Mákos-mazsolás kalács

Tavaly Nővéreméknél főztünk közösen a tesóimmal nagy adag zakuszkát, idén nálunk jöttünk össze egy kis közös kavargatásra. Előtte nap persze sütöttem-főztem, hogy legyen elegendő energia eme nagy munka véghezviteléhez. Volt is, mert kora délután láttunk hozzá, vacsorára már üvegekben, pokrócok között pihent munkánk gyümölcse. No meg a sok kéz hamar kész mondás igazsága is bebizonyosodott...

Többek között mákos kalácsot sütöttem. Fogyott, fogyott, de nem volt olyan kelendő, mint a kakaós szokott lenni, mert hát a mák nem vezeti a kedvencek listáját. Az almás pitének nagyobb sikere volt. Nekem viszont ízlett, dolgozni is ezt vittem, két nap egymás után. Tettem róla, hogy ne valljon szégyent a süteményem! 😉



Hozzávalók:

A tésztához:

  • 1 kg liszt (fele rétesliszt)
  • 1 teáskanál só
  • 4 evőkanál cukor
  • 4 dl tej
  • 4 dkg élesztő
  • 2 dl olvasztott zsír
  • 2 egész tojás+ 2 sárgája
A töltelékhez:
  • 25 dkg mák
  • 20 dkg cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 10 dkg mazsola
  • + 1 tojás lekenni
Így készült:
A tejet megmelegítettem, elkevertem benne a cukorból egy evőkanállal, majd belemorzsoltam az élesztőt. Hagytam felfutni.
A lisztet a sóval és a többi cukorral elvegyítettem, majd elmorzsoltam a folyékony zsírral. Az sem baj, ha még langyos. Hozzáadtam a tojásokat. élesztős tejet és összegyúrtam. Ha szükséges, tegyünk még hozzá tejet. Ne legyen kemény a tészta, olyan könnyen gyúrható-formázható legyen. Ha megfelelő az állaga, megdagasztjuk.
Letakarva hagyjuk megkelni.
A mákot megdaráltam, elvegyítettem a cukorral és vaníliás cukorral.
Mikor megkelt a tészta, úgy egy óra múlva, lisztezett deszkára borítottam, 4 részre osztottam. Mindegyiket kinyújtottam, vékonyra. A gáztepsi rövidebbik oldala lett nálam a kalács hossza, így elfér a 4 rúd egymás mellett. Megszórtam a mák negyedével, majd mazsolával és feltekertem. Így jártam el mind a négy résszel. Egymás mellé pakoltam a tepsibe, persze úgy, hogy maradjon köztük hely, mert még kelnek.
Hagytam fél órát kelni, majd lekentem felvert tojással és 180 fokos sütőbe tettem.
Addig sültek, míg szép piros lett alja-teteje.



8 megjegyzés:

  1. Jó lehetett együtt dolgozni, ilyenkor gyorsan, vidáman megy a munka. A kalács finom lehetett, nekem biztos ízlett volna, szeretem a mákosat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos, hogy csapatosan haladósabb a munka- nem is csak a sok kéz okán. Szerintem finom volt a kalács, más sem panaszkodott, csak a bőség zavarában háttérbe került.

      Törlés
  2. Ó de nagyon guszták , most szívesen elfogadnék én is egy szeletet belőle:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, köszönöm szépen! Szívesen meg is kínálnálak belőle! :-)

      Törlés
  3. Nagyon szép lett. Én szeretem a mákot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ani, köszönöm szépen! Nálunk a mák nem áll a kedvencek listája élén, de néha sikerült a családnak is ízlő mákos süteményt készítenem.

      Törlés
  4. Szia Gerdi!
    Szeretek én is sütni-főzni! A mézes-gyömbéres-citromos keveréket már eszem, a hamis hájas nagyon jól sikerült, köszi a recepteket! További jó egészséget, kitartást kívánok Neked! H. Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva, köszönöm szépen! Nagyon örülök, hogy találtál nálam kedvedre való receptet, s hogy sikeresek is! Köszönöm, hogy írtál!

      Törlés

Tejporos keksz

 Legtöbbször az otthon fellelt alapanyagok döntik el, hogy mit sütök. Persze időnként előre is tervezek, ha vendégek lesznek, vagy Fiam jön ...