesen. Persze mindenképp szeretjük!

      Törlés

Lencsesaláta

 Nem eszünk gyakran lencsét, talán évi két-három alkalommal. Abból egyik szilveszter, aztán év közben valamikor Leányzó eszembe juttatja a f...