Narancsos isler

Ez lesz az utolsó a szülinapi sütik sorából. Mégsem, mert még a torták is váratnak magukra.
Unokaöcsém bérmálására is sütöttünk islert, de barackhabosat, s csalódott volt, mert Ő a hagyományos lekvárosat szereti. De azt meg nagyon. Gondoltam, meglepem vele. De annyira nem lepődött meg, mással volt elfoglalva. Nevezetesen Gergővel és a laptoppal. Minden fogáshoz előkiabáltuk őket, gyorsan belapátolták, aztán újra eltűntek. Azt nem mondhatom, hogy zavartak:-)

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 25 dkg cukor
  • 2 egész tojás
  • 1 nagy narancs reszelt héja
  • fél csomag sütőpor
  • 1-2 evőkanál tejföl
  • lekvár
  • 15-20 dkg étcsokoládé
  • 2-3 evőkanál olaj
Így készült:
Elmorzsoltam a lisztet, sütőport, cukrot a margarinnal. Hozzáadtam a tojást, narancshéjat, tejfölt. Tejfölt csak apránként, mert én egyből beletettem a 2 evőkanállal, s kicsit lágy lett a tészta, ezért még kevés lisztet gyúrtam hozzá. Tehát szükséges mennyiségű tejföllel összegyúrjuk. A tészta kemény kell legyen, s nem ragacsos. 
2-3 órás pihentetés után enyhén lisztezett deszkán újra átgyúrtam. Vékonyra nyújtottam, kerekre szaggattam.  175 fokra előmelegített sütőben világosra sütöttem.
Mikor kihűlt, párosával lekvárral összeragasztottam. Férjem kérésére kb. harmada úgy maradt, lekvár nélkül, neki jobban ízlett úgy. Én málna-ribizli lekvárt használtam, de másmilyen is használható.
A csokit gőz fölött az olajjal felolvasztottam. A sütiket lekentem vele, aztán rájöttem, szebb lesz, ha belemártom. Egyenletesebben eloszlik a csoki a tetején. 

Recept forrása
Az eredeti narancslekvárral van összerakva, narancsos csokival bevonva... így sokkal narancsosabb, az már biztos, de ez elkerülte a figyelmemet. Majd legközelebb.

16 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek lettek! Nálunk is a múlt héten volt, kökénylekvárral. Csak a fényképezés maradt el, mert gyorsan fogyott :) Na majd legközelebb....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönöm! Hú, kökénylekvárral... különleges lehet, idén már nem, de talán jövőre teszek egy próbát.
      Már én is jártam úgy, hogy mire fényképeztem volna, eltűnt a fotómodell:-)))

      Törlés
  2. Narancs- és kökénylekvárral nagyon finom lehet, régebben csak barack-, málna- vagy ribizlilekvárral készítettem... Milyen jó, hogy ilyen nyitottak lettünk az új ízekre! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, jó bizony, a blogozás áldásos hatása. Kíváncsi vagyok mindenre, új, különleges ízekre, s többnyire szeretem is őket. A kökénylekvárra különösen kíváncsi vagyok!

      Törlés
  3. A narancs és csoki együtt nálam abszolút kedvenc párosítás... Biztosan kipróbálom majd narancslekvárral is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szabina, az már biztos, hogy én is narancslekvárral töltöm legközelebb!

      Törlés
  4. Nagyon finomak lehettek, guszták!

    VálaszTörlés
  5. Szerintem is narancs és csoki remek párost alkot, bár az eper-csoki sem rossz:) Nagyon szép kis ducik lettek, nálam ez csak karácsonykor készül, de nem tudom miért:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Trollanyu, köszönöm! Meglepően ducik lettek, pedig vékonyra nyújtottam, de a fél csomag sütőpor megtette a hatását.

      Törlés
  6. Nagyon finom lehet, jó ötlet a narancsos ízesítés a tésztában! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hankka, jót tett neki a narancshéj, kellemes íze lett, olyannyira, hogy úgy magában is finom volt rágcsálni.

      Törlés
  7. Imádom az islert! Igaz még csak lekvárost ettem, de azért ez ellen sem zárkóznék el. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csilla, én is szeretem! Van egy örök, gyerekkori kedvencem, a diós-barackhabos isler, de ez lekváros, és ez is nagyon finom:-)

      Törlés
  8. Biztos finom így is az isler, narancs-csoki együtt nagyon jó ízt ad!

    VálaszTörlés
  9. Ezek csodaszépek. Megy a recept a kipróbálós listára :)

    VálaszTörlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...