Csíkos csokitorta

Időközben egy évvel idősebb lettem. Vagy inkább két évvel fiatalabb, mint Férjem mondta:-) Októberben lett 14 éves a Fiam, s azzal viccelődtünk, hogy a tortán lévő két gyertya jó lesz majd az én szülinapomra, csak éppen a számjegyek sorrendjét kell megfordítani. A gyertya nem került ugyan a tortára, de mindjárt kettőt sütöttem, egyet a munkahelyemre, egyet itthonra.


Hozzávalók, 2 tortához:
A piskótához:

  • 8 tojás
  • 12 evőkanál finomliszt
  • 12 evőkanál cukor
  • 1 dl olaj
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 csipet só
A krémhez:
  • 1 l tej
  • 10 csapott evőkanál rétesliszt
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 40 dkg margarin
  • 30 dkg cukor
  • 3 evőkanál kakaó
Díszítéshez:
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 2-3 evőkanál olaj
Így készült:
A tojásokat szétválasztottam. A sárgákat elkevertem 8 evőkanál cukorral és a sütőporral. Mikor már jó habos, 3 részletben hozzákevertem az olajat. A fehérjéket a csipet sóval és a többi cukorral felvertem, majd a sárgákhoz adtam. Kanalanként adtam hozzá a lisztet, miközben óvatosan belekavartam. 
Két püspökkenyér formát kikentem, s elosztottam bennük a masszát.
180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem.
A krémhez előbb megfőztem a pépet: a tej nagyobbik részét odatettem főni, közben a többiben simára kevertem a lisztet. A melegedő tejhez öntöttem, s kavargatva sűrűre főztem. Mikor megfőtt, levettem, s beletördeltem a csokit. Időnként megkeverve hagytam kihűlni.
A margarint a cukorral habosra kevertem, majd kanalanként belekevertem a pépet, meg a 3 evőkanál kakaót.
A kihűlt piskótákat vízszintesen 4 lapra vágtam, megtöltöttem a krémmel úgy, hogy bevonni is maradjon, meg a díszítéshez. Mindkettőt bevontam, díszítettem. 
 A csokit az olajjal gőz fölött felolvasztottam, s a torták oldalát becsorgattam vele.

A virágot a gyerekeimtől kaptam. Én lettem a legszebb virág tulajdonosa:-)

Mostanig sütiztem. Reggel óta. Na nem egészen, mert előbb mosás, teregetés, mosogatás, aztán nekiláttam. Aprósütiket, mézest, ami eltehető karácsonyig. Meg elajándékozható. S ha marad, elteszem. Ha nem, sütök másikat. Persze ha lesz időm. Mert igencsak ki kell centizni, hogy minden meglegyen, amit elterveztem. De nem akarok ezen görcsölni, amire nem marad idő, majd meglesz jövőre.
Majd jönnek a receptek is. Ha nem az idén, jövőre:-)))

12 megjegyzés:

  1. Nagyon csinos tortácskákat sütöttél! Így utólag kívánok neked nagyon boldog szülinapot:) Tényleg gyönyörű a virágod, amit nagyon megérdemeltél!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Janka, köszönöm szépen! Ha utólag köszöntetem fel magam... :-)))

      Törlés
  2. Isten éltessen sokáig! Ahogy a csoki lefolyik a tortán nagyon guszta, hmmm:-) és a virágod is csodás!

    VálaszTörlés
  3. Isten éltessen sokáig, boldog szülinapot! Akkor téged majdnem a Jézuska hozott :)
    A virárgod csodaszép, és a tortád is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönöm szépen! Azért nem egészen, mert még 11-én volt nagy esemény, csak annyit halogattam, hogy majdnem karácsony lett közben:-)

      Törlés
  4. Isten éltessen sokáig, erőben, egészségben, szeretetben:)Fincsi tortát sütöttél, biztos ízlett a megkínáltaknak:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, köszönöm szépen! Ízlett bizony mindenkinek. Kolléganőim azt mondták, még megtartanak:-)

      Törlés
  5. Boldog Szülinapot Kedves Szintén Decemberben Született Társam! Bár már elég késő van, azért megkóstolnám ezt a finom csokis tortádat!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tünde, köszönöm szépen:-) Ilyen későn küldöm neked a virtuális szeletet!

      Törlés
  6. Nagyon sok boldog szülinapot kívánok, Isten éltessen erőben, egészségben! :) Guszta a tortád, nagyon finom lehetett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Hankka, nagyon kedves vagy!

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...