Zöldfűszeres túrókrém házi kenyérrel

Általában kevés kenyeret eszünk, elég gyakran ránk is szárad. Hétvégén úgy alakult, hogy sütöttem egy kg lisztből, aztán Leányzóm is hozott egyet haza. Hogy fogyjon, bár nem gyakran teszünk ilyet, azon törtem a fejem, mit ehetünk kenyérrel vacsorára. Aztán átvizsgálva a hűtő tartalmát, döntöttem: túrókrém lesz, mindenféle zöldfűszerrel, amit a kertben találok.


Hozzávalók:
  • tehén- és juhtúró vegyesen (25-30 dkg összesen)
  • 2 evőkanál tejföl
  • csipet só és bors
  • 1 fej hagyma
  • 1 paprika 
  • néhány szál metélőhagyma, oregánó, petrezselyemlevél, kapor, bazsalikom
Így készült:
A hagymát és paprikát apró kockákra vágtam.
A túrókat villával áttörtem, elkevertem a tejföllel és hagymával-paprikával.
A fűszereket megmostam, felaprítottam, hozzákevertem a túróhoz.
Friss házi kenyérre kenve ettük, paradicsommal.

A kenyér ezúttal a lehető legegyszerűbb: csak liszt, víz, élesztő, só, pici olaj. Géppel dagasztottam, kétszer átgyúrtam- erre a lépésre nincs mindig idő, de most közben más is sült a sütőben, így bevetettem.
Leányzóm azt mondta, körözöttre emlékezteti a kence. Némileg igen, csak más a fűszerezése. És így is finom! 😊

4 megjegyzés:

  1. Finom túrókrémet készítettél. Milyen jó, hogy még vannak friss zöldfűszereid 😀.
    Nálunk is kevés kenyér fogy, szeleteltet szoktunk venni, aztán megy be a mélyhűtőbe, és amikor kevés kell, csak 1-2 szeletet is tudunk kivenni.
    Nagyon szép lett amit sütöttél, én soha nem sütök, mert a gáztűzhelyem nem igazán szereti 😀. Régebben próbálkoztunk vele, de kiszáradt, kívül nagyon megsült, belül sületlen maradt. Így maradt a jól bevált pékségből a pityókás kenyér 😀.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Még akad a kertben, még szép zöld a fűszerkert. De ez a túrókrém nem most készült, korábban megírt bejegyzést tettem közzé. Így a leírtak nem mindig időszerűek...
      Én szeretek kenyeret sütni, hol ilyet, hol olyat, de azért boltit is eszünk. Ma is vettem egyet hazafele, hogy ne kelljen ma is sütni. Majd hétvégén.

      Törlés

Málnás szelet

 Minél hosszabb ideig nem írok, annál nehezebb visszatérni. Már  a címadásnál is bajban voltam! :D Végül úgy döntöttem, nem cifrázom túl.  N...