Kenyeres tojás

Apukám egy szem fia volt a szüleinek. S valamiféle elvárás volt az én szüleimmel szemben is, hogy bár egy fiúk legyen. Első gyerekük, persze lány, szívbetegen született, egy nap adatott meg neki. Aztán jött a Nővérem, akit nagyon vártak és féltettek. Valamivel több, mint másfél év után én. Még egy próbát tettek, közel négy éves voltam, mikor megszülettek ikerhúgaim. Emlékszem, mikor hazahozták Őket a korházból, persze Nővéremmel már előtte elosztottuk őket. Anyukám attól félt, hogy Apukánk haragudni fog, de szó sem volt erről. Munka után még hátán lovagoltatta őket körben az asztal körül. A kék szemú, szőke fürtös kislányok kitettek négy fiút- már picinek is nagyon elevenek voltak, amint megtanultak felállni, a kiságyat is meg kellett magasítani, mert bukfenceztek ki belőle. Hamar elindultak, s onnantól meg sem álltak: az etetésük is úgy zajlott, hogy Anyuka ült az ágy szélén a tányérral a kezében, a lányok szaladtak egy kört az asztal körül, megálltak egy falatra, újabb kör után jöhetett a következő falat. Gyakorta készült kenyeres tojás is nekik, mai napig szeretem. Reggelire gyorsan össze lehet csapni, zöldséggel számomra tökéletes napindító- s valamiért mindig a Húgaim jutnak róla eszembe, akik azóta kifutkározták magukat, már képesek nyugton is ülni. S ami még érdekes: négyünknek négy utódunk lett, Hédink az egy lány közöttük. 
Nem is a recept annyira érdekes, hisz nagyon egyszerű- inkább az általa felidézett emlékek.


Hozzávalók:
  • 1 szelet kenyér
  • 1 nagy tojás
  • 1-2 evőkanál olaj
  • csipet só
  • pici bors
Így készül:
Az olajat kicsi serpenyőbe teszem, ráteszem a falatokra tépdesett-morzsolt kenyeret- kis lángon kicsit pirítgatom, rákerül a só meg bors és ráütöm a tojást. Addig sütöm, míg a tojás megszilárdul. Ennyi...
Bármilyen zöldség vagy savanyúság illik és jól jön hozzá.
Persze lehet sokszorozni a mennyiséget, nekem ennyi pont elég egy gyors reggelihez. 
Leányzóm is szokta sütni, remélem, majd Ő is továbbadja e "receptet".




4 megjegyzés:

  1. Szép emlékek és milyen jó hogy ezzel a recepttel ezt is megosztottad velünk köszi ! Finom és szaporítja a tojás mennyiségét is .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Éva! Te is szoktad készíteni?
      A történet sokkal hosszabb, mint a recept.:D De biztosan mindenkinek vannak jó családi sztorijai. Mindenki életéből lehetne regényt írni.

      Törlés
  2. Még nem hallottam a tojásnal ilyen elkészítési módjáról, de finom lehet! És hogy szép emlékek fűznek hozzá, az még jobb!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akár tépett bundás kenyérnek is lehetne nevezni. :) De annál egyszerűbb és szerintem finomabb is.

      Törlés

Sült pizzaszósz

 Nővérem készített így pizzaszószt, s tavaly tettem én is egy próbát. Bevált, s idén is nekiláttam, emlékeim alapján. Mint kiderült, miután ...