Meggyes-túrós szelet

 Hát ez úgy volt, hogy elővettem a fagyasztóból a korábban vásárolt s fel nem használt csomag túrót, hogy mire kiolvad, kitalálom, mi lesz belőle. Számtalan variáció megfordult közben a fejemben, a legutolsó verzió kevert tészta között meggyes túrótöltelék volt. Aztán mikor ki volt keverve a töltelék, rájöttem, hogy ezen nem igazán fogom én elosztani fele tésztát, annyira folyós lett, így egész tészta elősütésre került, aztán a tetejére borított töltelékkel együtt készre sült. 

A tésztához:

• 3 nagy tojás
• 20 dkg cukor
• 1 csomag sütőpor
• 1 citrom héja és leve
• 40 dkg liszt
• 2 dl tej
• 2 dl olaj
• 1 üveg magozott meggybefőtt

A töltelékhez:

• 50 dkg túró
• 3 evőkanál tejföl (púpozott)
• 2 nagy tojás
• 16 dkg cukor
• 1 evőkanál vaníliás cukor
• 1 csomag vaníliás pudingpor

Így készült:

A meggybefőttet leszűrtem.

A tésztához a tojásokat elkevertem a cukorral. Belereszeltem a citrom héját, majd kicsavartam a levét, ez is belekerült. Majd a többi hozzávalóval együtt sima tésztát kavartam.

A túrót áttörtem, belekerült a tejföl, tojás, cukor, vaníliás cukor, elvegyítettem, Végül a pudingport is beleborítottam, alaposan összekevertem.

A tésztát kikent/papírral bélelt tepsibe borítottam, elegyengettem, tetejére szórtam a meggyet.

180 fokos sütőbe tettem, s addig maradt ott, míg a tetején szilárd réteg képződik, de még nem kezd pirulni.

Ekkor kivettem, ráborítottam a túrót, elsimítottam, s visszatéve a melegre, készre sütöttem- addig, míg a szélein pirulni kezdett a túró.

Finom, puha süti lett belőle. Valamikor még augusztus végén készült- ahogy végignéztem a készleten lévő fotókon, kiszolgálnak erre az évre. Ilyen tempóban haladva még akár többre is. 

Sok minden pörög közben a fejemben- nem is fizikailag, hanem ebben szoktam kifáradni. S olyan jólesik kicsit "semmit" tenni, mikor végre hazakerülök. A semmittevés nálam azt jelenti, hogy olyasmit csinálok, ami nem igényel gondolkodást. A blogírás azért nem teljesen ilyen. Egy ideje azon agyalok, hogy naplót írok- pedagógusnaplót. Megörökítve napról napra, hogyan telik a munkaidőnk, és még azon is túl. Bár nem fog elérni a célközönséghez, a pedagógusokra fújókhoz. Vagy ha igen, úgyis csak azt szűrik le belőle, amit akarnak. Mondjuk mit "sírok", ha még erre is van időm. A mai napommal mindjárt kezdhetném is, de minden napnak megvan a maga tragikomédiája. Hozzáállás kérdése.

Mézes krémes

 Már jó ideje ott motoszkál hét közben a fejemben ez a süti, de mire eljön a hétvége, valahogy elillan: vagy a meleg, vagy az időhiány, vagy az éppen kialakult helyzet miatt. No most elzavartam minden zavaró körülményt, s az érkező kedves vendég tiszteletére csakazértis megsütöttem. Csupán úgy, emlékezetből. Azért mielőtt hozzáláttam volna lejegyezni, átfutottam a blogon a mézeseket, hogy ne ismételjem önmagam. Bár vannak hasonlóak, de ez mégis más. És különösen finomra sikeredett, vagy csak már nagyon ki voltam rá éhezve? 

Hozzávalók:

A lapokhoz:

• 50 dkg liszt
• 1 csipet só
• 1 teáskanál szódabikarbóna
• 12 dkg cukor
• 25 dkg margarin
• 2 csomag vaníliás cukor
• 2 nagy tojás
• 3 evőkanál méz

A töltelékhez:

• 1 üveg sárgabaracklekvár
• 1 liter tej
• 1 csipet só
• 10 evőkanál gríz
• 2 evőkanál cukor
• 2 csomag vaníliás cukor
• 25 dkg vaj/margarin
• 15 dkg cukor

Így készült:

A lapokhoz a lisztet, sót, szódabikarbónát, cukrot, margarint, vaníliás cukrot tálba tettem, s elmorzsoltam. Hozzáadtam a mézet és tojásokat, összegyúrtam. Összeállt a tészta, nem kellett hozzá tej, sőt, pici lisztet szórtam még rá, s azzal átgyúrtam, ne legyen nagyon ragacsos. Ha nem állna össze, pici tejet lehet hozzá tenni. A tészta ne legyen kemény, mert akkor nehéz lesz kinyújtani, de se túl lágy, mert akkor ragad.

Megfőztem a tejbegrízt: A tejet a 2 evőkanál cukorral, vaníliás cukorral, csipet sóval főni tettem. Mikor már meleg, de még nem fő, belekanalaztam a grízt, közepesen púpos kanállal mérve, s állandóan kavargatva felfőztem. Úgy egy percig hagytam főni, közben kavargattam. Mikor levettem, elkevertem benne 5 dkg margarint- krémekhez leginkább vajat használok, de most margarin volt kéznél. 

Sűrűn megkeverve hagytam hűlni.

Közben a tésztát lisztezett deszkán 4 részre osztottam. Alaposan lisztezve, sorra tepsi méretűre nyújtottam őket (28×32 cm-es), s tepsi hátán 180 fokon sorra kisültek. Addig hagytam őket sülni, míg világosbarna színük lett.

A grízt közben kavargattam. Mikor majdnem kihűlt, a 15 dkg cukrot elkevertem a margarinnal, majd kanalanként hozzáadtam a grízt. Habosra kevertem.

Megtöltöttem a lapokat: előbb lekvárral kentem le, majd rákerült a krém harmada, majd újabb lap, lekvár, krém. A legfelső lap üresen maradt.

Kissé lenyomogattam-egyengettem a tetejét. Másnapra jól átpuhult, könnyen lehetett szeletelni.

Eredetileg csak középen van lekvár, Húgomtól láttam így készíteni, de jót tesz neki a több savanykás lekvár. A látványra sem hátrányos. Még csokimáz is megfordult a gondolataimban, de elmaradt, s egyáltalán nem hiányzott róla. Most így, ahogy volt, annyira jól esett, hogy... hát, többet ettem belőle a kelleténél. 😀

Vajas keksz...

 ... ezzel-azzal a tetején.

Ha vajas keksz, még mindig a levendulás viszi a prímet, -ami a nyaralások kötelező kelléke,- de más ízesítéssel is el szokott fogyni.😉 Azért is szeretem őket sütni, mert amellett, hogy finomak, sokáig élvezhetőek. Amit nem pakolok oda a gyerekeknek, akár következő hét végéig is itt van, ha csak el nem hordjuk dolgozni- tízórai szünetben fénymásolás, megbeszélés, iskolatej lehozása közben épp elfogyasztható egy-két darab. 

Most, hogy még a deszkát se kelljen elővenni, a meggyúrt tésztát meggömbölygettem, tepsibe pakoltam, diót-mandulát-kandírozott cseresznyét nyomkodtam a közepébe s úgy sült meg. 

Hozzávalók:

• 50 dkg liszt
• 1 csipet só
• 18 dkg porcukor
• 1 csomag vaníliás cukor
• 1 csomag sütőpor
• 1 citrom lereszelt héja
• 25 dkg vaj (szobahőmérsékletű)
• 2 nagy tojás
• 2 evőkanál tejföl
• tetejére: dió, mandula, kandírozott cseresznye

Így készült:

A lisztet, sót, porcukrot, vaníliás cukrot, sütőport, citromhéjat elvegyítettem, majd a vajjal elmorzsoltam. Hozzáadtam a tojásokat és tejfölt, összegyúrtam. A tejföl annyi legyen, hogy könnyen formázható, puha tésztát kapjunk, inkább apránként adagoljuk. 

A tésztából kisebb diónyi darabkákat szaggattam, meggömbölygettem, tepsibe pakoltam helyet hagyva közöttük. 1-1 darab diót és/vagy mandulát, kandírozott cseresznyét nyomtam a közepébe, amitől kissé le is lapul. Még sülés közben is nőnek-terebélyesednek kissé, ezt is vegyük számításba a gombócok közötti távolsághagyás során. 

180 fokos sütőbe tettem, hagytam őket világosra pirulni. Tényleg csak világosra, ne száradjanak ki nagyon.

Édesszájúak kisülés után megszórhatják porcukorral, de én így is elég édesnek találtam. Mást is lehet a tetejére pakolni, akár 1-1 csokikockát, vagy csak úgy önmagában is finom ez a tészta. Kinyújtva formákat is lehet kivágni belőle- eredeti terv ez volt, cukros darált dióba mártva, s úgy sütve,- de, mint az utóbbi időben oly sokszor, leegyszerűsítettem.

Sacher-szelet,

... ahogy a nagykönyvben meg van írva. Azért mégsem teljesen ugyanúgy készült, meg a könyv sem nagy.

A nyáron Húgom és Unokaöcsi nálunk töltöttek néhány napot. Sokat pletyóztunk és délutánonként az árnyékban ülve lelt ránk munkából hazaérkező Férjuram. Beszélgetés közben Húgom egyik receptes könyvemet lapozgatta, nevezetesen a "csupa csoki" címűt -így kisbetűvel-, s megakadt a szeme benne a Sacher-tortán. Mindjárt számot vetettem a kamra tartalmával, és kilátásba helyeztem az elkészítését. Mégsem került rá sor, amit restelltem utólag, ezért, mikor Leányzómmal egy délutánon ellátogattunk hozzájuk, előtte megsütöttem és vittünk.

Hozzávalók:

• 20 dkg étcsokoládé
• 17,5 dkg vaj
• 8 tojás
• 1 csipet só
• 20 dkg cukor
• 2 csomag vaníliás cukor
• 20 dkg liszt
• 1 teáskanál sütőpor
• 1 kis üveg sárgabaracklekvár
• 10 dkg csoki és 2,5 dkg vaj a tetejére

Így készült:

A 20 dkg csokit a vajjal gőz fölött felolvasztottam. 

A tojásokat szétválasztottam. 

A sárgákat elkevertem a cukorral, jó alaposan, majd hozzákevertem a gőz fölött felolvasztottakat.

A fehérjéket a csipet sóval felvertem, jó keményre- addig, míg a habverőről nem csurog le.

A habot a csokis masszához borítottam, majd, miközben óvatos mozdulatokkal kevertem, több részletben hozzáadtam a sütőporral elkevert lisztet.

Az összekevert masszát sütőpapírral bélelt, 28×32 cm-es tepsibe borítottam, elegyengettem.

180 fokon tűpróbáig sütöttem.

Mikor kihűlt, vízszintesen kettévágtam. Az alsó lapot vastagon lekentem lekvárral, befedtem a másikkal.

A csokit a vajjal gőz fölött felolvasztottam, bevontam vele a süti tetejét.

A csoki dermedése után szeletelhető.

A belekerült lekvár a Húgom munkája, nálunk idén kimaradt a sárgabaracklekvár főzése. 

Eredetileg tortarecept, de én szeletesítettem. S mit változtattam rajta? Csak 2 dkg cukrot kért az eredeti recept, ezt elírásnak minősítettem, hozzátettem egy 0-t. A liszt mennyiségét is megemeltem 12,5 dkg-ról- ennyit ki sem tudnék mérni pontosan- 20 dkg-ra. A máz összetétele meg igen gyanús volt: 15 dkg csokoládé, 15 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1,5 dl tejszín, egy tojássárga- mindezt összefőzni. Lehet, jó lenne, de nem mertem megkockáztatni, s aztán kidobni a nem túl olcsó belevalókat, így biztosra mentem. S így is elégedett volt vele mindenki. 😊

Csokis-diós zabpehelykeksz

 Ezek a gyerekek nem bírnak nyugton ülni. Állandóan jönnek-mennek. Alig jöttünk haza a nyaralásból, egy napi itthoni levegő szívása után máris budapestire vágytak, ráadásul két napon keresztül Aznap nem volt időm sütni nekik útravalót, de képes voltam indulásuk napján korán reggel fél nyolckor felkelni. És zabpelyhes kekszet rittyenteni nekik. Már csak azért is, mert Gergő ment is tovább Szegedre. Sütemény nélkül el nem engedem ám a gyerekem!

Hozzávalók:

• 25 dkg liszt
• 25 dkg zabpehely
• 25 dkg cukor
• 1 csomag sütőpor
• 2 csomag vaníliás cukor
• 5 dkg kókuszreszelék
• 25 dkg margarin
• 3 nagy tojás
• maréknyi dió
• 20 dkg csoki

Így készült:

A diót, csokit feldaraboltam.

A margarint mikróban félig megolvasztottam.

A lisztet, zabpelyhet, cukrot, sütőport, vaníliás cukrot, kókuszreszeléket elvegyítettem. Hozzáadtam a margarint, tojásokat és fakanállal összekevertem. Olyan ragacsos, kézzel gyúrni lágy, fakanállal keverni kemény massza lett belőle, de megbirkóztam vele. Ezután került bele a dió és csoki, azzal is elvegyítettem.

Diónyi gombócokat formáltam belőle, közben néha bevizeztem a kezem, tepsibe rakosgattam nem túl közel egymáshoz.

180 fokos sütőbe tettem, pirulásig sütöttem, illetve amíg tetejét kicsit megnyomva már nem lágy.

Szívem szerint mazsolát is tettem volna bele, de Leányzó nincs nagy barátságban vele. Én annál inkább. A belekerült csoki az utóbbi idő negatív csokievési szokásunk eredménye: több megkezdett csomag is várt sorára, ezeket daraboltam bele. Így már elfogyott...

S ha már említettem a nyaralást, és a nyugalom szigetének is nevezhető falucskát, mutatok róla néhány fotót. Arkáról van szó, egy kis zsákfaluról a Zemplén oldalában. Innen gyalogoltunk elérhető távolságokra, illetve autóztunk kiszemelt úti célok felé. 

Nos, Arka, ahol olyan csend volt, hogy még kutyaugatást sem hallottunk az egy hét alatt. Néhány szomorú állapotú házikótól eltekintve a többség szépen, szemrevalóan felújított, bájos parasztház, gondozott utcák, terek, falvédő-kiállítás a buszmegállóban, jelenleg kiszáradt patakmeder, gyümölcsösökkel és dombokkal, hegyekkel körülvéve. Szerettünk ott lenni.

Lekváros- diós kocka

 ... és pogácsa.

Megint eltűntem kis időre, de hát nyaraltunk. Pihentető hetet töltöttünk a Zemplénben, egy csodálatos pici faluból kiindulva jártuk be a környéket, majd hazalátogattunk a gyökereinkhez, egy nap alatt meglátogattuk a három éve nem látott rokonokat. Testileg-lelkileg feltöltődtünk, aztán újra szembesültünk a gondokkal teli hétköznapokkal. De muszáj úszni az árral... 

Legutóbbi sütnivaló előző este készült, hetekkel ezelőtt tervezett alkalomra. De ember tervez, Isten végez. Tavaly egyik kedves kolléganő a nyár során meghívott minket magához, ezt szerettem volna viszonozni, esetleg hagyományt teremteni belőle. De ki megbetegedett, kinek előre nem látott programja lett, vagy épp váratlan utazás várt rá, így a maradék két-három kolleginával megbeszéltük, hogy ez most elmarad... Pedig nagyon készültem, az este még sütöttem is, naplemente után, hogy ne tetőzzem a hőséget a konyhában. Olyat sütöttem, ami jelenlegi időjárás-álló: zsíros-tejfölös pogácsát, aprókat, meg lekváros-diósat. A pogácsáról nem írok külön bejegyzést, mert számtalan van már a blogon, s nincs kedvem átnézni, hogy pont ilyen szerepel-e, de valószínűsítem. Azért majd a végén bemutatom "őt" is.

A főszereplő most a diós:

Hozzávalók:

A tésztához:

• 45 dkg liszt
• 1 nagy csipet só
• 1 csomag sütőpor
• 1 csomag vaníliás cukor
• 12 dkg cukor
• 12 dkg margarin
• 1 púpozott evőkanál zsír
• 1 egész tojás
• 2 tojássárga
• 1 evőkanál tejföl

A töltelékhez:

• 2-3 dl szilvalekvár
• 5 tojásfehérje
• 1 csipet só
• 20 dkg cukor
• 1 csomag vaníliás cukor
• 1 citrom lereszelt héja
• 20 dkg darált dió

Így készült:

A tésztához a lisztet, sót, cukrot, vaníliás cukrot, sütőport elvegyítettem, majd elmorzsoltam a margarinnal és zsírral. Hozzáadtam a tojásokat és csapott evőkanál tejfölt. Összegyúrtam. Kicsit nehezen hagyta magát, de nem tettem hozzá több tejfölt, mert kemény tésztát terveztem. Omlós, morzsalékosabb massza lett.

A töltelékhez a tojások fehérjét ( 3 maradt a pogácsától, 2 a fenti tésztából) csipet sóval felvertem, majd a cukor hozzáadásával tovább, kemény habbá vertem. Hozzákevertem a diót, vaníliás cukrot, citromhéjat, óvatosan elvegyítettem.

A tészta negyedét félretettem, a többit lisztezett deszkán tepsi méretűre nyújtottam. Nyújtani sem volt könnyű, de miközben a nyújtófára feltekerve próbáltam beletessékelni a tepsibe, persze, hogy szétszakadt. De belelegóztam-nyomkodtam a tepsibe csak azért is. Lekentem a szilvalekvárral, majd rákanalaztam a diós tölteléket, elegyengettem. Erre csipegettem-morzsoltam a maradék tésztadarabot.

180 fokos sütőbe tettem, s addig sült, míg a tetején a tészta világosra pirult.

Kisülés után mindjárt megkóstoltam, hogy ehető lett-e. Igen, az lett. Finom, mint minden diós. A szilvalekvár saját termésből készült, a diót hozzá pedig otthon kaptuk Ellától- Ő Apukám húga, aki gyerekkorunktól igen közel állt hozzánk. 

Nos, a diós finom lett. A pogácsa is, s mivel némileg, legalábbis a tojásfehérje révén kapcsolódik az előbbihez, kapjon némi figyelmet a sós süti is:

Hozzávalók:

• 3 dl tej
• 1 teáskanál cukor
• 4 dkg élesztő
• 1 kg liszt
• 25 dkg zsír
• 2.5 teáskanál só
• 3 tojás sárgája
• 4-5 evőkanál tejföl
• + 15 dkg sajt a tetejére, 1 tojás lekenni

Így készült:

A tejet meglangyosítottam, cukrot elkevertem benne, az élesztőt felfuttattam. A lisztet elvegyítettem a sóval, összemorzsoltam a zsírral. Hozzáadtam a sárgákat és élesztős tejet, s miközben gyúrtam, adagoltam hozzá kanalanként a tejfölt- addig, míg összeállt a tészta. Meggyúrtam-dagasztottam, majd letakarva hagytam megkelni. Úgy egy óra múlva kinyújtottam, hajtogattam. 15-20 perc elteltével jó ujjnyira nyújtottam, kicsi pogácsaszaggatóval kivágtam. Tepsibe pakoltam, felvert tojással lekentem, sajttal szórtam, 180 fokon pirosra sütöttem. Két nagy tepsivel lett.

Sülés közben nagyobbik részük képes volt elborulni- megcsúszni, legalábbis eltérni a fűggőlegestől. De attól meg lehet enni őket.😉

A nyaralásról is beszámolok majd kicsit bővebben, de ez a bejegyzés már így is elég hosszúra sikeredett. Meg aztán tudnék még locsogni egyebekről is, de hagyok máskorra is- jelen pillanatban úgy gondolom, lesz máskor is. De elkezdődik a munka, csuda tudja, mi vár ránk. A portfólió-írás mellett...

Hideglecsó

 Csak összetevőiben van köze a lecsóhoz, de mi így neveztük a gyerekkorunkban gyakorta készülő salátát. Amikor Anyukánknak sűrű napja volt, a kertből hozott zöldségekből összedobott egy kis vacsorát, és csak úgy, kenyérrel ettük. Szerettük. Mai napig kedvenc nyári vacsoránk leginkább rántott cukkini, tök vagy padlizsán kíséretében. Annyit változtattam rajta a régihez képest, hogy olívaolajat öntök rá és megszórom zöldfűszerekkel: bazsalikommal, oregánóval leginkább.

Én idén először hoztam be mindent a kertből hozzá. Paprikával tavaly próbálkoztam, idén már a palántát is én "gyártottam". Tavasszal elhatároztam, hogy amit csak lehet, megtermelek, de közel két hónapig nem kaptunk rendes esőt, a locsolás meg épp csak életbe tartotta a kertet. Azért egy kevés mindenből terem. Na nem befőzni való mennyiség, de ha már nem kell megvenni a mindennapi salátához valót, azért már megéri. Sok bosszankodás, de öröm is, mikor körbenézve némi gyarapodást látok. Végre hétvégén megkaptuk a várva várt csapadékot is- a határban lévő kukoricának már késő, de a kis kertünknek talán nem. 

Hozzávalók:

• 2 fej hagyma
• 3-4 uborka
• 3-4 paradicsom
• 2-3 paprika
• só
• 2-3 evőkanál olívaolaj
• tetszés szerinti zöldfűszer (petrezselyem, bazsalikom, oregánó, kakukkfű, metélőhagyma)

Így készül:

A zöldségeket megmosom, pucolom, felaprítom. Sózom, ráöntöm az olajat, rászórom a mosott, felaprított zöldfűszereket, átkeverem, s akár azonnal is fogyasztható. Bármihez, amihez salátát szoktunk enni.

Nem egy nagy recept, de legalább felidéződött egy kis múlt- az éjjel is otthon voltam álmomban, abban az otthonban, ahol felnőttem. A zöldségek mennyisége természetesen függ a készíteni kívánt mennyiségtől, étkező személyek számától. Tanácsos annyit készíteni, amennyi el is fogy. Másnap is ehető ugyan a maradék, de frissen az igazi. 

A rántott cukkini így készül nálunk- itt már említettem is a hideglecsót, a rántott padlizsán pedig így. Sütőben is szoktam sütni, bár ritkábban, habár úgy lényegesen egészségesebb, de olajban sütve finomabb. 

Szilvás pite

 Már többször is hozzáfogtam írni valamit, aztán mindig kitöröltem. Most megpróbálom megírni a hónapok óta névtelen bejegyzésként szereplőt... 

Elengedtem a blogot. Nem örökre, csak egy időre. S mindeközben nem hiányzott, no meg levettem egy "kötelezettséget" a vállamról. Pont azért, mert annak éreztem, holott korábban kedvtelésből, kikapcsolódásból írogattam. Már egy hónapja szünetünk van, s csak most határoztam el magam, hogy igenis, jelentkezem, Közben történtek a szokásos események, szokatlanok is, különben nem éreznénk, hogy élünk. Sütögettem is, hol ezért, hol azért. Nem is mindig fotóztam, vagy csak az utolsó szeleteket tessék-lássék módra, ha egyszer talán mégis kedvet kapnék a lejegyzésükhöz.

Bár idén a sok minden más mellett az időjárás sem velünk tart, késői fagy, aztán szárazság tarolt, a szilvafánk termése süti mellett még néhány üveg lekvárra valót is termett. Bár ez a süti a Húgomtól kapott szilvából készült, néhány nap múlva.

Hozzávalók:

A tésztához:

• 45 dkg liszt
• 1 csipet só
• 1 csomag sütőpor
• 1 csomag vaníliás cukor
• 15 dkg cukor
• 25 dkg margarin
• 2 tojás
• 2 evőkanál joghurt (illetve szükség szerint)

A töltelékhez:

• 1,5 kg szilva
• 3 evőkanál gríz
• 5 evőkanál cukor
• 1 teáskanál fahéj
• + 1 felvert tojás lekenni

Így készült:

A szilvát megmostam, feleztem, (magját kiszedtem), rászórtam a grízt, cukrot, fahéjat, és összevegyítettem.

A tésztához a lisztet, sót, sütőport, vaníliás cukrot, cukrot elvegyítettem, majd a margarinnal összemorzsoltam. Hozzáadtam a két tojást és két evőkanál joghurtot -tejföl is jó-, majd összegyúrtam. Joghurtból annyit tegyünk hozzá, hogy könnyen gyúrható tésztát kapjunk. Nekem kicsit lágy, ragacsos lett az egyből belepakolt két púpozott evőkanálnyi mennyiségtől, ezért nagy csipet liszttel gyúrtam át, hogy jó legyen a tészta.

A tésztát két részre osztottam, mindkettőt tepsi méretűre nyújtottam. Egyiket kikent tepsibe tettem, erre halmoztam a szilvát, elegyengettem, majd befedtem a másik lappal. Villával megszurkáltam, felvert tojással lekentem.

180 fokos sütőbe tettem. Addig sült, míg szépen megpirult a teteje.

Szerepel már szilvás pite a blogon, itt. A recept hasonló, némi eltéréssel. Még  mindig nagyon ízlett. Sógornőm is megjegyezte, nagyon finom ez a meggyes pite. Szilvára nem is gondolt. Régebb én se, hogy az kerüljön a pitébe. De érdemes belepakolni, csalódást nem okozhat. 

Bodzavirág palacsintatésztában

Mikor megvettük a telket, a kerítés tövében volt egy fiatal bodzahajtás, amit úgy gondoltam, érdemes meghagyni. Az évek alatt vaskos törzse nőtt, de virágját nem igen élvezhettük, mert Apósom úgy látta jónak, ha alaposan visszametszi, mondván, úgyis mindig tele van levéltetűvel. Tavaly aztán rászóltam, hogy hagyja békén, ha már van, élvezzük virágját-termését. Idén végre rengeteg virág volt rajta, kártevő- csodák csodájára- nem bántotta; háromszor főztem egy-egy adag lekvárt lekvárt belőle. Bogyó is van jó sok, már színesedik, azt is tesztelném, hogyan működik lekvárként.
A szép nagy tányérú virágok nem hagytak nyugodni, egy délután palacsintatésztába mártogatva kisütöttem néhányat. Nekem ízlett! Főleg a belőle készült lekvárral! 😊

Hozzávalók:

• 12-15 nagyobb tányérú bodzavirág
• 40 dkg liszt
• 2 tojás
• nagy csipet só
• 1 evőkanál cukor
• tej
• olaj a sütéshez
• porcukor, lekvár a tálaláshoz

Így készült:

Megkavartam a palacsintatésztát: a lisztet, tojást, sót, cukrot annyi tejjel simára kavartam, hogy a szokásosnál kicsit sűrűbb legyen a massza.

A virágokat nem mostam meg, akkoriban volt eső bőven, csak megnéztem alaposan, nehogy bogaras legyen. 

Ujjnyi olajat hevítettem.

A virágot szárától fogva belemártottam a tésztába, hagytam kicsit lecsepegni, majd az olajba tettem, s ollóval le is vágtam a szárát egész közel a virághoz. Mindkét felét pirosra sütöttem.

Porcukorral, lekvárral ettük.

Lehet, mégsem kéne sűrűbb tésztát készíteni, mert így kicsit sok maradt rajta, jó harapós volt. De így ettük meg, így is finom volt. Legközelebb rendeset kavarok, s beszámolok, úgy milyen lett.

Tavaly megírt bejegyzés. azóta nincs bodzafánk, a szomszéd féltette a kerítését, így, mondván jobb a békesség, Férjem kivágta. De negyed órás sétával a pincéknél kétszer is tetemes mennyiséget szedtünk, üdítő, lekvár már készült, a szörp még várat magára. 

Citromos keksz

 A tavaszi szünet aktív pihenéssel telt, olyannyira aktívval, hogy a rá következő három tanítási nap szokatlanul lefárasztott. Igaz, a feladat is szokatlanul sok (azaz ez nem szokatlan), minden nap későn értem haza. Péntek délután próbáltam tétlenkedni, szombaton már kevésbé, a sütés-főzés pedig vasárnapra maradt- meg is tartott délutánig. Leányzómnak is készült ez-az, közöttük ez a citromos keksz, ami megint csak ilyen gombolygatott. Gyorsabb, mint nyújtani-vagdosni-maradékot újra gyúrni, nyújtani. Ez most különösen fogamra való lett, pedig csak úgy összedobtam.

Hozzávalók:

• 50 dkg liszt (+1-2 evőkanállal szükség szerint)
• 1 csipet só
• 20 dkg porcukor
• 1 csomag sütőpor
• 2 csomag vaníliás cukor
• 1 citrom lereszelt héja és leve
• 25 dkg margarin
• 2 nagy tojás
• 10 dkg kandírozott narancshéj
• 5 dkg fehér csoki, 2 evőkanál olaj a tetejére

Így készült:

A lisztet, sót, sütőport, cukrot, vaníliás cukrot, citromhéjat elvegyítettem, majd elmorzsoltam a margarinnal. Hozzáadtam a tojásokat és citromlét. Összegyúrtam, majd a cukrozott narancshéjjal is átgyúrtam. Ragacsos, kissé lágy lett, ezért egy evőkanál liszttel átgyúrtam, majd még egy nagy csipettel, mire kezelhető lett.

Kisebb, diónyi gombócokat hengergettem két tenyerem között. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam, 1-1 sütinyi helyet hagyva köztük. 

180 fokos sütőbe tettem. Világosra sütöttem, épp csak addig, míg az alja enyhén megpirul, s a teteje már nem lágy. Így jó puhák maradnak, nem szárad ki a keksz.

Miután kihűlt, a fehér csokit az olajjal gőz fölött felolvasztottam, s becsorgattam vele a kekszeket.

Ritka a rendszeresen visszatérő süti nálunk, de ez szerintem az lesz. Biztosan napokig élvezhető. Ha valaki roppanósabban szereti, kicsit jobban is meg lehet sütni. 

Időközben a fényképezőgép problémáját is megoldotta egy akkumulátorcsere. Ugyan valamit elállítottam rajta, miközben szenvedtem vele, s nem tudunk rájönni, mi az, de használható.