Kávés-diós süti

Mióta megkezdődött is iskola, nem írtam új bejegyzést. A nyáron megírtakból éltem. Ma munkából hazafelé baktatva elhatároztam, hogy a délutánt azért is receptírásra szánom. De előtte ebédeltem, kávéztam, elmosogattam, tettem-vettem, s a délután nagy része el is telt.

Ezt a sütit múlt hétvégére sütöttem. Itthon volt végre mindenki, tárcsán sütögettünk, tűz mellett ültünk a sötétben, ahol aztán ketten maradtunk Férjemmel, mert egyik gyerek ide, másik oda ment. Vasárnap kirándultunk egyet, s hétfőre megint kiürült a ház. 

Valami krémeset -is- szerettem volna sütni. Kicsit más volt a terv, de mire a megvalósításhoz értem, leegyszerűsödött. Azért Leányzóm megdicsérte!





 Hozzávalók:

A tésztához:

  • 3 nagy tojás
  • 20 dkg cukor
  • 30 dkg liszt
  • 8 dkg darált dió
  • 1 csomag sütőpor
  • 1,5 dl olaj
  • 1,5 dl tej
  • 2 teáskanál instant kávé
A krémhez:
  • 6 dl tej
  • 2 csomag tejszínes pudingpor
  • 25 dkg vaj
  • 18 dkg cukor
  • + a tetejére 1 evőkanálnyi kakaó
Így készült:
A tésztához a tojásokat elkevertem a cukorral, majd hozzáadtam az olajat, lisztet, darált diót és sütőport. Simára kevertem. A kávét elkevertem a tejben, ezt is a masszához adtam s összekevertem. 
Sütőpapírral bélelt, 28×36 cm-es tepsibe simítottam a masszát és 180 fokon tűpróbáig sütöttem.
A krémhez a pudingporokat kevés tejben simára kevertem. Hozzáadtam a többi tejet is és sűrűre főztem. (Nem kell sokáig főzni, épp még kettőt-hármat pöfékel.) Közben persze állandóan kevergettem, sőt, miután megfőtt is sűrűn átkevertem, így hagytam kihűlni.
A vajat elkevertem a cukorral, majd az időközben kihűlt pudingot kanalanként hozzáadtam. Habosra kevertem.
A már kihűlt lapot kettévágtam, fele krémet közé simítottam, a másik fele a tetejére került. Hogy ne maradjon csupasz, kakaóval szitáltam be.

Szeretem a krémes sütiket, bár harminc fokban jobb szeretem hanyagolni őket. Most kényeztetni akartam kicsit a családot vele... 

4 megjegyzés:

  1. Most én is elfogadnék egy kis kényeztetést ilyen sütivel nagyon guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva, szívesen kényeztetnélek vele, de már elfogyott. Legközelebb küldök! :-)

      Törlés
  2. Finomat sütöttél ismét! Bár én nem szeretem a kávét, de ha csak két kiskanállal van benne, biztos megkóstolnám 😊😊.
    Nagyon jó lett a blogod új "köntöse", hasonlít a régihez, mégis új 😊, tetszik a deszka háttér is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Katalin! Nem igazán uralkodott a kávé íze, biztos, Neked is ízlene. Én szeretem a kávét- bebeszélem magamnak, hogy ébren tart.
      Köszönöm, de még nagyon nem vagyok elégedett vele. Marad ez a forma, de még próbálok csinosítgatni rajta.

      Törlés

Gesztenyekrémes szelet

 Boldog új évet kívánok Mindenkinek! Meg békéset, sikerekben és egészségben dúskálót. Tegnap szántam rá magam, hogy nézzek rá a blogra, s ha...