Narancsos muroktorta

Emlékszem, az általános iskolai tankönyvünkben a sárgarépáról szóló lecke címe így szerepelt: Murok (sárgarépa). No, ha valaki esetleg még blogberkekben nem tudta volna, mi az a murok, most már ezt is megjegyezheti. Erdélyben így neveztük- nevezik ezt a a zöldséget, s manapság is előszeretettel használom e szót. Ez is magyar szó, itt is él a vadmurok növénynévben. Ami rokon növénye a sárgarépának, s erről mesélte volt Nagymamám, hogy úgy tartják, annyi a lányok szégyene, amekkora a vörös folt a virágzat közepében. Akkoriban még volt egy kisebb pénzérme nagyságú sötétvörös, inkább bordó közepe a virágnak, ma már elvétve látni akár icipici színt is benne. Mondjuk vadmurokkal is ritkán találkozom.

Húsvétra, bár nem szoktam, tortát is sütöttem, méghozzá répatortát. Nagyon finomak tudnak lenni a vele készült sütik. Persze, mert eleve édeskés, meg a színe is belopja magát az édességek világába. Húgom mondta, hogy Ő narancsos krémet szokott bele készíteni, hát ezen munkálkodtam én is. Tényleg jól sikerült, hamar lába is kelt. Az utolsó vaskosabb szeletnek négyen álltunk neki, miután bejártuk a Börzsőny egy-két zugát.


 Hozzávalók:

  • 3 nagy tojás
  • 20 dkg cukor
  • 1 narancs lereszelt héja és leve
  • 25 dkg finomra reszelt murok (sárgarépa)
  • 10 dkg darált dió
  • 15 dkg margarin
  • 20 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
A krémhez:
  • 25 dkg mascarpone
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál narancslekvár
  • 10 dkg kandírozott narancshéj
  • 5 dl Hulala (vagy tejszín)
  • 1 csomag Expressz Zselatin
  • fél narancs a díszítéshez
Így készült:
A sárgarépát megpucoltam, finomra reszeltem. Ekkor volt 25 dkg.
A cukrot elkevertem a tojásokkal, majd sorra hozzáadtam a többi belevalót -a margarint megolvasztva, de nem forrón- és sima masszává kevertem.
Kapcsos, kikent tortaformába öntöttem (24 cm-esbe), és 180 fokos sütőben tűpróbáig sütöttem.
A krémhez a mascarponét elkevertem a cukorral és narancslekvárral. A Hulalát felvertem, majd a biztonság kedvéért egy zselatint is borítottam bele. 
A hab 2/3 részét több részletben a mascarponéhoz kevertem, majd beleforgattam a kandírozott narancshéjat is. Mivel a növényi habalap édes, több cukrot nem adtam hozzá, így is túl édesnek találtam a végeredményt.
A közben kihűlt tortalapot háromba vágtam, megtöltöttem a krémmel úgy, hogy a tetejére is maradjon.
A maradék habbal bevontam a tortát, néhány csókot is nyomtam rá. Narancsszeletkékkel díszítettem.
Másnapig a kamrában pihent.



Egyáltalán nem bonyolult, mégis különleges, egy amúgy hétköznapi hozzávalónak köszönhetően. A narancs íze igen, a muroké egyáltalán nem érzett rajta. Kicsit édesnek találtam, de senki más nem tette ezt szóvá. 

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép a tortád, finom lehetett! Szép fehér, mint a napokban leesett hó 😊.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :-)
      Ez a hó meg hideg nagyon nem kellett volna most... A frissen kivirágzott barackfák megsínylették. Idén sem főzök sárgabaracklekvárt...

      Törlés
  2. Én imádom a répatortát,mentem is ezt a receptet. :-) A murok szót nem ismertem,de megjegyzem! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik a recept! :-)
      Egy kis szókincsbővítés sosem árt! :D

      Törlés
  3. Én is szeretem a répatortát. A mascarponés krém nagy kedvencem, úgyhogy ez biztosan isteni finom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv a klubban! :-) Igen, nagyon finom volt, nagy sikere volt nálunk.

      Törlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...