Diós csiga

 Egy teljesen más süteményt jelöltem ki elkészítendőnek- ezt - , de több okból is egész más lett belőle. Az eredetijére még nem került sor, pedig nagyon szeretném megkótolni. Elsődleges szempont, ami miatt "kicsit" átváltoztattam, az a csomagolhatósága- attól tartottam, mire a kollégiumba ér, még ha dobozolva is, felismrehetetlen lesz. Meg enni is elég maszatolós lehet, nem tudom elképzelni előadás közbeni energiát adónak. Azaz el tudom, előttem is van a csoport ujját nyalogató, morzsát sepregető, ragacsos képű hallgató. No- ezért lett belőle diós csigusz. Így is igen finom lett, diósan puha, bár kissé formátlan harapnivaló.


Hozzávalók:
A tésztához:
  • 50 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 25 dkg margarin
  • 4 tojássárga
  • 10 dkg porcukor
  • kevés tej
A töltelékhez:
  • 4 fehérje
  • 20 dkg cukor
  • csipet só
  • 3 evőkanál baracklekvár
  • 15 dkg darált dió
Így készült:
A lisztet, cukrot, sütőport elvegyítettem, elmorzsoltam a margarinnal, a sárgákkal próbáltam összegyúrni. Kevés tej- 2-3 evőkanálnyi. hozzáadásával sikerült is.
A töltelékhez a fehérjéket előbb a csipet sóval, majd a cukor hozzáadásával kemény habbá vertem. Belekevertem a lekvárt és darált diót.
A tésztát két részre osztottam. Egyiket kinyújtottam hosszúkás téglalap alakúra, lekentem a töltelék felével, felsodortam, ujjnyi szeletekre vágtam, tepsibe pakoltam. Óvatosan kellett vele bánni, mert lágy lévén, szeretnek formátlanná válni.
180 fokos sütőbe tettem, hagytam őket világosra sülni.
Közben a tészta és töltelék másik felével ugyanígy jártam el.


Ha még csokival is lecsorgatom, akár a zserbó csiga nevet is ráfoghatom. De azt másképp képzelem el: lekenem lekvárral, cukros dióval szórom. Majd, egyszer azt is megcsigázom. Ez most így volt finom. 


2 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehetett, az alakjával sincs semmi gond, lehet mondani, egyedi 😊. Biztos jó lágy volt a tészta, és benne a habos töltelék, de így finomabb is. Csokival leönteni is jó ötlet lenne, várom majd azt is, ha megsütöd 😊.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :-) Inkább a töltelék volt lágy, s szeletelés után, még meg is fogva tepsibe pakolás céljából nem tartotta meg kerek alakját.

      Törlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...