Lekváros és rahátos tekercs

Valamilyen szláv nyelvű blogon láttam az ötletet (ezen), gondoltam bevetem, lekváros kifli helyett. Mert mint oly sokszor, most is sikerült begyűjteni több üveg megkezdett lekvárt, s receptet kerestem a hasznosításukra. Kettőt kiürítettem, de még maradt! 😀
Felébe rahátot tettem, még volt egy kevés az otthoni vásárfiából. Azzal is finom volt, de nekem akkor is a lekváros ízlik jobban.


Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt
  • 20 dkg zsír
  • csipet só
  • 1 evőkanál porcukor
  • 4 púpozott evőkanál joghurt
  • 1 csomag sütőpor
  • lekvár, rahát a töltéshez
  • vaníliás porcukor beszórni
Így készült:
A lisztet, sót, cukrot, sütőport elmorzsoltam a zsírral, majd összegyúrtam a joghurttal. Inkább kemény, de könnyen gyúrható tésztát kell kapni. (Ha nem megfelelő az állaga, joghurt vagy liszt hozzáadásával lehet igazítani rajta.)
A tésztát két részre osztottam. Felét hosszúkás téglalap alakúra nyújtottam. A tészta szélétől néhány centire raktam egy csík hosszúkás szeletekre vágott rahátot, felsodortam a tésztát addig, míg körbeérte a tölteléket egy kis ráfedéssel. Elvágtam a tésztát, kicsit megsodortam a rudat. Majd jött a következő sor rahát, megint tekerccsé alakítottam. 3 rúd lett, meg egy kis maradék tészta, amit a másik félhez gyúrtam.
A tészta másik felével is így jártam el, csakhogy lekvárral töltöttem. Keményebbel, egyik részébe szilvalekvár került, mikor ez elfogyott. őszibarackdzsem. Ebből is 3 tekercs lett.
Elfértek a gáztepsibe.
180 fokon sütöttem, míg világosra pirult, épp csak hogy kapott egy kis színt.


Ferdén szeleteltem, vaníliás porcukorral szórtam be.
A tészta kicsit száraz, de nem kemény, omlós-roppanós. Épp azért nem kell túlsütni, ne száradjon ki.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta szeletek, finom lehet mindegyik, a lekváros is és a rahátos is. Torockón szoktunk kapni vacsora utáni desszertként rahátos sütit, finomak szoktak azok is lenni 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :-) A rahát jó sütitöltelék, de most már kifogytam belőle. Jó lenne másikért menni...

      Törlés
  2. Nagyon guszta én is a lekvárosat választanám:)

    VálaszTörlés
  3. Mindkettőből jöhet 1-1 szelet, csakhogy ne sértődjön meg egyik sem. :D Egy újabb egyszerű, de nagyszerű süti. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy, úgy, csak igazságosan! :D Köszönöm! :-)

      Törlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...