Fekete-erdő torta...

...rusztikusan, kívánságra, 20. szülinapra, díszítésében testre szabva.
Akárhogyan is számolom, 1998 óta 20 év telt el. S tegnap volt 20 éve annak, hogy világra jött Fiúnk. De rég volt, s mégis, mintha csak most lett volna... Második nekifutásra, s az első kudarc okozta aggodalmak után épen, egészségesen, a kiírt időpont előtt két héttel, a reggeli fura érzést követően délután 6 előtt 20 perccel megérkezett Elsőszülöttünk. Unokaként is elsőnek érkezett. Nagymamák, Nagynénik halmozták el dédelgetésükkel. Korán utazóvá vált, fél éves volt, mikor nekivágtunk a "nagyvilágnak". Akkoriban gyakran mentünk haza, Ő közben cseperedett, jött a Hugi, majd ovis lett- Ő volt a sírós-, s ahogy bárki más, kisiskolás -még elsőben is beszédhibás, de már olvasni tudó- kudarcok, sikerek, csalódások, de kihevertük, azt is, hogy 8 éven át nem volt egy igazi jó barátja. De  kiszabadulván a kis faluból a középiskolába, máig tartó barátságokat kötött. Jelenleg másodéves egyetemista. A nagyvárosban is hamar megtalálta a helyét. Talpraesettségét, nyíltságát, bőbeszédűségét, irigylésre méltó memóriáját nem tőlem örökölte. A szemét viszont igen! 😃 Amilyen röviden leírtam, olyan hamar telt el ez a 20 év, mindamellett, hogy bizony sok minden történt közben. De még ennyi idő után is az én Kisfiam, akinél jobb gyereket nem is kívánhatok. 💓
Azt mondta, ha lehet, Fekete-erdő tortát kér. Persze, hogy lehet, kívánságuk parancs! :-)
Azt hittem, már van a blogon, mert nem először sütök- már recept nélkül is megy-, de tévedtem. Hát akkor most lesz. Kinézete kicsit rendhagyó, egyrészt mert kevésnek bizonyult a fél l tejszín, másrészt a tervezett meglepi-díszítés miatt. Előző félévi biokémia - egyik kedvence- leckéjéből kilesett egyik aminosav, a valin képlete került a tetejére. Ez volt a meglepetés! 😉

Hozzávalók:

  • 6 tojásos kakaós piskóta
  • 2 üveg magozott meggybefőtt
  • 2 csomag vaníliaízű pudingpor
  • 1-3 evőkanál cukor
  • 5 dl habtejszín + cukor ízlés szerint
  • 10 dkg étcsokoládé a díszítéshez
Így készült:
A piskótát a szokásos módon elkészítettem és 24 cm-es kerek kapcsos tortaformában megsütöttem.
Mikor kihűlt, vízszintesen 3 lapra vágtam.
A töltelékhez a meggyet leszűrtem. A levét kipótoltam vízzel úgy, hogy 7 dl legyen összesen. A pudingport kevés meggylével simára kevertem, majd hozzáöntöttem a többi lét is. Kevergetve sűrűre főztem. A meggy savanyúságától függően édesítjük. Én csak 1 evőkanállal tettem hozzá. Mikor felfőtt, hozzákevertem a meggyszemeket, addig hagytam a lángon, még felfőtt ezzel is.
Hűlni hagytam, közben felvertem a tejszínt (azaz Leányzó segítségét vettem igénybe), 2 evőkanál cukor került bele.
A már nem forró meggyes puding felét az alsó lapra kentem (a tortaformát köré pattintottam), erre került a tejszín harmada, majd a középső lap, puding másik fele, tejszínhab második harmada. Befedtem az utolsó lappal, bevontam a maradék habbal.
Másnapig hideg helyen hagytam dermedni.
Levettem róla a tortaformát.
A gőz fölött felolvasztott csokival díszítettem.


Szombaton egész nap a konyhában voltam, annyit főztem, hogy 3 napig aztán ne kelljen. Úgy néz ki, sikerült a tervem! :-) A torta persze utoljára maradt, hát ilyen lett. Azért finom, nem egy túl édes, olyan, amilyennek szeretjük. 
Tegnap Tatán csavarogtunk, este pedig ünnepeltünk.
Isten éltessen sokáig, Kisfiam! 😍








7 megjegyzés:

  1. Isten éltesse, boldog születésnapot! :) Bizony, nagyon rohan az idő...
    A tortát szívesen megkóstoltam volna, kedvencem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen, Gabi! :-)
      Nálunk is mindenki szereti ezt a tortát! :-)

      Törlés
  2. Isten éltesse sokáig Fiadat! Tényleg meglepő ez a kémiai képletes torta, biztosan örült neki az ünnepelt :). Sajnos rohan az idő, még emlékszem mikor a mi első Fiunk megszületett, akkor azon gondolkodtam, milyen lesz vajon 20 év múlva?.... és azóta már 39 éves

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! :-) Az ünnepelt meglepődött a díszítésen.
      Nem is tudom, hogy sajnáljam-e vagy sem, hogy repül az idő. Minden kornak megvannak a maga nehézségei és szépségei. Jó lenne néha megállítani az időt, meg visszakívánkozhatunk régmúlt korokba, de akkor is kénytelenek vagyunk együtt haladni a rohamtempóban telő idővel. S lassan azon veszem észre, hogy én Fiam is 39 éves... :-)

      Törlés
  3. Isten éltesse Gergőt! Bizony, gyorsan telik az idő, de az ember gyerek mindig gyerek marad :-) Finom tortát sütöttél, nagyon ötletes a teteje, gratulálok hozzá :-)

    VálaszTörlés
  4. Finom torta! Nagyon klassz a dekorációja! :)

    VálaszTörlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...