Palacsinta tojásfehérjével

Idén is főztem bodzavirág lekvárt, háromszor is. Egyszer dupla adagot, narancsosan- csak belecsavartam 4-5 elfogyni nem akaró narancs levét. Harmadjára azért készült, mert annyi felé ajándékoztunk belőle, hogy a kamrapolcon szinte meg sem látszódott a munkám eredménye. Rá is szóltam a többiekre, most már senkinek sem adunk, főzzön mindenki magának. 😁 Azt még hozzáteszem, a harmadjára főzött szegény kerek hétig várt beáztatva a hűtőben, mire időm lett kifőzni. Féltem is, hogy nem bír addig várni, de semmi baja nem lett, sőt, a legfinomabb lett mind közül.
Ez utóbbi kívántatta meg velem a palacsintát, a kóstolónak hagyott mennyiséget belekenni. Miközben készítettem elő a tésztához valókat, jutott eszembe a hűtőbe betett, előző nagy sütésből maradt öt darab tojásfehérje. Félig felverve a kikavart tésztához kevertem. Nem fogok eztán csak ezért maradék tojásfehérjéket gyártani, de tényleg finom lett. Kissé vastagabb, lukacsosabb, ropogósabb lett. Az aromás bodzalekvárral meg igencsak kelendő volt. 
Mondjuk a fotómodellben épp eperdzsem van, amit Leányzóm kapott Lovagjától, s az abból maradtat kentem bele hirtelen fotó készítéséhez.

Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • csipet só
  • 1 evőkanál cukor
  • tej
  • 1 egész tojás
  • 5 fehérje
  • olaj a sütéshez
Így készült:
A liszthez adtam a csipet sót és cukrot, az egész tojást és annyi tejet, hogy simára tudjam kavarni. Mikor már sima a massza, még adtam hozzá több részletben tejet, annyit, hogy megfelelő sűrűségű legyen. 
A tojásfehérjéket felvertem, nem teljesen keményre, s a masszához kavartam. 
Ezután még került bele tej, mert sűrűnek találtam.
Palacsintasütőt picit beolajoztam, s sorra kisütöttem a palacsintákat. Közben úgy minden másodiknál olajoztam a sütőt. 
Ízlés szerinti lekvárral tölthető.


3 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta és jó ötlet a tojásfehérjék felhasználására is.Mélyhűtőben gyűjtögetem én is és éppen volt eszembe hogy már ideje lenne felhasználni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :-) Volt idő, amikor én is mélyhűtőbe pakolgattam, de most már csak a hűtőbe, mert úgyis felhasználom valamire napokon belül- fasírtba, nokedlihez, rántott hús készítéséhez is elfogy 1-2. Nem beszélve a sütikről! :D

      Törlés
  2. Hűű, de szeretem a palacsintát! Az eperlekváros a legfinomabb! :)Nagyon szuper fotókat készítettél. Bodzavirág lekvárt még nem kóstoltam, biztos finom.

    VálaszTörlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...