Mascarponés sós csillag

Éppen elég fotó vár arra, hogy recepthez legyen társítva, de még mindig könnyebb előkeresni egy régebb megírt s talonban maradt bejegyzést, mint újat írni. Ez a csillag alakú sós két évvel ezelőtti karácsonyra készült:

Karácsonyi második -vagy első?- sós süti. Nemrég tejszínes sós készült, most sajtkrém került bele. Így is finom lett, jó omlós-roppanós, sokáig élvezhető. S a hangulat fokozása végett csillag alakúak lettek. Meg a változatosság kedvéért is. Mert társa, az aszalt paradicsomos-olajbogyós rúd alakú lett.

Hozzávalók:
  • 70 dkg liszt
  • 1,5 teáskanál só
  • 10 dkg margarin
  • 20 dkg zsír
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 2 tojás 
  • 25 dkg mascarpone
  • magok (lenmag, szezámmag, napraforgómag)
Így készült:
Előbb a lisztet, sót (egy púpozott meg egy csapott teáskanállal mérve) elmorzsoltam a zsírral és margarinnal, majd a többi belevaló hozzáadásával tésztává gyúrtam. A magokat is belegyúrtam, egy-egy evőkanálnyit mindegyikből, illetve ízlés szerint.
Enyhén lisztezett deszkán kinyújtottam, kiszaggattam, tepsibe pakoltam. 180 fokos sütőben sült, addig, míg világosbarna színt kapott.

6 megjegyzés:

  1. Akkor ez egy örök darab, hisz a sós sosem megy ki a divatból 😄. Nagyon finom lehet, és a sok édes mellett mindig jól egy sós is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, leginkább a magam kedvéért sütök sósakat, mert tényleg jól jön. Szeretem őket. Azért a család is besegít az elfogyasztásában! :D

      Törlés
  2. Biztosan jót tett a tisztának a mascarpone, szívesen kipróbálom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok sikert hozzá! Igen, jót tett a tésztának a mascarpone, de úgy gondolom, tejföllel is hasonlóan működne.

      Törlés
  3. Szeretném megkérdezni, hogy meddig tárolhassuk, hány napig ? Köszönöm !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Pontosan nem tudom Neked megmondani, nálunk egy hétnél tovább biztos nem állt- annál hamarabb elfogy. 7 napot mondok, tovább nem merném tárolni. A "sokáig élvezhető" alatt azt értettem, hogy napokig roppanós marad. Jó hangulatú sütögetést, karácsonyi készülődést kívánok! Üdv. Gerdi

      Törlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...