Tejszínes málnatorta

Lelkes Blogkóstoló rajongóként jelentkeztem a 4. fordulóra is. Ezúttal Chef Viki a játék házasszonya. Az Ő sorsolásán Konyhavirtuóz jutott nekem. Azt hittem, nem jártam még a blogján, de miközben böngészgettem nála, rájöttem, hogy bizony már kinéztem egy-két finomságot tőle. Érdemes ellátogatni hozzá, sok finomsággal csábítja el az arra fele tévedőket!
Nem az előzőleg már kiszemelt sütik közül választottam, hanem egy újabban készült finomságot készítettem el: a tejszínes málnatortát .
Tegnap végre hazakerült a család minden tagja, miután ki erre, ki arra nyaralt, s ennek örömére szerettem volna meglepni őket valami finomsággal. Erre az alkalomra készült el ez a nagyon-nagyon finom sütés nélküli torta:
Egész keveset módosítottam rajta, inkább az arányokon. Azzal nem is volt semmi gond, inkább azzal, hogy nem pihent eleget a hűtőben, így nem dermedt meg eléggé rajta a tortazselé. Türelmetlenek voltunk:-)
Hozzávalók:
Az aljához:

  • 25 dkg darált keksz
  • 5 dkg margarin
  • 2-3 evőkanál lekvár (nekem málna)
  • 1 teáskanál kakaó (elhagyható)
A töltelékhez:
  • 25 dkg házi krémsajt
  • 5 dkg cukor
  • 3 dl tejszín (Hulala)
  • 2 teáskanál zselatin
A tetejére:
  • 30-40 dkg málna (fagyaszatott)
  • 1 csomag tortazselé
Így készült:
Előző nap egy vödrös tejföl kb. felét ritka szövésű konyharuhával kibélelt szűrőbe tettem lecsepegni, s másnapig lefedve a hűtőben hagytam. Ekkorra sűrű "házi krémsajt" lett belőle. Lemértem, picivel több, mint 25 dkg lett belőle. 
A laphoz a kekszet előbb elmorzsoltam a margarinnal, majd annyi lekvárral gyúrtam össze, amennyitől összeállt. Mivel a házi málnalekvártól elég csúnya, piszkos hatású színe lett, tettem hozzá egy kiskanál kakaót, hogy legalább barna legyen.
A kapcsos tortaforma aljára méretere vágott sütőpapírt tettem, belenyomkodtam a kekszes alapot.
A krémsajtot elkevertem a cukorral. Kevés keverés után feloldódott benne a kristálycukor is, de használható porcukor is.
A zselatint elkevertem 1 dl vízben, s addig melegítettem, míg feloldódott. 
A tejszínt felvertem. A zselatint elkevertem a krémsajtba, majd hozzáadtam a tejszínt. Elkevertem, majd a tortaformába simítottam.
A félig fagyos málnát a tetejére szórtam.
A tortazselét a leírásnak megfelelően elkészítettem. Mivel csak színtelen tortazselém volt, a víz egy részét málnaszörppel pótoltam, cukrot pedig nem tettem hozzá.
A kész zselét a málna tetején elosztottam, majd betettem a hűtőbe. Órákig kéne bent lennie, ez mintegy fél órát pihent a hidegben. Meg is látszik rajta:-)


A maradék visszakerült a hűtőbe, s ha rendesen megdermed, készítek róla "dermedt" fotót, s pótolom.
Most igencsak időszűkében leszek, mert sátorozni készülünk, s a hátralevő két napba sok mindent bele kell sűrítenem, közben még dolgozok is. De aztán egy egész hónap szabadság szakad a nyakamba, ez tartja bennem a lelket:-)

9 megjegyzés:

  1. Huha, ez igen!!!! Gyonyoru kepek es izek!!!! Imadnivalo!!!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom lehetett a tortád, nagyon jól néz ki! :) Irigyellek a hosszú szabadságért! ;D

    VálaszTörlés
  3. De ügyes vagy:) Te már elkészültél a Blogkóstolós tortáddal. Olyan finom habkönnyűnek tűnik:) Nagyon mutatós:)És imádom a málnát, sajnos az idén nem termett nagymamám kertjében.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jol nez ki!! Szeretem a malnat!

    VálaszTörlés
  5. Ó, ez nagyon fincsi!! :P
    Végre szabadság, igaz? Jó pihenést kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  6. Ebből én is kérek egy szelettel, imádom a málnát, pláné ilyen finom tortán :)

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörűséges! Biztosan isteni finom is. :)

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm szépen Mindenkinek!!!

    VálaszTörlés
  9. Kedves Gerdi! Köszönöm a kedves szavakat, örülök hogy ízlett a torta!

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...